3p
Csaknem tízszeresére nőtt az Európába érkező menedékkérők száma az elmúlt hónapokban az év elejéhez képest. Igaz, még így is jóval kevesebb bevándorló jön, mint az elmúlt években. A legtöbben ma már nem Görögországon vagy Olaszországon, hanem Spanyolországon keresztül jutnak be Európába.

Menedékkérők a dél-spanyolországi Algeciras kikötőjében. EPA/A.CARRASCO RAGEL

Jelentősen megnőtt az Európába érkező menedékkérők száma az elmúlt hónapokban, derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet friss jelentéséből.

Eszerint a nyári hónapokban 7-8 ezer, októberben pedig csaknem 12 ezren léptek be Európába tengeren vagy szárazföldön, ami jelentős emelkedés ahhoz képest, hogy az első negyedévben 1-2 ezren érkeztek havonta. Az előző években nem volt megfigyelhető hasonló trend: 2016-ban például januárban, 2017-ben pedig júniusban jöttek a legtöbben.

Spanyolország az új célpont

A menedékkérők első számú belépő pontja ma már Spanyolország: a dél-európai országba november elejéig 55 ezer bevándorló érkezett, többségük a Földközi-tengeren keresztül. Ez csaknem négyszerese, illetve mintegy kétszerese annak, ahányan tavalyelőtt, illetve tavaly egész évben jöttek.    

Az Olaszországba érkezők száma viszont drasztikusan csökken: 2016-ban 181 ezer, tavaly 119 ezer, idén már csak 22 ezer menedékkérő szállt partra Itáliában. Szintén jelentősen csökkent a Görögországra nehezedő nyomás: 2016-ban 177 ezren, tavaly 35 ezren, az idei évben eddig 42 ezren érkeztek.

Idén eddig összesen mintegy kétezer ember veszítette életét útközben.

Líbia helyett Marokkó

Sajtójelentések szerint az embercsempészet nyugati irányba tolódott el, mivel az új, bevándorlás-ellenes olasz kormány nagyrészt blokkolta a Líbia és Olaszország közötti útvonalat. Sok menedékkérő most a marokkói Tangierből indul útnak, és Spanyolországba próbál eljutni a Gibraltári-szoroson keresztül. A dél-európai államot idén június óta egy új, baloldali kormány vezeti.

A Spiegel szerint a csempészek 500 és 2000 euró közötti összegért viszik át őket Európába, az út mintegy hat óráig tart.

Az útvonalak megváltozása azt is jelzi, hogy a legtöbben ma már nem a háborúk sújtotta Közel-Keletről, hanem Afrikából érkeznek.

Túl a csúcson

Habár az Európába eljutók száma az elmúlt hónapokban nőtt, még így is jóval elmarad az előző évek értékeitől. 2015-ben több mint egymillió, 2016-ban 390 ezer, 2017-ben 187 ezer, idén eddig 124 ezer menedékkérő jött Európába.

A csökkenés elsősorban az EU és Törökország közötti 2016-os egyezménynek, valamint az uniós tagországok és az érintett afrikai államok közötti kétoldalú megállapodásoknak köszönhető.

(A fejlemények hátteréről megkérdeztük a Nemzetközi Migrációs Szervezetet is, amint választ kapunk, közöljük.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beköszönthet a Kánaán a kutakon Venezuela után? Reagáltak a szakértők
Imre Lőrinc | 2026. január 5. 19:49
A globális olajárak csökkenését várja Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államok venezuelai katonai bevatkozása után. A kormányfő mindezt a kínálat várható növekedésével hozta összefüggésbe. A valóság azonban nem ennyire egyszerű.
Makro / Külgazdaság Bulgáriának sikerült, Orbán Viktor makacsul ellenzi – egyre távolabb a magyar euró?
Vámosi Ágoston | 2026. január 5. 19:27
Akkor sem lenne egyszerű folyamat az euró bevezetése Magyarországon, ha tavasszal felállna egy új nemzetgazdasági / pénzügyminisztérium. Az uniós feltételrendszer teljesítésétől több területen is messze áll a magyar gazdaság: 5 százalékos hiánycélokkal és 7 százalék körüli kamatokkal esélyünk sincs. Megnéztük, mi kellene ahhoz, hogy a magyar boltokban is euróval fizessünk.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen hír érkezett Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 16:57
Megugrott az osztrák munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Mostantól jobb lett Magyarországon adózni
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 16:11
Életbe lépett a korábban bejelentett 11 pontos adócsomag, kibővült a családi adókedvezmény-rendszer – mi változott január 1-jével?
Makro / Külgazdaság A magyar autósoknak sem mindegy, hogyan végződik a venezuelai kaland
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 15:04
Venezuela rendelkezik a kutatások szerint a legnagyobb olajkészlettel, így tartani lehetett attól, hogy a hétvégi amerikai beavatkozásnak érdemi hatása lesz a piacokon. Az energiahordozók tőzsdei jegyzése azonban még esett is a hét első napján. A háttérben meghúzódó okokról is beszélt a Trend FM hétfő reggeli műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Itt egy újabb jel arra, hogy nincs minden rendben Putyin hátországában
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 13:37
A lakosság nem vásárol új autókat.
Makro / Külgazdaság Az AI kezd pénzt termelni a cégeknek?
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:54
Az AI bevezetése mára sürgetővé vált.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogyan változnak az árak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 11:25
Az alábbi átlagárakon tankolhatunk.
Makro / Külgazdaság Kijött a számokkal az Aldi, ennyit lehet keresni
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 10:53
Bruttó félmillió forint felett egy kezdő dolgozó bére.
Makro / Külgazdaság Nagy bejelentéssel indította az évet a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 09:53
Együttműködési megállapodást kötöttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG