2p
Veszített termelőképességéből a főváros az országos átlaghoz képest, igaz, a rendkívül magas, 222,2 százalékos szintről olvadt az előny 105,9 százalékra.

Az uniós és az országos átlaghoz képest is mérséklődött Budapest gazdasági előnye - ismerteti a pénteki Világgazdaság. Ugyanakkor az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson mért GDP 14 százalékkal emelkedett 2010 és 2017 között Budapesten, 36,6 ezer dollárról 41,9 ezer dollárra. Az uniós átlaghoz viszonyított vásárlóerő azonban csökkent, az EU átlagához képest 143,6 százalékról 139,2 százalékra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest 2018 című kiadványából kiderül, hogy az országos átlaghoz képest veszített termelőképességéből a főváros, igaz, a rendkívül magas, 222,2 százalékos szintről olvadt az előny 105,9 százalékra. A gazdasági súly csökkenése meglátszik az országos bruttó hazai termékből kihasított arányon is, ami 38,4 százalékról 36,8 százalékra mérséklődött, ez gazdasági szempontból a vízfejprobléma enyhülését jelzi.

A főváros országon belüli gazdasági súlyának visszaesése elsősorban annak tudható be, hogy mind az ipar, mind az építőipar aránylag kis része működik Budapesten: az előbbinek a 17,8, míg az utóbbinak a 23,9 százaléka. Ezt az magyarázza, hogy a most folyó nagy infrastrukturális fejlesztések a vasútra és a közúthálózatra koncentrálnak.

Az információ-kommunikáció és a pénzügyi, biztosítási tevékenység viszont egyértelműen Budapesthez köthető, az előbbi szektor 73,2 százaléka a fővárosban üzemel, az utóbbinál pedig 78,8 százalék ez az arány. Az adminisztratív, tudományos tevékenységek, a művészet, a kereskedelem és az ingatlanügyek is felülreprezentáltak a fővárosban - olvasható a gazdasági napilapban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG