4p
Mi lett Európa négy meghatározó középhatalmának politikai rendszerével? A francia elnök kormányába már lasszóval fognak minisztert, az olasz centrum szétesett, a brit miniszterelnök a politikai megsemmisülés szélén, a német nagykoalíció pedig a szemünk előtt mállik szét.

Macron francia elnöknek európai ambíciói vannak, Európa erős embere szeretne lenni – mondta szeptember 2-án Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő a közszolgálati TV-ben. Nos, ez mind szép és jó, de röpke másfél hónap elteltével kijelenthető, hogy Macron nem lesz kontinensünk meghatározó embere azon egyszerű oknál fogva, hogy hetek óta még egy működőképes francia kormányt sem tud összeeszkábálni. Ahogyan a vezető osztrák Der Standard fogalmaz: „Elbizakodott kijelentésekkel eltaszítja magától az embereket és bizonyítja, hogy mégiscsak tapasztalatlan a politikában. Belpolitikailag éppen úgy megingott a pozíciója, mint Merkelé. A Párizs-Berlin-tandem már aligha képes megadni a lendületet az EU-ban”.

A francia beteg

A süllyedő francia kormányzatot két hét alatt 8 miniszter lemondása rázta meg és még az sem látszik, kinek fűlne a foga átvenni egy-egy miniszteri széket. A belügyminiszter – Macron egyik legrégebbi támogatója – október 3-i lemondása alapjaiban rázta meg a párizsi kormányt. A tárgyalásokon részt vevőknek be kellett vallaniuk, hogy politikusok egész sora utasította már vissza a lehetőséget a miniszteri bársonyszék betöltésére. Mindannyian féltik a karrierjüket, hogy egy olyan kormányhoz adnák a nevüket, amelynek napjai meg vannak számlálva. Valóban, ez egy példátlan állapot a francia politikában.

A francia Szocialista Párt összeomlott a tavalyi elnökválasztásokon és az LRM nevű tömörülés emelkedett fel annak romjain, Macront pedig a választásokra politikai léggömbként fújták föl befolyásos érdekcsoportok. De valamivel több, mint egy év elteltével a lufi kidurrant, jórészt az állami vasút (SNCF) nyári privatizációjának folyományaként. A tervezett mély szociális kurtítások is arra mutat egyre több politikus számára, hogy politikai öngyilkosság kiállni Macron mellett.

Az olasz vircsaft

Rómában a kormány tegnap fogadta el a 2019-es központi költségvetés tervezetét 2,4 százalékos tervezett hiánnyal, ami nyílt kihívás az EU költségvetési szabályai és az IMF ajánlásai ellen. Az olasz belügyminiszter, az Orbánnal és Le Pennel európai szövetséget kovácsoló Salvini, az elmúlt hetekben jelezte, hogy annak ellenére sem hajlandó semmilyen engedményre a a 2019-es költségvetés ügyében, hogy az tovább fokozza az ország amúgy is horribilis szintű államadósságát.

Bár az olasz döntéshozók nem győzik hangsúlyozni, hogy szó sincs az euróövezetből való kilépésről, a befektetők nagyon idegesek. Az emelkedő amerikai kötvényhozamok miatt törékennyé vált nemzetközi pénzügyi helyzetben Róma lépése komoly felelőtlenséget tükröz, de ezért az olasz politikusok amúgy is ritkán mennek a szomszédba. Az EKB vezetője, Mario Draghi mindenesetre már figyelmeztetett: ha az olasz kormány túlnyúlik a takaróján, nem fizetik ki helyette a többiek, nem erre jött létre a közös valutaövezet.

Angol és német patthelyzet

Káncz Csaba

London és Brüsszel között az elmúlt órákban újra megakadtak a tárgyalások. Theresa May brit miniszterelnök belpolitikailag rendkívül vékony jégen táncol – valójában a politikai megsemmisülés szélén áll - és ez aláaknáz bármilyen Brexit megállapodást. Arlene Foster, az észak-ír DUP párt vezetője, egyben May koalíciós partnere szombaton kifejtette, hogy készen áll a megegyezés nélküli kiválásra, amelyet egyébként a legvalószínűbb forgatókönyvnek tart. A brit politika egy előrehozott parlamenti választás felé sodródik, eközben pedig az EU egyre aktívabban készül a megállapodás nélküli forgatókönyvre.

Bajorországban megalázó eredményt értek el Merkel koalíciós partnerei, amellyel egy újabb korszak zárult le Németország háború utáni történetében. A CSU 1950 óta a legrosszabb eredményét érte el, a szociáldemokrata párt támogatottsága pedig egyenesen megfeleződött és a párt 10 százalék alá szorult – az 5 éve még nem is létező AfD alá! Mind a CSU, mind az SPD most várhatóan bűnbakot keres és könnyen megtalálhatja azt Merkel kancellár személyében. Ha két hét múlva Hessenben is leszerepelnek a nagykoalíció pártjai, akkor decemberben nagy valószínűséggel már nem választják CDU pártelnöknek Merkelt – a kancellári tisztségre pedig amúgy sem pályázik többé.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
Makro / Külgazdaság Jövőre még durvábban hódíthatnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 09:54
Teljesen átrendezik a piacot Európában és Magyarországon is. Célkeresztben a prémiumok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG