3p
Elemezgették egy kicsit a nemzetközi sajtóban a nemzeti konzultációt.
Soros György, 2015, München (Wikimedia Commons, Olaf Kosinsky)

A nemzeti konzultációról közölt kommentárt hétfőn a Financial Times című brit üzleti napilap és a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

Durván nekimentek a kormány tervének

Soros György ellen indított magyar kormányzati kampány - beleértve a tervezett nemzeti konzultációt is - több szempontból aggasztó - írja a Financial Times szerkesztőségi cikkében. Egyrészt a feltételezett „Soros-terv” álhír, másrészt a zsidó holokauszttúlélő elleni kampány mögöttes antiszemitizmust sugall - áll a cikkben.

A napilap internetes kiadásában megjelent írás szerint a Soros György és az általa finanszírozott civil szervezetek elleni támadás, valamint az Európai Unióval a migrációs politikája miatti szembenállás a nyitottság, a tolerancia és az emberi jogok tiszteletben tartásának európai értékeit támadják.

Büntetés is

Mindezek miatt a napilap az Orbán-kormány uniós megbüntetését sürgette. A cikk szerint itt az ideje, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt.

A kohéziós alapok kifizetését pedig a jogállamiság biztosításához kellene kötni - tették hozzá, elismerve mindazonáltal, hogy az uniós finanszírozás felfüggesztése igazságtalanul büntetné az átlagos magyarokat.

A Hospodárské Noviny szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz azért mutogat ujjal Soros György milliárdosra, hogy az ellenség megnevezésével a saját zászlaja alatt egyesítse a magyarokat a jövő évi választások előtt.

Egyesítési kísérletek a választások előtt

Az ellenség kialakításával a kormányzó Fidesz egyesíteni akarja sorait a tavaszi parlamenti választások előtt - írta Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatvezetője.

A szerző szerint az újabb nemzeti konzultáció célja a választók mozgósítása, illetve az, hogy a kormány hivatkozási alapként olyan tömeges véleményre tegyen szert a lakosságtól, hogy a milliárdos Soros veszélyt jelent Magyarország számára. Orbán Viktor és a Fidesz így jártak el tavasszal is, amikor az akkori nemzeti konzultációra hivatkozva utasították el az Európai Unió bírálatait migránsügyben. A tavaszi kampánynak ráadásul antiszemita háttere is volt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a héten ismét szépen megmutatja, hogyan lehet megszerezni a választók támogatását a külső ellenségre való mutogatással.

Magyarországra a jövő évben parlamenti választások várnak. Az ellenzék gyenge és megosztott, ezért külső ellenség kialakításával szükség van a választók mozgósítására – írja a cseh lap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG