2p
Komoly szavakkal állt elő az orosz miniszterelnök.

Gazdasági háború meghirdetéséhez hasonlította a kormányfő az Oroszország elleni amerikai szankciók lehetséges továbberősítését, amire Dmitrij Medvegyev szerint gazdasági, politikai és egyéb eszközökkel kellene reagálni.

„Szükség esetén egyéb módszerekkel”

Nem szeretném kommentálni a leendő szankciókról szóló szóbeszédeket, de egyet elmondhatok: ha valami olyasmi történik, mint a banki tevékenység vagy valamely deviza használatának betiltása, akkor az egyenesen gazdasági háború meghirdetéseként lesz majd értékelhető. És erre a háborúra elkerülhetetlenül szükség lesz majd reagálni - gazdasági módszerekkel, politikai módszerekkel, szükség esetén pedig egyéb módszerekkel is. Amerikai barátainknak ezt meg kell érteniük - fogalmazott Medvegyev az orosz Távol-Kelet ás a Bajkál régiójának fejlesztéséért felelős kormánybizottság ülésén.

A kormányfő álláspontja szerint a már életbe léptetett és nemrégiben meghirdetett szankciók célja Oroszország gazdasági erejének korlátozása, az ország eltávolítása az erős konkurensek közül a nemzetközi mezőnyben. Mint mondta, Moszkva az elmúlt száz év során, vagyis már a szovjet korszak óta folyamatos szankciós nyomás alatt élt. Elismerte, hogy a gazdasági büntetőintézkedések hatást gyakorolnak a gazdaság közérzetére és a devizaárfolyam mozgására is.

Medvegyev a rosszhiszemű gazdasági verseny példájaként említette azt, hogy az Egyesült Államok megpróbálja korlátozni az Európába szállított orosz gáz mennyiségét, mert a saját cseppfolyósított földgázának eladásában érdekelt. Rámutatott, hogy Washington Kína ellen is protekcionista intézkedéseket vezetett be.

Mire készül az USA?

Egy amerikai szenátorok által előkészített - az orosz Kommerszant című gazdasági lap által ismertetett - törvénytervezet blokkolná az orosz bankok dollártranzakcióit, megtiltaná az amerikai rezidensek számára az új orosz államadóssággal való műveleteket, és a terrorizmust támogató országnak minősítené Oroszországot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG