Görögországban szuverén adósságátstrukturálási "hitelesemény" történt - így döntött péntek esti londoni állásfoglalásában a tőzsdén kívüli származékos befektetési termékek forgalmazását szabályozó globális testület.
A döntés jelentőségét az adja, hogy így az elfogadott definíciók alapján aktiválódhatnak a görög államadósság magánbefektetői által a görög szuverén törlesztési leállás kockázatára kötött piaci biztosítási csereügyletek (CDS).
Az International Swaps and Derivatives Association (ISDA) azzal indokolta pénteki londoni végzését, hogy a görög kormány az adósságátrendezés során a görög jogszabályok hatálya alá eső államkötvény-sorozatokra kollektív fellépési záradékot érvényesített, és ez szűkíti a görög államadósság összes magánszektorbeli kötvénybefektetőjének jogát arra, hogy követeléséhez hozzájusson.
A kollektív fellépési záradék (collective action clause) azt jelenti, hogy ha a szuverén görög adósságot tartó magánbefektetők meghatározott hányada megállapodásra jut a görög kormánnyal mint kötvénykibocsátóval a hitelfeltételek módosításáról - ahogy ez a jelenlegi adósságcsere-program során e héten megtörtént -, akkor e döntés a befektetők mindegyikére kötelező.
A nemzetközi hitelminősítők már a kollektív fellépési záradék alkalmazásának kilátásba helyezése után gyakorlatilag kimondták Görögországra a csődhelyzetet.
A Standard & Poor's a záradék alkalmazásának tervére hivatkozva a múlt héten Londonban bejelentette, hogy e visszamenőleges hatályú görög kormányintézkedés nyomán a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú szuverén adósbesorolásait az addigi "CC", illetve "C" szintről "SD"-re - selective default, vagyis szelektív, a kollektív fellépési záradék által érintett kötvényadósság-hányad esetében nem törlesztő kategóriába - süllyesztette.
Indoklásában az S&P kiemelte, hogy megítélése szerint a kollektív fellépési záradék visszamenőleges érvénybe léptetése érdemben módosítja az érintett adóssághányad eredeti feltételeit, és ezt a hitelminősítő értékvesztéssel járó adósságátrendezésnek - distressed debt restructuring - tartja.
A Standard & Poor's a leminősítés indoklásában kiemelte azt is, hogy ha egy adósságkibocsátó egyoldalúan módosítja valamely adósságkötelezettség kibocsátásának eredeti feltételrendszerét és kondícióit, azt a hitelminősítő saját kritériumai alapján tényszerűen nem törlesztésnek tekintheti.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Moody's Investors Service - ugyanilyen indoklással - az általa használt besorolási metodika lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatára, "C"-re minősítette vissza minap a görög besorolást.
Az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport, a Commerzbank szakelemzői Londonban ismertetett minapi értékelésükben a kollektív fellépési záradék görögországi alkalmazását a visszamenőleges jelleg miatt illegálisnak minősítették. A pénteki piaczárás után a hitelminősítő megerősítette, hogy a kötvénycsere a CDS-ek szempontjából "biztosítási eseménynek" vagyis csődnek minősül.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41800 | 41500 | 42740 | -2,22% | 0 | 0 | 16 195 554 940 | HUF | 2026-10-30 | 17:09:03 |
| MOL | 5000 | 4986 | 5050 | -0,99% | 0 | 0 | 2 111 180 810 | HUF | 2026-10-30 | 17:08:01 |
| MTELEKOM | 2800 | 2750 | 2800 | +1,16% | 0 | 0 | 1 330 803 978 | HUF | 2026-10-30 | 17:05:23 |
| RICHTER | 12950 | 12800 | 13170 | -1,15% | 0 | 0 | 4 091 088 910 | HUF | 2026-10-30 | 17:12:00 |
| OPUS | 195 | 192 | 200 | +0,41% | 0 | 0 | 26 495 390 | HUF | 2026-10-30 | 17:08:41 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
9 órája
-
Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
10 órája
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
10 órája
-
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
11 órája
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
12 órája
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
13 órája
-
Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
14 órája
- Vitézy Dávid újabb nagy balatoni bejelentéssel rukkolt elő
- ÁKK-vezér: A 2027-es költségvetés az euróbevezetés felé tett első komoly lépés
- Radnai Márk nagyon fontos bejelentést tett
- Elárulta a kormány, kinek mennyivel fog emelkedni a nyugdíja
- Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát
- Kulcsfontosságú adatok miatt lehet izgulni az első novemberi héten
- Újabb listán csúsztunk vissza, egyre nehezebb dolga lehet Kapitány Istvánéknak
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Egyre kevésbé vagyunk startupbarát ország.
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Több százezer ember maradt áram nélkül.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast
16:57
-
Van bőven olyan lakás a piacon, amely megfelel a Wekerle Program árkorlátjának
15:35
-
Az európai turisztikai piac ugrásszerű növekedése várható, amiben Magyarország kiemelkedő lehetőségekre számíthat
14:13
-
Az egészségpénztári megtakarításból gyermeknevelésre, gondozásra is kivehető pénz
13:21
-
A szerb ügyészek nem várnak arra, hogy megalakuljon az új kormány, maguktól elindították a Tisztítótűz hadműveletet
12:19
-
Kezdődhet a lepukkant észak-balatoni vasútállomások felújítása
13:08
-
Tokaji borász: A természetet nem legyőzni kell, hanem megtanulni együtt élni vele
09:49
-
Spanyolországban egy éven belül már két súlyos vonatkatasztrófa történt
05:20
-
Északi szomszédainktól kivonul, Magyarországon egyelőre marad a Tesco
12:57
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
2026. november 1. 13:25
-
Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
2026. november 1. 08:21
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24
-
Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
2026. november 1. 10:05

