Róna Péter közgazdász szerint Görögország és Olaszország után Magyarország vezetését is „saját emberére” bízhatja az Európai Unió.
Noha lenne lehetőség az euróövezet problémáinak orvoslására, ezek az eszközök egyelőre nem kerültek előtérbe. Jelenleg egy egészen más küzdelem zajlik, ami egy olyan eurózóna fenntartásáról és átalakításáról szól, ami a centrum és a periféria közötti erőviszonyokat betonozza be – nyilatkozta a mindennapi.hu-nak Róna Péter közgazdász.
Szerinte a periféria országainak szerepe a jelenlegi gazdasági szerkezetben annyi, mint a török vendégmunkásoké a 60-as években a német gazdaságban. Mint mondta, ennek a szerkezetnek az intézményesítéséről folyik most a vita. Amikor a görög válság beindult, minimális mennyiségű pénzzel kezelni lehetett volna a helyzetet, azonban Németország egyáltalán nem is foglalkozott a görög helyzettel, azt a látszatot keltve, hogy négy hónappal későbbi tartományi választásai miatt nem jó, ha Angela Merkel kancellár a görögök gondjaival foglalkozik. A júliusi európai megállapodás és a két héttel ezelőtti cannes-i G20-csúcs zárónyilatkozata komolytalan megállapodás a közgazdász szerint.
A görög „mentőcsomag” egyébként egy hatalmas privatizációról szól, amelyben a vízművek, a villamos energia és a kikötők is szerepelnek az eladásra váró tételek között. Róna Péter kifejtette: „jelenleg az zajlik, hogy a periféria országaiban a megválasztott politikai vezetőket az EU lecseréli a saját embereire. Az új görög miniszterelnök, Papadémosz az európai jegybank alelnöke, Mario Monti, aki valószínűleg Olaszország miniszterelnöke lesz, a brüsszeli európai bizottságnak volt belső piaci biztosa. Ez azt jelenti, hogy Olaszországban is lesznek privatizációs folyamatok, és ezt már le is írták. A valutaalap és az IMF levélben szólította fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt: Olaszország nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben az adósság törlesztésére fordítaná.”
A közgazdász vélekedése szerint ez a mechanizmus már beindul, és egy éven belül Magyarország miniszterelnöke Andor László lehet, hiszen látszik, hogy az unió kihelyezi a periféria országaiba az általa ismert és megbízható embereket. Mindezt alátámasztja a Wall Street Journal cikke is - pontosabban egy meglehetősen felszínesre sikeredett blogbejegyzés - , amelyben arról írnak, hogy Magyarországon lehet a következő nagy válság. A közgazdász szerint a cikk megalapozója Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának nyilatkozata lehet, amelyben a biztos elmondja, hogy mekkora lesz a magyar költségvetési hiány.
Róna Péter közgazdász szerint a görög- illetve olaszországi események után egyértelmű, hogy az EU "saját" embereit ülteti a periféria országainak kormányfői székébe. Orbán Viktornak szerinte egy éven belül mennie kell, már az utódja is megvan. Az eddigi európai csúcsok mind kudarccal végződtek, a kierőszakolt mentőcsomagok pedig csak a privatizációról szólnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Erre a vármegyére rá sem lehet ismerni a 4 évvel ezelőttihez képest
5 perce
-
Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
7 perce
-
Felhívta és gratulált Orbán Viktor Magyar Péternek
28 perce
-
Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
31 perce
-
Üzent Magyar Péter a közösségi oldalán
36 perce
-
Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
38 perce
-
Megállíthatatlan Bódis Kriszta
44 perce
Mfor.hu Top24
- Karácsony Gergely szerint már csak a Tisza kétharmada a kérdés
- Hihetetlenül magas a részvételi arány már 11 órakor is
- Meszeltek a kis pártoknak? Megállás nélkül duzzad a részvételi arány
- Már kétharmados győzelemre áll a Tisza
- Van valami, amit a Fidesznek és a Tiszának is meg kell semmisítenie délután 4-ig
- Máris megvan a kétharmad a választáson – pedig még messze a vége
- Kijött a Závecz Research legfrissebb felmérése
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság
Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság
Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll.
Makro / Külgazdaság
Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
Makro / Külgazdaság
Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől.
Makro / Külgazdaság
Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
Makro / Külgazdaság
Nagyon vesztésre áll Navracsics Tibor Veszprém vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:46
A területfejlesztési miniszter előtt jelentősen vezet a Tisza Párt jelöltje.
Makro / Külgazdaság
A Tisza valószínűleg megnyerte a választásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:39
Ez már a 21,54 százalékos feldolgozottságnál is kijelenthető. Csak a kétharmad elérése a kérdés.
Makro / Külgazdaság
Radnai Márk nagy előnyre tett szert Komárom-Esztergom vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:38
Jócskán vezet a fideszes képviselő előtt.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas előnyben Nagy Ervin, durván vezet
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:30
Úgy tűnik, a színész eléggé belehúzott, jócskán a mezőny élén áll.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények 2026. április 12. 14:32
- Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek 2026. április 12. 13:56
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Itt a lista a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeiről
16:56
-
A keresleti hullám után visszatért az alku a lakáspiacra
15:58
-
A magyar energiabiztonság zsákutcája
14:47
-
Jöhetnek az önvezető Teslák Európába
13:19
-
Globális közvéleménykutatás készült arról, hol laknak a legudvariasabb emberek a Földön
11:57
Turizmus Online cikkei
-
Tragédia a Citadellán: tömegbaleset a nagyszabású rendezvényen
20:16
-
A pénteki sztrájkot követően: hétfőtől újabb sztrájkhullám béníthatja meg a német légiközlekedést
14:51
-
Az éjszaka, amikor érdemes kémlelni az eget
11:23
-
Budapest Airport: közel félmilliárd forint a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére
10:47
-
BKK: a női jéghoki-VB-re igyekvőknek ingyenes a tömegközlekedés
13:04
A vidék hírei
-
Orbán Viktor gratulált Magyar Péternek
21:23
-
Pajtók Gábor: változást akartak az emberek, gratulált Bódis Péter győzelmének
20:53
-
17 %-os feldolgozottságnál. Bódis 57%, Pajtók 34%
20:34
-
Felmérés az urnazáráskor: jelentős Tisza-előnyt mért a 21 Kutatóközpont, a Mi hazánk talán bejut
19:58
-
Soha ennyien nem szavaztak a rendszerváltás óta Magyarországon: a 17 órás adatok mindent felülírnak
17:25
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények
2026. április 12. 14:32
-
Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
2026. április 12. 13:56
-
Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
2026. április 12. 11:41
-
Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
2026. április 12. 09:59
-
Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
2026. április 12. 19:05
Bács-Kiskunra. 


