1p
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az Európai Unió tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision kedden ismertetett negyedéves összesítése szerint. A cég legújabb globális kockázati listáját változatlanul Görögország vezeti, és a felső tízes mezőnyben van Magyarország is.

A CMA DataVision évzáró listáján - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) decemberi utolsó árazásai alapján sorolta be az egyes szuverén adósokat - a súlyos adósság- és államháztartási gondokkal küszködő Görögország mögött a második helyen továbbra is az ugyancsak euróövezeti tag Portugália áll.

Adóskockázati szempontból mindkét valutauniós tagállam megelőzi a harmadik helyre került Pakisztánt, a negyedik helyen álló Venezuelát és az ötödik legkockázatosabb szuverén adósnak minősülő Argentínát is.

TOP 10
Helyezett Országok
1. Görögország
2. Portugália
3. Pakisztán
4. Venezuela
5. Argentína
6. Írország
7. Ukrajna
8. Egyiptom
9. MAGYARORSZÁG
10. Olaszország



Ezután Írország, Ukrajna és Egyiptom következik, majd - a kilencedik helyen - Magyarország, amely így ugyanarra a helyre került, amelyet a CMA előző, tavalyi harmadik negyedévi listáján is elfoglalt.



A legkockázatosabb tízes mezőnyt Olaszországgal zárja.

Magyarország először 2010 utolsó negyedévben szerepelt - akkori CDS-árazása alapján - a tíz legkockázatosabb szuverén adós listáján, amelyről a tavalyi első negyedéves CMA-összesítésben lekerült, majd a tavalyi harmadik negyedévi összesítésben ismét visszakerült, és a 2011-es kereskedési évet záró lista alapján továbbra is ebben a csoportban van.

Magyarország a kedden Londonban ismertetett lista összeállításához figyelembe vett decemberi utolsó zárószint szerint 610,6 bázispontos CDS-középárfolyammal szerepel a legkockázatosabb tíz államadós csoportjában, ám azóta komoly kilengések voltak a magyar államadósság-törlesztési kockázat megítélésében a londoni piacon. Az idei első kereskedési héten mértek 750 bázispont - vagyis tízmillió euró értékű ötéves magyar kormánykötvényre 750 ezer euró - feletti rekord CDS-díjszabásokat is az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatos piaci aggodalmak miatt, de azóta ismét jóval a 700 bázispontos határ alá csökkent a magyar CDS-kontraktusok árfolyama a londoni piacon.

A CDS-tranzakciók árazásai jelzik, hogy a piac mennyire tartja kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak. Minél magasabb az aktuális CDS-díjszabás, annál nagyobbnak tekintik a piaci szereplők az érintett szuverén vagy cégadós törlesztésképtelenné válásának halmozott távlati rizikóját.

18%-kal emelkedett a kockázati felárunk

A CMA a tavalyi utolsó negyedévről összeállított, kedden Londonban ismertetett elemzésében úgy fogalmazott, hogy a magyar CDS-kontraktusok díjszabásának "nem tettek jót" a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között a jegybankreform kérdésében felmerült nézeteltérések. Az elemzés megemlíti, hogy december végén a Standard & Poor's hitelminősítő a befektetési ajánlású szint alá sorolta vissza a magyar államadós-besorolásokat.

A cég kimutatása szerint a magyar szuverén törlesztéskockázati tranzakciók árazása a negyedév során 18 százalékkal emelkedett, miközben a felzárkózó európai térség egészében a CDS-kontraktusok átlagosan 10 százalékkal drágultak, ugyanannyival, mint Nyugat-Európában.

A térségben mindazonáltal Szlovénia teljesített e mérce alapján a legrosszabbul 2011 utolsó három hónapjában. A szlovén CDS-középárfolyamok ugyanis 46 százalékkal emelkedtek, miután a Moody's Investors Service december végén leminősítette a szlovén államadós-besorolást, és egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings negatív felülvizsgálat alá vette Szlovénia osztályzatait.

A teljes globális mezőnyben a legrosszabb teljesítményt a törlesztéskockázati biztosítási kontraktusok árazásának változása alapján Görögország nyújtotta, amelynek CDS-díjszabásai a tavalyi utolsó negyedévben 56,8 százalékkal 8453,8 bázispontra emelkedtek.

A görög csúcs

Ez világrekord CDS-árazás bármely szuverén adós esetében, és a CMA kockázatszámítási modellje alapján a piac a tavalyi év végén 93,8 százalékos halmozott valószínűséggel árazta a görög törlesztési leállást az irányadó ötéves távlatban.

A görög szuverén törlesztéskockázati árazások kirívó mivoltát mutatja, hogy a legkockázatosabb tízes csoport második helyén álló Portugália CDS-középárfolyamai 1153,7 bázisponton zárták a tavalyi évet, 7300 bázisponttal a görög szint alatt.

És a legbiztonságosabb...

A világ legbiztonságosabb államadósa törlesztéskockázati szempontból változatlanul Norvégia, mindössze 44,6 bázispontos évzáró CDS-díjszabással, utána az Egyesült Államok és Svájc következik, 49,6, illetve 67,9 bázisponttal.

Rajtuk kívül a legjobb tízes csoportban van még Svédország, Finnország, Ausztrália, Hongkong, Új-Zéland, Nagy-Britannia és Németország.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG