Jonathan Loynes, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics európai főközgazdásza - arra reagálva, hogy Mario Draghi EKB-elnök a bank csütörtöki kamatcsökkentése utáni sajtóértekezletén elvetette a széleskörű jegybanki kötvényvásárlásokat - úgy fogalmazott: Draghi "porrá zúzta azokat a reményeket", hogy az EKB hatékony válságmegoldó intézkedésekkel áll elő.
Loynes szerint Draghi inkább akkor tűnt határozottnak, "sőt csaknem agresszívnak", amikor kizárta az eurójegybanki kötvényvásárlások jelentős kiszélesítését, pedig ezt a piacok most már gyakorlatilag elkerülhetetlennek tartják.
A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint Draghi maga is hozzájárult ehhez a várakozáshoz, amikor a minap az Európai Parlamentben kijelentette, hogy ha sikerül megalkotni a túlzott hiányok kialakulásának megakadályozására szolgáló "költségvetési csomagot", azt "egyéb elemek követhetik". Csütörtökön azonban az EKB elnöke világossá tette, hogy valójában az euróövezeti pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) megerősítésére, illetve az EFSF felváltására kidolgozandó mechanizmus, az ESM létrehozásának előrehozatalára gondolt.
A Capital Economics európai főközgazdásza szerint az új EKB-elnök "kommunikációs képességeit kérdőjelezi meg", hogy hagyta egy ilyen széleskörű félreértés elterjedését és fennmaradását több napon át.
Ugyanezt emelték ki csütörtöki londoni kommentárjukban a Commerzbank elemzői. A ház szerint Draghi európai parlamentbeli megjegyzése indította el azokat a spekulációkat, hogy az EKB növelheti a valutauniós kormánykötvények vásárlását, ha az uniós kormányfők a csütörtök-pénteki brüsszeli csúcson megállapodnak az alapvető euróövezeti reformokról.
A Commerzbank elemzői szerint ugyanakkor Draghinak bizonyos mértékig nem is volt más választása, mint az agresszívabb EKB-kötvényvásárlásokkal kapcsolatos remények lehűtése, mivel máskülönben éppen azt a nyomást enyhítette volna, amely az EU-csúcs részvevőire nehezedik az euróövezeti reformokról szóló döntések meghozatala végett.
A ház szerint nem kizárt, hogy az eurójegybank a következő hónapokban módosítja a kötvényvásárlásokkal kapcsolatos politikáját. A Commerzbank elemzői azonban úgy vélekedtek csütörtöki londoni kommentárjukban, hogy valószínűleg csak egy vészhelyzet kialakulása bírhatná rá az EKB-t a kötvényvásárlások agresszív mértékű fokozására. A cég szerint ez megtörténhet például abban az esetben, ha Olaszországnak - amelynek februárban jelentős adósságtörlesztéshez kell forrásokat előteremtenie - nem sikerült elégséges kötvényt értékesítenie a piacon.
Jonathan Loynes, a Capital Economics európai főközgazdásza szerint ugyanakkor az EKB erőteljes üzenetben tudatta, hogy az erre irányuló felhívások ellenére sem fog az utolsó hitelezői mentsvár szerepének betöltésével, vagyis hatalmas mennyiségű pénz "kinyomtatásával" felsorakozni az olasz vagy éppen a spanyol kötvénypiac mögött.
A vezető elemző szerint mindezt egybevetve nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy az eurójegybank megteszi azokat a határozott lépéseket, amelyekben a piaci szereplők és a döntéshozók reménykednek.
Loynes szerint az EU-csúcs részvevői a jövőbeni adósságválságok elkerülését célzó, szorosabb integráció felé vezető lépéseket fogják megvitatni, de mivel az EKB nem hajlandó az euró megmentésére sietni, egyelőre azt is nagyon nehéz elképzelni, hogy a mostani válságnak mi vet majd véget.
Londoni pénzügyi elemzők csütörtöki kommentárjai szerint ha az euróövezeti jegybank nem hajlandó határozott lépésekkel az euró megmentésére sietni, akkor nehéz elképzelni, hogy mi fog véget vetni a jelenlegi valutauniós adósságválságnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter
körülbelül 1 órája
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2 órája
-
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
3 órája
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
4 órája
-
Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
4 órája
-
Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
5 órája
Mfor.hu Top24
- Elmaradt a csütörtöki drágulás: behúzta a kéziféket az üzemanyagok ára a hétvégére
- Felmentették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét
- Megvan Paks 2 új vezérigazgatója
- Most kiderül, igazat mondott-e Magyar Péter a benzinárakról
- Kongatja a vészharangot a Fidesz: veszélyben van a hazai üzemanyagellátás
- Azonnali hatállyal bezárják a Mészáros-csoporthoz tartozó oroszlányi hulladékkezelőt
- Kína 14 európai vállalatra vezetett be exporttilalmat az új uniós szankciókra válaszul
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság
Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság
Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság
Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem.
Makro / Külgazdaság
Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság
Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság
Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság
Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2 órája
Nemzetközi
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Zuhanhatnak a személyi kölcsönök kamatai
11:51
-
Üzemanyagellátás: fontos egyeztetést tartanak hétfőn
11:07
-
Átlépte a 150 ezret az Ausztriában dolgozó magyarok száma
10:10
-
Újabb sztrájk jöhet egy magyarországi gyárban
09:14
-
Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült
05:44
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50
-
Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
2026. július 24. 13:01

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




