3p
Hétszázötven milliárd dollár értékű értékpapír-eladással fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat. Ez a lépés óriási káoszt okozna.

Hétszázötven milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy és egyéb értékpapír eladásával fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat arra az esetre, ha a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amelynek alapján amerikai bíróságokon felelősségre vonhatják az olajmonarchiát a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért. A válaszlépésre a szaúdi külügyminiszter figyelmeztette amerikai partnereit - jelentette a The New York Times című amerikai napilap.

A figyelmeztetés egy hónappal ezelőtt történt, amikor Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter Washingtonban járt és személyesen adta át az uralkodó üzenetét az amerikai illetékeseknek. Dzsubeir szerint Szaúd-Arábia az értékpapírok eladásával tudná elkerülni, hogy amerikai bíróságok esetleg befagyasszák azokat.

Obama a törvény ellen    

A lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szaúdiak nehezményezik a terrorista cselekmények támogatóiról készülő törvényt, amely felveti a felelősségüket a 2001-es terrortámadásokban. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a terrorizmusnak amerikai területen áldozatul esők pert indíthassanak a terrorcselekmény külföldi támogatói, így akár a szaúdi kormány ellen is. Szaúd-Arábia cáfolja, hogy bármi köze lenne a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrorakcióhoz.

A The New York Times szerint az Obama-kormányzat erőteljesen lobbizik a kongresszusban mind republikánus, mind demokrata párti politikusoknál, hogy megakadályozza a törvény elfogadását. A kormányzat érvelése szerint a törvény jogi kockázatnak tenné ki az amerikaiakat a tengerentúl, valamint kedvezőtlen gazdasági és diplomáciai következményekkel járna.

Üres fenyegetőzés?

A lap úgy tudja, a kongresszus 2002-ben folytatott vizsgálata alátámasztja a szaúdi érintettséget a 2001-es merényletekben, ugyanis bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államokban élő szaúdi tisztségviselőknek köze volt a terrorakciókhoz. A vizsgálatról készített jelentés huszonnyolc oldal foglalkozik a szaúdi-kormány érintettségével, de ezek a megállapítások nem nyilvánosak.

Edwin Truman, a világgazdasági kutatásokkal foglalkozó Petersen Intézet munkatársa szerint a szaúdiak üzenete valószínűleg "üres fenyegetőzés", több százmilliárd dollárnyi amerikai értékpapír eladása egyrészt technikailag nehéz lenne, másrészt nagy valószínűséggel zűrzavart okozna a globális pénzpiacokon is, amiért a szaúdiakat tennék felelőssé. Egy ilyen lépés destabilizálná az amerikai dollárt, amelyhez a szaúdiak saját nemzeti valutájuk, a riál értékét rögzítik - közölte.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG