4p
A német ellenzék szerint az új törvény jócskán megnyirbálja a szabad véleménynyilvánítást. A vállatoknak ugyanis maguk kell eldönteniük, milyen tartalom minősül törvénysértőnek, emiatt pedig már az első napokban számos politikus és humorportál kapott letiltást a közösségi oldalakon. Sok szolgáltató ráadásul nem is német érdekeltségű, így a politikai befolyásolás veszélye is fenyegethet külföldről.

Több ellenzéki párt is eltörölné a Németországban beiktatott rendeletet, amely a közösségi oldalakra feltöltött gyűlöletbeszédek megjelenését korlátozza. A kritikák szerint ugyanis nem kellene hagyni, hogy a cégek maguk ítéljék meg, mi számít törvényellenes tartalomnak – írja a Reuters.

A rendelet január 1-től lépett érvénybe, ezzel pedig akár 50 millió eurós bírság is kiszabható azokra az oldalakra, amelyek nem tudják megfelelően eltávolítani ezeket a tartalmakat – egyre többen azonban attól tartanak, hogy így az olyan óriások, mint a Facebook vagy a Twitter, lényegesen több tartalmat is letiltanak, csak hogy elkerüljék a bírságot.

Befolyásolhatják a közvéleményt

A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) főtitkára szerint inkább a hatóságokat kéne felruházni a megfelelő jogi háttérrel a rendelet betartatásához, mintsem hogy ráhagyják a cégekre a bejegyzések jogi elbírálását. Nicola Beer hozzátette: már az elmúlt pár nap is igazolta, hogy az internetes szolgáltatók nem mindig tudnak megfelelően dönteni, mivel komoly különbség van a szélsőséges, felbujtó videók és az olyan ízléstelen véleménynyilvánítások között, amelyeket végső soron meg kell engedni egy demokratikus rendszerben.

Merkelék legnehezebb harca jön?

Tovább a cikkhez >>>

A Twitter az elmúlt napokban már eltávolította az ellenzéki AfD muszlim- és bevándorlás ellenes bejegyzéseit, továbbá blokkolta a német Titanic nevű magazin fiókját, miután közzétették az AfD nyilatkozatának paródiáját. AZ FDP főtitkára szerint éppen az ilyen dolgok miatt egy ’rendes’, átgondolt rendeletet kellene bevezetni a mostani helyett.

A Zöldek vezetője elmondta: elfogadhatatlan az is, hogy amerikai érdekeltségbe tartozó óriáscégek képesek legyenek ilyen módon befolyásolni a közvéleményt és a szólásszabadságot. Simone Peter szerint a Twitterhez hasonló hálózatoknak ugyan felelősséget kell vállalniuk a közzétett tartalmakért, de mindezt elbírálói szerepkör nélkül lehet csak elképzelni.

A törvényről

A NetzDG néven ismert törvényt 2017 júniusában fogadták el és októbertől léptették hatályba, a közösségi oldalaknak azonban az év végéig hagytak időt, hogy átálljanak az új szabályozásra. A szolgáltatóknak a bejelentést követő 24 órában el kell távolítaniuk a törvénysértő tartalmat az oldalról. A törvény minden olyan platformot érint, amely 2 milliónál több regisztrált felhasználót számlál. A legnagyobb fókusz így a Facebookra, a Twitterre és a YouTube-ra esik, de a rendelet érintheti az Instagram, a Snapchat, a Reddit, és a Tumblr oldalakat, valamint az orosz VK közösségi hálót is.

Vitatott alkalmazással állt elő a Facebook

Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A szabályozás nem csak időkeretet szab, de megkövetel az oldalaktól egy átfogó panaszkezelő rendszer létrehozását is, hogy a felhasználók jelentései mihamarabb az oldal üzemeltetőihez kerülhessenek. A német igazságügyi minisztérium nyilatkozata szerint weboldalukon maguk is létrehoznak formanyomtatványokat, ahol az emberek bejelenthetik, ha hamis hírekkel vagy szélsőséges tartalmakkal találkoznak.

A Facebook máris több száz alkalmazottal bővítette németországi állományát, hogy jobban monitorozhassák az oldal tevékenységét. Jelenleg több mint 1200 ember vizsgálja a megjelölt tartalmakat a vállalat törlőközpontjaiból Németországban. Átlagosan egy napjuk van cselekedniük a vállalatoknak, ’komplex esetekben’ azonban egy hét is rendelkezésükre állhat.

Az új törvény hatására vonatkozó statisztikákat 2018 júniusában teszi csak közzé a Facebook, az eddigi adatok szerint 2017 nyarán átlagosan havi 15 ezer bejegyzést töröltek Németországban.

Új tervei vannak a Facebooknak, de a legnagyobb bajjal nem tudnak mit kezdeni?

Új célokat tűzött ki a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg. A 33 éves milliárdos szokásához híven újévi üzenetében fejtette ki újévi fogadalmát, idén azonban nem személyes projekteket tervez: 2018-ban ugyanis szeretné szilárdabb alapokra helyezni a közösségi hálót és kijavítani a számos kritikáért felelős hiányosságokat - További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG