4p
Összegyűjtöttük a költségvetési zárszámadásokban szereplő számokat, hogy megmutassuk, hogyan gyarapodtak az elmúlt 8 évben Magyarországon a betöltetlen háziorvosi praxisok és hogyan öregszik el a szakma.
MTI Fotó: Balázs Attila

Bár a kormány az elmúlt években több módon is próbálta ösztönözni és támogatni a háziorvosokat - például állami pályázatokon keresztül támogatják a praxisjogvásárlást -, a fiatalok számára azonban még így sem lett vonzóbb ez a terület. Ezen változtatni leginkább rendszerszintű átalakítással lehetne - mondta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapító tagja még nyáron az InfoRádiónak.

"Olyan ellátásbeli elemeknek kellene megjelennie az alapellátásban, amelyek túlmutatnak a jelenlegi adminisztratív terheken és a szakma felé terelik a valós munkavégzést. Olyan feladatok kellenek, amelyeknek köszönhetően a háziorvos újra orvosnak és nem egyfajta adminisztrátornak érzi magát a rendszerben."

Így egyelőre a jövő is fenyegetőnek tűnik, hiszen a háziorvosok átlagéletkora is egyre nő, utánpótlás nélkül pedig az elöregedés veszélye Damoklész karjdaként lóg a szakma feje felett. Bár immár 9. éve van hatalmon az Orbán-kormány, változást a területen nem sikerült elérni - legalábbis erre lehet következtetni, ha végignézzük a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő költségvetési zárszámadásokhoz csatolt mellékletében szereplő számokon.

Gyűjtésünk eredményeként kirajzolódik:

  • az elöregedő háziorvosi társadalom
  • a gyarapodó betöltetlen praxisok
  • az eszkalálódó probléma azáltal, hogy egyre nagyobb arányban vannak tartósan betöltetlen praxisok.

Míg 2010-ben még csak 176 betöltetlen praxis volt Magyarországon, addig tavaly már 402 - derül ki a zárszámadási törvény egyik fejezeti mellékletéből, vagyis bármiféle - területet érintő - intézkedés ellenére sem lehetett megállítani ezt a folyamatot. A praxisok betöltése is egyre nagyobb problémát jelent, hiszen miközben 2010-ben a betöltetlen helyeknek alig több mint fele, 53 százalék volt tartósan, vagyis 6 hónapnál hosszabb ideje betöltetlen, tavaly ez az arány már 71 százalékot tett ki.

A helyzet idén sem javulhatott érdemben, hiszen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ honlapja szerint jelenleg 399 betöltetlen praxis van Magyarországon. Ebből a szempontból Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyékben a legkritikusabb a helyzet, hiszen előbbiben 52, Békésben pedig 32 praxis betöltetlen. Kiemelkedik még ugyanakkor Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megye a maguk 29, illetve 28 betöltetlen praxisával.

Egyre több hely üresedhet meg a jövőben

A zárszámadási fejezeti melléklet szerint a háziorvosok átlagéletkora tavaly tovább emelkedett, az már 58,2 év volt, miközben 2012-ben (ebből az évből találtunk először ilyen adatot a dokumentumban) még 55 évről számolt be a NEAK. A zárszámadás melléklete szerint 2018-ban a háziorvosok 90 százaléka 72 év alatti volt, miközben fiatal orvos - 42 évnél fiatalabb - a területen dolgozóknak csupán a 10 százaléka.

A kimutatás szerint a legtöbb háziorvos 64 éves volt tavaly, 2017-ben ez az életkor még 63 volt, 2015-ben pedig 61 év - a folyamat szintén a folyamatos elöregedésről árulkodik.

A költségvetés zárszámadása alapján nominálisan és még GDP-arányosan is valamivel több pénz megy a háziorvosi és gyermekorvosi szolgáltatásokra. Míg 2011-ben 90,3 milliárd forint ment a területre, tavaly már több mint 150 milliárd forint - ez azonban még mindig kevésnek tűnik a fenti folyamatok alapján. Így joggal merül fel, hogy a pénzek elköltése nemcsak ahhoz kevés és nem megfelelően célzott, hogy megfordítsa az elmúlt években kialakult kedvezőtlen folyamatokat, de azok megállításához sem tűnik elegendőnek.

Idén egyébként 153, jövőre pedig 173 milliárdos forrás van betervezve a költségvetésbe erre a sorra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG