1p
Az Államadósságkezelő Központ kitart amellett, hogy csak az IMF-megállapodás után várható devizakötvény kibocsátás.

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy nem változott az az elképzelés, miszerint nyilvános államkötvény kibocsátás külföldön, kizárólag az IMF-EU megállapodás után lehetséges, de ezt várja a piac is tőlünk egyébként. Borbély László András a Gazdasági Rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy finanszírozás szempontjából nem létfontosságú az idei devizakötvény-kibocsátás, mert a tartalékokkal együtt ki tudjuk fizetni a kötelezettségeket. Mindez persze csak akkor igaz, ha a forint állampapírpiac továbbra is megfelelően működik.

Utalt arra is, hogy ha kibocsátás lesz, akkor az mindenképpen dolláralapú lesz, mert jelenleg a piacokon az amerikai alapoknak van igazán pénze. Az ÁKK vezérigazgató-helyettese sikernek tartja a lakossági állampapír értékesítést, mert a tervezett mennyiség tízszeresét sikerült eddig eladni és év végéig akár 400 milliárd forinttal is emelkedhet a hazai kézben lévő állampapír állomány. Borbély László András a sikeres hazai állampapír-értékesítést a magas hozamszintek és az elindított reklámkampány együttes hatásával magyarázta.

A vezérigazgató-helyettes szólt a külföldi befektetők számára tartott aukciókról is, ahol  január-februárban még 9 százalékos hozamokról beszéltek a hosszú futamidejű papírok esetében, ehhez képest most már jelentősen 7 százalék alatt van a 3 és 5 éves kötvények hozama, és 7,2 százalék körül a 10 éves hozam. Jelentősen csökkent az a felár, amit a legfejlettebb piacokhoz képest ki kell fizetni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41000 40770 41140 +1,49% 40980 41000 4 076 925 870 HUF 2026-02-03 10:00:07
MOL 3950 3860 3970 +2,44% 3948 3952 981 747 740 HUF 2026-02-03 10:00:01
MTELEKOM 2075 2050 2075 +1,72% 2070 2075 386 788 390 HUF 2026-02-03 10:00:12
RICHTER 11000 10850 11040 +1,10% 11000 11020 728 127 040 HUF 2026-02-03 09:59:30
OPUS 548 547 550 -0,18% 548 550 32 200 418 HUF 2026-02-03 09:59:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG