4p
Nagyon kemény állításokkal állt elő Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy interjúban. Azt már régóta tudni lehetett, hogy a politikus több országra, többek közt Magyarországra is ki van akadva a menekültválság kezelése miatt, de Schulz most nagyon erősen bírálta az európai országok hozzáállását.
Martin Schulz. Kép forrása: EPA

Németországot cserbenhagyták a menekültválságban - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A szociáldemokrata politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung mellékletében megjelent interjúban kiemelte, Németország erőfeszítése a migrációs problémák megoldásáért nem morális imperializmust jelent, hanem annak felismerését, hogy az EU legnagyobb tagállamaként a legnagyobb terhet kell viselnie.

Azonban mint mondta, más tagállamok cserbenhagyták, azt mondták, hogy viseld csak nyugodtan a terhet, nekünk semmi közünk hozzá.

Ez így nem fog menni, európai megoldásra van szükségünk. Németországban sok keményen dolgozó ember úgy érzi, egyedül cipeli a terheket és nem törődik vele senki - mondta Martin Schulz.

Nem bírnak mindent egyedül a németek

Schulz szerint Németországra nemcsak a menekültügyben, hanem más területeken is súlyos teher nehezedik, jelesül azoknak az országoknak a pénzügyi támogatásában, amelyek elzárkóznak a menekültkérdés európai megoldástól.

Például az uniós költségvetésből Lengyelországnak juttatott évi 17 milliárd euró előteremtéséhez a német adófizetők is hozzájárulnak, ezért meg kell mondani Lengyelországnak és a többi államnak, hogy minden összefügg mindennel - tette hozzá Schulz.

Kiemelte, hogy megértéssel viszonyul a menekültek befogadásától elzárkózó országok érveihez, és úgy látja, vannak érvek, amelyeken el kell gondolkodni, de elfogadhatatlan, ha egy tagállam elutasítja muzulmán vallású emberek befogadását arra hivatkozva, hogy az ország katolikus, és elég erős kijelentés, hogy a menekültválság német probléma. Ezzel egyébként Schulz Orbán Viktor egy korábbi kijelentésére utalt.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet a jövőben megvédeni az EU külső határát, elmondta, hogy a katonai és rendőri eszközök szükségesek, de nem elégségesek. Egy legális bevándorlási rendszerre, és egy menekültügyi rendszerre van szükség, elválasztva ettől a legális bevándorlástól - tette hozzá Martin Schulz.

Uniós szabályokat sértünk?

A 160 ezer menedékkérő szétosztásáról a tagállami szavazatok minősített többségével hozott döntésről szólva kiemelte, hogy a döntés megfelel az uniós szabályoknak, de egyes tagállamok, köztük Lengyelország és Magyarország nem fogadja el, ami az Európa-politika alapvető megkérdőjelezése.

Képzeljük csak el, ha mi (Németország) tennénk ezt más területeken, a strukturális és a regionális politikában - vetette fel, hangsúlyozva, hogy ilyesmiről szó sem lehet, és vissza kell térnünk a szabályokhoz.

Bezárhatjuk a boltot, ha az uniós törvényalkotási folyamatot tagállami parlamenti ratifikációhoz kötik - jegyezte meg a magyarországi kvótareferendumra vonatkozó felvetésre, hozzátéve: különös, hogy éppen azok az országok érzik úgy, hogy semmi közük az Európába irányuló migrációhoz, amelyek polgárai tömegesen élnek a munkaerő EU-n belüli szabad áramlásának lehetőségével.

Csak mi barátkozunk az oroszokkal?

A tagállamok Oroszországhoz fűződő viszonyára vonatkozó felvetéssel kapcsolatban kiemelte, hogy az EU keleti térségében egyedül Magyarország és Orbán Viktor van szoros kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Kifejtette: egyes tagállamok fenyegetettséget tapasztalnak Oroszország felől, ezért több katonát és fegyvert szeretnének, és ezt a szolidaritás részeként meg is kapják, mint ahogy az is a szolidaritás része, hogy a közösség annak ellenére vetett ki szankciókat Oroszország ellen, hogy egyes tagjai megszenvedik ezeket az intézkedéseket.

Nem lesz Egyesült Európai Államok

Arra a felvetésre, hogy európai államot sem akarnak az emberek, azt mondta, hogy ilyesmire nincs is szükség, és a maga részéről soha nem is szorgalmazta az európai szövetségi állam kiépítését. Mint mondta, szuverén államok elmélyített szövetségére van szükség, amihez hozzátartozik a hatáskörök pontos kijelölése.

Nem kell mindent Brüsszelnek csinálnia, az uniós intézményeknek csak a nagy témákkal kell foglalkozniuk, minden mást pedig jobban el lehet intézni nemzeti, regionális vagy helyi szinten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Inflációs adat érkezett az euróövezetből, íme!
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 19:56
Kérdés, itthon is így alakult-e az év második hónapja.
Makro / Külgazdaság Megtörtént az őrségváltás a jegybank élén
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 17:39
Varga Mihály esküt tett a Sándor-palotában.
Makro / Külgazdaság A vámokat nem a Fogtündér fogja megfizetni
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 17:19
Az amerikai pénzügyminiszter szerint ugyan a kedden életbe lépő vámoknak nem lesz negatív gazdasági hatása, a szakértők úgy vélik, hogy ez a fogyasztókon fog lecsapódni és érezhető inflációs hatása lesz. Az is kockázatot jelent, hogy az integrált értékláncokban az alapanyagok és alkatrészek számos alkalommal lépik át a határokat, ez a vámok bevezetésével komoly drágulást okozhat – mondta el kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Orosz–amerikai biznisszé válhat az Északi Áramlat 2
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 14:13
Amerikai befektetők segítségével újraindulna az Északi Áramlat 2 gázvezeték, mely az orosz Gazprom tulajdonában áll, ezt állítja a The Financial Times. Az illetékesek tagadnak, de vannak erre utaló bírosági dokumentumok.
Makro / Külgazdaság Kapott egy reménykeltő adatot a hazai feldolgozóipar
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 13:23
Februárban a válaszadók az előző hónaphoz képest enyhe fellendülésre számoltak be. A 2024. évi tavaszi időszak mérsékelt bővülését követően június óta tartós lassulást figyelhetünk meg a hazai feldolgozóiparban. A trend a novemberi és decemberi felmérés eredményeivel megfordult, ebben a hónapban ismét bővülést figyelhetünk meg a hazai feldolgozóiparban. A BMI index nőtt, e hónapban 50,0 feletti értéken áll.
Makro / Külgazdaság Rogán Antal plakátjai eláraszthatják az ellenzéki fellegvár utcáit
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 10:31
A piacvezető Publimont elérkezettnek látta az időt, hogy egy kicsit még nagyobb legyen.
Makro / Külgazdaság Szomorú történet: otthontalanokká válhatnak a hazájukba visszatérő orosz emigránsok
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 16:03
Az elmúlt években külföldre emigrált oroszok egy része főként anyagi okok miatt visszatér hazájába, ahololyan társadalmat találnak, amely csak látszólag él normálisan. Mindenre árnyékot vet a háború.
Makro / Külgazdaság Újabb szövetség veszélyben: Von der Leyennek is fájhat, ha Trump és Milei még szorosabbra fűzi a barátságát
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 08:36
Elcsavarhatja az argentin elnök fejét az Egyesült Államokkal való megállapodás ígérete.
Makro / Külgazdaság Jön az áfacsökkentés a gluténmentes kenyérre – de nem Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. február 28. 12:41
A spanyol adótörvény a legkedvezményesebb, 4 százalékos áfakörbe sorolja az alapvető élelmiszereket, most ide kerülnek a gluténmentes kenyérfélék is.
Makro / Külgazdaság Ne kapkodjon a slusszkulcsért, jobban jár, ha csak szombaton tankol!
Privátbankár.hu | 2025. február 28. 10:58
Jó hír: március első napján árcsökkenés várható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG