A görög kormány kidolgozta az újabb megszorító csomag részleteit, miközben Athén utcáin tízezrek tüntettek, és az országban egész szerdán több millióan sztrájkolnak a további nadrágszíj-meghúzás ellen tiltakozva.
A pártvezetők találkozóját csütörtökön tartják, míg a trojka illetékeseivel a megbeszélések a jövő héten lesznek Athénban, ezután hozzák nyilvánosságra, hogy pontosan milyen megszorítások lesznek. Megfigyelők biztosra veszik, hogy az újabb csomag elsősorban bér-, nyugdíjcsökkentést, valamint a szociális kiadások visszafogását tartalmazza.
A csőd szélén tántorgó Görögországtól a segélynyújtó trojka, az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mintegy 12 milliárd eurónyi megszorítást várt el az összesen 173 milliárd eurós mentőcsomag újabb, 31,5 milliárd eurós részletének folyósításáért cserébe. E nélkül Görögország rövid időn belül csődbe jut, és akár az euróövezetből is kikerülhet.
A kormányfő és pénzügyminisztere által véglegesített megszorító csomag részleteit azután tárják nyilvánosság elé, hogy jóváhagyták a kormánypártok vezetői és a trojka illetékesei. Valószínűleg a csomag elsősorban bér-, nyugdíjcsökkentést, valamint a szociális kiadások visszafogását tartalmazza majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
7 perce
-
Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
körülbelül 1 órája
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
körülbelül 1 órája
-
Emelkedett a BUX, nagyot ugrottak a kínai techrészvények
körülbelül 1 órája
-
Rossz hírt közölt Szijjártó Péter: megint leállt a Barátság-kőolajvezeték
2 órája
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2 órája
-
A munkácsi rakétatámadásról posztolt az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke
2 órája
Mfor.hu Top24
- Karácsony Gergely: elöregedett a budapesti buszállomány, de a kormány hátráltatja az új beszerzéseket
- Sulyok Tamás bekeményített: ők nem magyar állampolgárok többé
- Szijjártó Péter megszólalt Munkács orosz támadása után
- 54 ezer havi átlagfizetés: ennyi hamis pénzt talált az Europol
- Már Zelenszkij is megszólalt a Munkácsot ért orosz támadásról
- Felemás képet mutatott a magyar gazdaság: rossz és még rosszabb
- Hogyan lett a „bezzeg Romániából” „bezzeg Magyarország”?
Makro / Külgazdaság
Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság
Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság
A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság
Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság
Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság
Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság
Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság
A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Makro / Külgazdaság
Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
A gyógyszergyártók és a félvezető-gyártók örömére.
7 perce
Makro / Külgazdaság
Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
A lélektani határt nem lépi át a szombati emelés.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedett a BUX, nagyot ugrottak a kínai techrészvények
A DeepSeek frissült, az Nvidia hátrébb lépett.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Oroszország elleni USA szankciókra számít a piac
10:10
-
Nagy a bizonytalanság, hogy megvalósul-e Trump álma az alapkamat-csökkentésről
10:10
-
Egyre szennyezettebb a Tisza mikroműanyagoktól
10:10
-
Van olyan hely a világon, ahol évente ötvenszer annyi turista jár, mint amennyi a lakosok száma
09:09
-
Szenzációs helyett siralmas az év
09:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
2025. augusztus 21. 12:31
-
Megszólalt egy uniós államfő: Ukrajnának területeket kell feladnia
2025. augusztus 21. 13:11
-
Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
2025. augusztus 21. 11:39
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
