4p
Peking megveszi kilóra a helyi eliteket és masszívan túlárazott infrastrukturális projekteket nyom le az országok torkán. Egy ugandai és egy magyar projektet veszünk górcső alá. A jelek szerint a fekete-afrikai országban még működik független Állami Számvevőszék. Káncz Csaba jegyzete.
(Fotó: depositphotos.com)

Kína az Új Selyemút (BRI) gigaprojektjének keretében sorra építi az utakat, gátakat és erőműveket Kenyától Montenegróig, valamint Ecuadortól Dzsibutiig. Egy tavalyi nemzetközi tanulmány szerint viszont a BRI 23 országban okozhat - illetve már okozott - túlzott eladósodást. A bajba jutottak közé tartozik már többek között Etiópia, Kenya, Kambodzsa és Banglades is.

Megvett helyi elitek, lehúzott országok

Nemzetközi fejlesztési szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetéseinkből egy nyugtalanító kép bontakozik ki. Eszerint manapság a kínai neokoloniális expanzió tipikus módszere, hogy megegyeznek a helyi korrupt politikai elittel egy masszívan túlárazott megaprojektről (vasút-, kikötő-, vagy útépítés). Az így léprecsalt állam aztán észrevétlenül az adósrabszolgaság csapdájába csúszik. A kilóra megvásárolt helyi elit segedelmével a kínai cégek kaszálnak az agyoninflált és sokszor teljesen haszontalan beruházásokon. Az áldozatul esett országok adófizetőinek viszont ez sokáig óriási teher, mert innentől kezdve ők fogják fizetni a kínaiak által benyújtott számlát.

Nos, a napokban éppen egy ilyen, senkinek sem kellő, túlárazott és helyi törvényekre fittyet hányó kínai megaberuházásról készült egy érzékletes helyi beszámoló a 42 millió lakosú kelet-afrikai Ugandából. Ott a kínaiak egy 51 kilométeres autópályát építettek a fővárostól a reptérig, potom 450 millió dollárért. Mivel Uganda polgárainak nemigen telik repülőutakra, az autópálya gyakorlatilag kong az ürességtől. A helyi számvevőszék tanulmánya megállapította, hogy „csillagászati összegbe” került a megépítés és utalt arra, hogy Etiópiában egy hasonló autópálya kilométere feleannyiba került.

Nyílt versenykiírás az autópályára - amelyet megköveteltek volna az ugandai tövények - nem volt. A megrendelést az a China Communications Construction Company (CCCC) kapta, amely alig pár évvel korábban jó ideig a Világbank feketelistáján szerepelt korrupció gyanúja miatt. Az ugandai törvények ilyen nagyságrendű beruházásnál előzetes környezeti hatástanulmányt írnak elő – de ez esetben ez is hiányzik.

A hazai gigaprojekt sem kell senkinek

Káncz Csaba

Az ugandai projekt komoly hasonlóságokat mutat a kínai hitelből építendő, túlárazott és tucatnyi sebből vérző Budapest-Belgrád vasútvonal beruházással.  Az eddig megismert tervek szerint Peking kifizettetné velünk az óriásberuházás teljes költségét, 590 milliárd (!) forintot - sőt elvárják, hogy azt kínai cégek építsék, és kínai mozdonyok és kocsik szállítsanak rajta. Holott ebből az összegből a fél magyar vasutat fel lehetne újítani, beleértve a szárnyvonalakat is. Peking ráadásul nem vállal garanciát a szállítási mennyiségekre. Peking nem fektet be, hanem csupán hitelt ad - amit majd nekünk kell visszafizetni -, miközben hazánk csak egy tranzitországa lesz a kínai áruknak Nyugat-Európa felé.

Értesülésünk szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányát szokatlanul rövid idő alatt, mindössze két hét alatt készítette el a Főmterv TT Fővárosi Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt. Mindezt potom egy milliárd forintért. Aztán az egész „művet” 2017 decemberében a kormányzat titkosította, mivel az anyag semmilyen kimutatható hasznot nem tudott érvként felhozni a kínai áruk könnyebb ideszállítását célzó beruházás mellett. A minapi lépéssel, miszerint a kormányzat Triesztben kikötőberuházást tervez, a balkáni útvonal leértékelődik és a Budapest-Belgrád vasútvonal felujítása még értelmetlenebbé válik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG