2p
Az alacsony eurózónás infláció veszélyire figyelmeztettet az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. Egyre nagyobb az esélye a monetáris beavatkozásnak.

Az EKB szoros figyelemmel kíséri az euró árfolyamát és a hitelpiaci folyamatokat, és készen áll, hogy cselekedjen, ha deflációs spirálra utaló jeleket lát - mondta Mario Draghi.

A hitelek alacsony volumene visszafogja a nehéz helyzetben levő országok gazdasági növekedését, és az euró felértékelődése csökkenti az eurózónás inflációt. Az EKB elnöke felhívta a figyelmet a ténylegesen alacsony infláció és az emiatt csökkenő inflációs várakozások és hitelpiaci folyamatokra közötti összefüggésre. Mario Draghi szerint lehetséges, hogy deflációs várakozások jelennek meg.

Így oldanák meg a bajt

Az EKB június 5-én tartja következő kamatdöntő ülését. Elemzők szerint az EKB vagy csökkenti a 0,25 százalékos alapkamatát, vagy valamilyen más monetáris enyhítési lépést jelent be. Mario Draghi nem részletezte, hogy pontosan milyen lépéseket hoz a bank június elején. EKB igazgatósági tagja, Yves Mersch nemrég azt mondta, az alacsony inflációra való tekintettel még a deflációs jelek hiányában is jelentősen megnőtt a monetáris beavatkozás valószínűsége. Részletek >>>

Mario Draghi a megoldást a kisvállalkozások helyzetének javításában látja. Az EKB hitelezhet a bankoknak, hogy ők a hitelt továbbadják a vállalkozásoknak, vagy az EKB értékpapír-vásárlásokkal közvetetten támogathatja a cégeket. Portugáliában és Spanyolországban komoly gond, hogy működőképes vállalkozások se tudnak hitelhez jutni.

Ha az euró árfolyamának változása, vagy egyéb hatások a pénzpiaci források indokolatlan beszűküléséhez vezetnek, akkor az EKB-nak módosítania kell hagyományos monetáris eszközeit. Az inflációs várakozások csökkenése alapja lehet egy széles eszközvásárlási programnak - magyarázta Draghi.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG