1p
Három futamidőre is szervezett aukciót csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ. Magas túljegyzés, terv feletti eladás és nagyot ugró hozam 3, 5 és 10 évre is.

Az elmúlt időszakban a fejlett piaci - első sorban az amerikai - kötvényhozamok emelkedése a periféria-országok kötvénypiacain is emelkedést hozott, ennek láthattuk eredményét a mai aukciókon.

A három éves futamidejű kötvényből a szokásosnál 2 milliárd forinttal kevesebb, 18 milliárd forintos értékben hirdetett meg az ÁKK. 3,4-szeres túljegyzés mellett 25 milliárd forintra emelte az elfogadott mennyiséget az államadósság-kezelőm az átlaghozam 5,18 százalék lett - ez 73 bázisponttal magasabb az előző aukció átlaghozamánál.

 

 

Az 5 éves aukción a szokásos 15 helyett 12 milliárdot hirdetett meg az ÁKK, erre a futamidőre még nagyobb, 5,25-szörös volt a túljegyzés. A magas érdeklődés hatására itt is emelte a keretet az ÁKK, 18 milliárd értékű ajánlatot fogadtak el. Az átlaghozam 5,65 százalék lett, 89 bázisponttal magasabb az előző aukció átlaghozamánál.

 

 


A legmagasabb túljegyzés a 10 éves futamidejű papíroknál alakult ki: a felkínált (a szokásos 10 milliárd helyett) 8 milliárd értékű papírra 55 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot az elsődleges forgalmazók. Az elfogadott mennyiséget 12 milliárdra emelték, az aukciós átlaghozam 0,88 százalékos emelkedést követően 6,14 százalék lett.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42980 43000 3 696 735 020 HUF 2026-11-05 10:43:46
MOL 5000 4976 5090 -1,96% 5000 5015 812 678 476 HUF 2026-11-05 10:45:15
MTELEKOM 2880 2872 2938 -1,37% 2878 2880 513 170 860 HUF 2026-11-05 10:45:14
RICHTER 12910 12850 12980 +0,08% 12900 12910 141 259 080 HUF 2026-11-05 10:40:03
OPUS 210 210 214 -2,09% 210 214 6 115 657 HUF 2026-11-05 10:32:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Magas hozam, több adóbevallás – ezt tudja a Wise új forintmegtakarítása
Eidenpenz József | 2026. október 28. 14:51
A mindennapi kiadásokra tartogatott forint is termelhet hozamot folyószámlaszerűen, lekötés nélkül, azonnal elkölthetően a Wise új szolgáltatásával. A legutóbb évi 4,72 százalékot nyújtó változó hozam mögött egy rövid kötvényalap áll, ezért a megoldás nem bankbetét, azt alapkezelők kezelik. Az adók bevallása és megfizetése pedig az ügyfél feladata.
Állampapír / Kötvény Súlyos problémákat talált a hitelminősítő az egyik leggazdagabb NER-es vállalkozásánál
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:59
Drasztikus lépésre szánta el magát a Scope Ratings hitelminősítő ügynökség: három fokozattal, BB- szintről B- szintre rontotta a LIWO FM Zrt. osztályzatát, és további leminősítést vetített előre – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor.
Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG