3p
Erről dönthet a Fővárosi Törvényszék a Palotás János üzletember által indított perben a jövő héten. Igazi nagyüzem lesz egyébként, miután a médiahatóság ügyében is ítélet várható. Itt mintegy 1,2 milliárd forint a tét, ekkora kártérítést kért a Klubrádió.

A Fővárosi Törvényszék két fontos gazdasági témájú ügyben is ítéletet, illetve részítéletet hoz - derül ki a tárgyalási jegyzékből. Az egyik perben a brókercsődökkel összefüggésben szólították a vádlottak padjára a Magyar Nemzeti Bankot, az Állami Számvevőszéket, illetve a Magyar Államot, kérve a bíróságot a felelősségük megállapítására. A másik, médiaipari ügyben a Klubrádió pereli mintegy 1,2 milliárd forint kátérítésre a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot. Ebben az esetben ítélethozatal várható, az első esetben részítélet születhet.

A médiaperben a Klubrádió Szolgáltató Zrt. a felperes. A tárgyalási jegyzék szerint

"a kártérítés összege a médiaszolgáltatási és frekvenciahasználati díjból és járulékaiból, a megfizetett áfából, az elmaradt vagyoni előnyből és nem vagyoni kártérítésből áll. A felperes szerint az alperes több alkalommal tanúsított olyan jogsértő magatartást a Kft. két budapesti frekvencián nyújtott médiaszolgáltatási tevékenységével, illetve a frekvencia pályázattal kapcsolatban, amellyel kárt okozott számára, a jó hírnevét éveken át folyamatosan megsértette".

A Klubrádió honlapján elérhető, tavaly júliusi tájékoztatásban az akkor már folyamatban lévő perről azt írták, hogy "a bíróság egy speciális szakismerettel rendelkező szakértő kirendeléséről határozott, akit az eljáró bíró az előző tárgyalási napon személyesen is meghallgatott, és aki megerősítette, hogy a Klubrádió árbevétel-kiesését elsősorban a legnagyobb hirdetők eltűnése okozta, ami következhetett abból, hogy a rádió csak ideiglenes frekvencián sugározhatott."

Míg ebben az ügyben jövő pénteken születhet ítélet, az államot, jegybankot és az ÁSZ-t érintő perben csütörtökön várható részítélet. A felpereseket a Palotás János üzletember érdekeltségébe tartozó P & P Gazdasági Tanácsadó Kft. képviseli, amely cég a keresetét 2017 decemberében indította a Fővárosi Törvényszéken. Az Mfor.hu akkori cikke szerint

"a benyújtott periratban az alperesek felelősségének megállapítását kérik a 2015. év tavaszán felszámolás alá vont brókercégek és kapcsolt vállalkozásaik jogellenes tevékenysége által nekik okozott mintegy 28,8 milliárd forintnyi kárral összefüggésben."

Mint azt az Mfor.hu megírta, a perközösségben 1264 Quaestor, 229 Hungária és 159 Buda-Cash károsult volt akkor érintett.

A kereset egyebek mellett a jegybank tevékenységét "olyan működési zavarok, súlyos mulasztások és jogellenes döntések sorozata jellemezte, amely nélkül az érintett befektetési szolgáltatók nem lettek volna képesek a befektetőket megtéveszteni, befektetési forrásaikat jogellenesen eltulajdonítani."

A Polgári Perrendtartásról szóló törvény szerint a bíróság egyes kereseti kérelmek felől vagy a kereseti kérelemnek önállóan elbírálható egyes részei felől részítélettel is határozhat, ha a többi kérelem vagy kérelemrész, illetve a beszámítás eldöntése végett további tárgyalásra van szükség. A részítélet a később hozott ítélettel a beszámításra, illetve a viszontkeresetre vonatkozó tárgyalás eredményéhez képest hatályon kívül helyezhető, hatályában fenntartható vagy megfelelően megváltoztatha

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
Makro / Külgazdaság Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől. 
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
Makro / Külgazdaság Nagyon vesztésre áll Navracsics Tibor Veszprém vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:46
A területfejlesztési miniszter előtt jelentősen vezet a Tisza Párt jelöltje.
Makro / Külgazdaság A Tisza valószínűleg megnyerte a választásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:39
Ez már a 21,54 százalékos feldolgozottságnál is kijelenthető. Csak a kétharmad elérése a kérdés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG