2p
A prognózisok alapján jövőre lassul a gazdasági bővülés üteme – derült ki egy szakmai konferencián.
A 2020. évi költségvetési törvényjavaslat (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége idén 4,5 százalék körüli növekedést vár, jövőre a prognózisok alapján lassul a gazdasági bővülés üteme - ez derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján pénteken Budapesten.

Kovács Árpád, a KT elnöke elmondta: a Költségvetési Tanács évről évre azért rendezi meg ezeket a tanácskozásokat, hogy bemutassa a tudományos közösségnek, a közgazdász-társadalomnak: döntései megalapozásához kikéri és figyelembe veszi a szakmai műhelyek legszélesebb körének véleményét.

A tanácskozáson Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója elmondta: reális a költségvetésben az idei és a jövő évre kitűzött hiánycél. Rámutatott: ha 2020-ban a költségvetési tartalékokat teljesen felhasználják, akkor 1,4 százalék lehet a hiány, míg ha nem költik el a tartalékokat, akkor csupán 0,6 százalék lesz a deficit a GDP-hez mérten, mindkét esetben anticiklikusnak mondható a költségvetés.

Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzés-vezetője kiemelte: a büdzsé idei bevételeit tekintve a társasági adó a leginkább kockázatos tényező, ugyanis pénzforgalmi szempontból idén 80-100 milliárd forint bevétel hiányzik a tervezetthez képest. A bevételek növeléséhez elengedhetetlen a gazdaság további kifehérítése. A büdzsé kiadásait nézve viszont időarányos teljesítés látható az év eddigi részében - mondta a számvevőszék szakembere.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG