5p
Egyre erősebb kereszttűzbe kerül a brit miniszterelnök Brexit-ügyben: Brüsszel szerint Theresa May túl kevés, párttársai szerint viszont túl sok kompromisszumot vállal be. A brit konzervatívok vasárnap kezdődött kongresszusán az uniós közösséget egyenesen a Szovjetunióhoz hasonlították. Megegyezés nincs, az óra pedig ketyeg – jelen állás szerint Nagy-Britannia jövő márciusban megállapodás nélkül fog kilépni az EU-ból.
Theresa May és férje, Phillip érkezik a konzervatív párt kongresszusára Birminghamban. EPA/NEIL HALL


Egy börtönhöz és az egykori Szovjetunióhoz hasonlította a brit külügyminiszter az EU Brexit-tárgyalási taktikáját a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának első napján Birminghamben.

Hunt: más rabok is szökni akarnak

Jeremy Hunt szerint annak idején a Szovjetunió volt az a blokk, amely nem engedte, hogy bárki távozzon a kötelekéből, most pedig az Európai Unió – amelyet eredetileg a szabadság megvédésére hoztak létre – próbálja úgy egyben tartani közösségét, hogy megbünteti a távozókat.

„A történelem már megmutatta, hogy ha börtönné változtatják az EU-klubot, attól a kilépési vágy nem fog eltűnni, sőt, növekedni fog. És nem mi leszünk az egyetlen rabok, akik meg akarnak szökni” – fogalmazott Jeremy Hunt.           

A brit külügyminiszter szerint a büntetés formái közé tartozik a gazdasági felfordulás előidézése vagy az Egyesült Királyság feldarabolása a vámhatár kialakításával az Ír-tengeren.

„Sarokba vagyunk szorítva”

Jeremy Hunt azért is bírálta Brüsszelt, mert az szerinte megalázta Theresa Mayt a brit javaslat elvetésével a salzburgi informális EU-csúcson szeptemberben.

„Ha sarokba szorítják Nagy-Britanniát, nem törünk össze, hanem harcolunk. (...) A Brexitnél nem az a kérdés, hogy ők nyernek vagy mi nyerünk. Európa akkor lendül fel, ha mindkét oldal nyer, tehát itt az idő, hogy megváltoztassák a hozzáállásukat.”

Jeremy Hunt felszólalása jól jelzi, hogy milyen indulatokat kell kezelnie saját pártján belül Theresa Maynek Brexit-ügyben. Ráadásul a brit külügyminiszter még az enyhébb vonalat képviseli, amely alapvetően támogatja a kormány kilépési stratégiáját, az úgynevezett chequersi javaslatcsomagot.

Johnson: elmebeteg javaslat

A konzervatív tábor egy részének még ez is kevés, azaz szerintük a (Brüsszel által elutasított) brit kormányjavaslat túl engedékeny. Boris Johnson egykori brit külügyminiszter a The Sunday Times-ban például „elmebetegnek" minősítette saját egykori kormánya indítványait. Johnson idén nyáron azért távozott a kabinetből, mert a brit kormány terve jóval szorosabb kapcsolatokat indítványoz az EU-val a szerinte szükségesnél.

A brit Guardian szerint a konzervatív párt éves kongresszusának nyitónapja jelzi, hogy a párt továbbra is mélyen megosztott a helyes Brexit-stratégiával kapcsolatban. Abban azonban – úgy tűnik – egyetértés van, hogy nem szabad több kompromisszumot kötni Brüsszellel. Mivel az EU szintén nem hajlandó engedményekre, ezért a rendezett Brexitet lehetővé tévő kilépési megállapodás egyre elérhetetlenebbnek tűnik.

Marad-e a szabadkereskedelem?

De pontosan miről is szól az EU és Nagy-Britannia közötti vita? Az egyik fő kérdés a jövőbeni gazdasági kapcsolatrendszer. A brit kormány azt javasolja, hogy az Egyesült Királyság és az EU olyan közös szabadkereskedelmi térséget és közös szabályozást alakítson ki, amely csak a fizikai árukra vonatkozna, a munkaerőre és a szolgáltatásokra viszont nem. London tehát továbbra is szeretne egyfajta szabadkereskedelmet, a bevándorlást ugyanakkor korlátozná.

Az EU ezt továbbra is elutasítja. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint ugyanis ez aláásná az Európai Unió egységes belső piacát. Az Egyesült Királyság csak akkor maradhat az EU vámuniójának tagja, ha nem korlátozza a bevándorlást.

Mi lesz az északír határral?

A másik, ezzel összefüggő kérdés, hogy miként kerülhető el a fizikai határ visszaállítása Írország és Észak-Írország között. A korábban rendkívül szigorú határellenőrzés megszüntetése ugyanis az észak-ír rendezési folyamat egyik fő vívmánya. Az EU azt javasolja, hogy Észak-Írország és Írország alkosson közös vámövezetet a Brexit után.

London ezt elveti, mivel ezzel az Ír-tengeren, országon belül jönne létre vámhatár Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között. A brit kormány szerint ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy Észak-Írország leválna róluk.  

Holtponton a tárgyalások

London szerint a tárgyalások holtpontra jutottak, ezért fel kell készülni arra, hogy nem születik megállapodás a jövőbeni kapcsolatrendszerről, azaz Nagy-Britannia rendezetlenül lép ki az EU-ból 2019 márciusában.

Ez nehezen belátható következményekkel járna: több cég, például a Toyota már jelezte, hogy ebben az esetben akár hónapokra is leállhat az angliai termelésük a beszállítói láncban keletkező fennakadások miatt. A megállapodás nélküli kilépés komoly kockázatokat jelentene az európai légitársaságoknak is, hiszen elvesztenék eddigi automatikus járatüzemeltetési jogaikat. Pénzügyi elemzők szerint a gazdaság recesszióba csúszna, a font gyengülne, és emelkedne az infláció.

A Munkáspárt már újból szavazna

Mindezek miatt az ellenzéki Munkáspárt múlt heti kongresszusán elfogadott Brexit-stratégiája már az opciók között említ egy új Brexit-népszavazást. A kormányzó konzervatívok viszont továbbra is elvetik ezt a lehetőséget.

Nagy-Britannia 2016 júniusában tartott referendumot az EU-ból való kilépésről. Akkor 16,1 millióan voksoltak a maradásra, és 17,4 millióan a távozásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Köszönjük, Trump: Magyarország lehet a vámháború egyik legnagyobb vesztese
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 16:59
Ha az autóipart nézzük. Svédország és Szlovákia mellett. 
Makro / Külgazdaság Varga Mihály kezdeményezi az MNB alapítványainak megszüntetését
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 13:37
Törvényi szinten is módosítanák a jegybank hatáskörét.
Makro / Külgazdaság Kétségbeesetten igyekeznek alkalmazkodni Trump „új világához”
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 10:44
További állami támogatásokat jelentett be a dél-koreai kormány az amerikai gazdaságpolitika cikk- cakkjaira reagálva. Ezúttal a félvezetőgyártás állami hátszelét növelik az autóipar után.
Makro / Külgazdaság Kemény ellenfelet kaptak Trumpék: pert indítottak a Fehér Ház ellen a harvardi professzorok
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 09:09
A Harvard Egyetem nem teljesíti a washingtoni kormány elvárásait annak érdekében, hogy elkerülje állami támogatásának lefaragását. A professzorok egy része pert indít az egyetemi autonómia védelmében.
Makro / Külgazdaság Valóban bóvlit csinálhatnak Magyarországból?
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 08:29
Nagy kérdés, mit lép a másik két hitelminősítő. 
Makro / Külgazdaság Cserbenhagyás Putyin-módra, lecserélték az Ibriseket
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 07:17
Sajátos módon hihetetlennek hangzik, hogy Oroszországnak saját lapostévé-gyártása is van, vagyis inkább csak volt, egy olyan cég személyében, amely korábban világmárkák bérgyártója volt.
Makro / Külgazdaság Rémálomszerű válságot hozhat a vámháború
Király Béla | 2025. április 15. 05:51
Abban a szakértők döntő többsége egyetért, hogy a Donald Trump által elindított vámháború nem jelent megoldást azokra a problémákra, amelyekre az amerikai elnök hivatkozik. Az éles piaci reakciók egyelőre visszakozásra kényszerítették Donald Trumpot, ám többek szerint a tőzsdei reakciónál sokkal nagyobb problémák is lehetnek.
Makro / Külgazdaság Óriási fordulat készül Szíriában: rég látott lépésre szánhatja el magát Szaúd-Arábia?
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:54
A tartozások kifizetése nagy eredmény lehetne.
Makro / Külgazdaság Hogyan jöhet ki Magyarország a vámháborúból?
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 15:11
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti műsorában. Emellett szó esett napjaink talán legnagyobb hazai botrányáról, az MNB-alapítványok ügyéről.
Makro / Külgazdaság Szentségtörést fontolgatnak az unióban az orosz gázzal
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 12:49
Tabutémát feszegetnek uniós cégvezetők: mégiscsak kéne orosz gázt venni?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG