2p
Ismét dollárkötvény-kibocsátásra készül Magyarország. A kibocsátás összege legalább ötmilliárd dollár. Ám jelenleg kedvezőtlenebbek ehhez a feltételek, mint februárban.

Magyarország dollárkötvény-kibocsátási szándékot jelentett be helyi idő szerint hétfőn az amerikai értékpapír-felügyeletnek (SEC) - jelentette a Reuters hírügynökség az MTI szerint. A kérelem szerint a tervezett kibocsátás összege legfeljebb ötmilliárd dollár, de az időpontját egyelőre nem lehet tudni. Az ÁKK úgy reagált: csak azt tudják megerősíteni, hogy Magyarország regisztrációs kérelmet nyújtott be a SEC-nek, konkrét kibocsátásról nincs szó.

A magyar állam 2013 februárjában 3,25 milliárd dollár névértékű öt- és tízéves kötvény sikeres kibocsátásával tért vissza a nemzetközi tőkepiacra – teszik hozzá.

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára augusztusban azt nyilatkozta, hogy Magyarország törlesztette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben fennálló tartozását, ősszel újabb dollárkötvényt kell kibocsátania az Államadósságkezelő Központnak (ÁKK), hogy a jegybanki devizatartalékot visszaállítsa a korábbi szintre – fejezi be az MTI.

Vagyis a leendő kibocsátás az IMF-től származó alacsony kamatozású források pótlására szolgálna. Kérdés, mi lesz ennek az ára. Februárban egy öt éves és egy tíz éves dollárkötvény-sorozatot bocsátottak ki, 4,125, illetve 5,375 százalékos kamattal, a névérték alatti ár miatt kicsivel efeletti hozammal. (Számításaink szerint 4,25, illetve 5,49 százalékkal.) Most e két sorozatot szerdán délelőtt 4,5/4,7, illetve 6,18/6,25 százalékos hozammal jegyezték a Frankfurti Értéktőzsdén. (A kisebb szám azt jelenti, hogy ekkora hozammal adta volna a legjobb eladó, a nagyobb szám, hogy mekkora hozammal vették volna.)

Vagyis a tíz éves kötvényekre 5,4-5,5 helyett jelenleg legalább 6,2 százalékos hozamot kellene biztosítani a vevőknek. Illetve valószínűleg ennél is pár bázisponttal magasabbat, mert ha nem adják olcsóbban a kötvényeket a kibocsátáskor, mint a másodpiacon, akkor akár a tőzsdén is vásárolhatnak.

Az utóbbi hónapokban - a Fed pénznyomdájának leállásától tartva - a nemzetközi kötvénypiacokon sokat emelkedtek az államkötvény-hozamok. A feltörekvő országokat ez különösen erősen sújtotta, emelkedtek a hosszabb futamidejű hazai állampapírok hozamai is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapír most a legjobb?
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 14:16
Az állampapírok várható kamata, hozama között jelenleg eléggé csekély a különbség, az inflációtól, kamatoktól és a forint árfolyamától is függ a megtérülés. Így egyes esetekben az egyik, máskor a másik előnyösebb. A kisbefektetők leginkább használt kriptovalutája pedig nem a bitcoin, nem is az ether, hanem a solana. Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG