5p
Nagyon elszakadt egymástól az átlagbér és a képviselők fizetése Magyarországon.

A kormány tavaly nyáron úgy döntött, hogy miután 2010 óta a közszolgálat számos területén rendelkezett a bérek emeléséről, ideje, hogy végül a parlamenti döntéshozók keresetét is rendezze. Az alapilletmény 18,5 százalékos emelést a Fidesz úgy kommunikálta, hogy az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteledíja a parlamentben végzett munkával arányos lett. 2018 szeptemberében már a megemelt fizetést kaphatták a képviselők, ám nem sokáig, hiszen idén márciustól újabb emelés következett, így gyakorlatilag egyetlen év leforgása alatt 70-77 százalékkal nőtt a bérezésük, miközben az országos átlagos bruttó bér 2014-től számítva 55 százalékkal emelkedett.

A képviselői fizetések emelkedése ráadásul olyan mértékű volt, hogy ha összehasonlítjuk más nemzetek honatyáinak bérezésével, akkor kiderül: bizonyos szempontból sokkal versenyképesebbek, mint mondjuk a magyar minimálbér vagy az átlagos bruttó bér. Miközben mindkettő az európai rangsorban a sereghajtók közé tartozik (egyaránt az ötödik legalacsonyabb), a képviselők bruttó havi tiszteletdíja ennél egy fokkal előkelőbb helyen áll. Egy - a parlament honlapján nemrég közzétett - összegzés szerint Európában a havi 3083 euró a hatodik legalacsonyabb alapjuttatás. Magyarországnál kevesebbet Lengyelországban, Horvátországban, Lettországban, Spanyolországban és Szlovákiában kapnak a képviselők.

Európán belül a legjobban fizetett honatyák a németek, akik havi bruttó 9780 eurót vihetnek haza, ez közel bruttó 3,2 millió forintnak megfelelő összeg. Mögöttük második helyen az osztrák felsőház képviselői állnak 8931 euróval, a dobogó harmadik fokára pedig a dán képviselők kerültek 8261 eurós havi bruttó fizetéssel.

A nominális rangsornál azonban sokkal érdekesebb az, hogy ezek a juttatások hogyan viszonyulnak az országokban jellemző átlagfizetéshez. Bár Magyarországon alapvetően a mindenkori átlagbérhez kötik a képviselői alapilletményt, Európa-szerte akadnak más gyakorlatok is. Van, ahol hászabályi rendelkezésben határoznak a juttatásokról, mások hozzánk hasonlóan az átlagbérhez kötik azt, és megint máshol egy fix alapilletményt szoroznak fel a betöltött tisztségekhez rendelt szorzókkal.

Éppen ezért különösen beszédes lehet, hogy az eltérő gyakorlatok fényében a magyar képviselők alapjuttatása mennyire versenyképes, nemzetközi viszonylatban vajon a képviselők munkája is annyira megbecsült-e, mint egy egyszerű átlagbérért dolgozó alkalmazotté?

Európában a 10. legjobban fizetett képviselők a magyar honatyák

A tradingeconomics.com segítségével összegyűjtöttük az európai országok friss átlagos havi bruttó keresetét, majd ennek arányában meghatároztuk a képviselői fizetéseket.

Az így kapott rangsor alapján pedig kiderül, hogy a magyar képviselők juttatása az országban jellemző bérszínvonalhoz mérve sokkal versenyképesebb. Vagyis nemzetközi viszonylatban elmondható, a magyar honatyák anyagilag megbecsültebbek, mint az egyszerű alkalmazottak.

A képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka volt a legutóbbi kereseti adatokhoz mérten, aminél magasabb arányra mindössze 9 tagállamban van példa.

Az élen Görögország áll, ahol a havi illetmény az ottani átlagbér 685 százaléka, mögötte a lett képviselők állnak 375 százalékkal, dogobó harmadik fokára pedig a román honatyák kerültek 338 százalékkal. A régiónkból még az osztrák alsóházi képviselők állnak előttünk, ahol az átlagbér 332 százalékáért dolgoznak a tagok. Igaz, a cseh és szlovák képviselők elmaradása nem jelentős a magyarhoz képest, a havi juttatás az átlagbér arányában mindössze néhány tíz százalékponttal alacsonyabb. A legkisebb különbség a képviselői juttatás és a helyi átlagbér között a nyugati államokban van.

  • Luxemburgban az átlabér 131 százalékát viszik haza a képviselők fizetésként,
  • Dániában 139,
  • Franciaországban pedig 143 százalékát.

Azt érdemes megjegyezni azért, hogy miközben idehaza Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint teljesen rendben van az, ha a képviselők nem töltik az idejüket a plenáris üléseken, Luxemburgban minden plenáris/bizottsági ülésért, melyen részt vesz a képviselő plusz napi 122 euró jár (közel 40 ezer forint).

Miközben nominálisan átlagosan az európai tagállamok ötödik legalacsonyabb fizetéséért dolgozik egy magyar alkalmazott, úgy tűnik, önmagukban nézve mintha a képviselők se lennének nagyon túlfizetve. Ha azonban utóbbit az előbbi viszonylatában vizsgáljuk, akkor gondolhatjuk azt, hogy a magyar honatyák az országos bérszínvonalhoz képest túlfizetettek. De arra a következtetésre is juthatunk, hogy a magyar átlagbérek túl alacsonyak európai kitekintésben.

Természetesen lehetne azon elmélkedni, hogy vajon indokolt-e a politikusok ilyen mértékű fizetése. Egyes - többek között fideszes - vélemények szerint csak a munkájuk súlyának megfelelő juttatást kapnak. Mások úgy tartják, a magas fizetéssel kevésbé lesznek kitéve a képviselők a korrupciós kísértésnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG