3p
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a bruttó hazai termék 3 százaléka alatt lesz az államháztartás hiánya az idén és jövőre is.
Ahogy az a Privátbankár elemzéséből kiderül, a tavalyi költségvetési kiigazítások nagy vesztese az oktatás és az egészségügy volt, de másra is kevesebb jutott. Részletek >>

A jövő évi büdzsé tervezésekor 2,8 százalékos inflációval és 2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a nemzetgazdasági tárcánál, és 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő este az InfoRádió Aréna című műsorában. Hangsúlyozta: alapvető, nagy változás nem lesz az adórendszerben a jövő évben sem.

Az ez évi folyamatokról Varga Mihály azt mondta: három százalék alatt lesz az államháztartási hiány az idén annak ellenére, hogy például a tervezetthez képest alacsonyabb lesz az infláció az év egészében, ami hat a büdzsé bevételeire is.

Az uniós támogatások még bezavarhatnak

Mint mondta, az év közepén elfogadott módosító, egyenlegjavító intézkedéssorozattal mindenképpen biztosítható az, hogy az év egészére az államháztartás hiánya három százalék alatt maradjon. "Amiben kockázatot látunk, azok elsősorban olyan tételek, amelyek elszámolási vitához kötődnek" - mondta a miniszter ki.

A hiányt több mint 170 milliárd forinttal dobja meg, hogy az állam a többi között megveszi az E.On gázüzletágát, valamint átalakítja a takarékszövetkezeti rendszert. Részletek >>

Megemlítette, hogy az európai uniós támogatásokkal kapcsolatban elszámolási vitánk van az Európai Unióval, az EU azt jelezte, hogy 70 milliárd forint nagyságrendű támogatásról kell lemondanunk, a kérdés az, hogy erre az évre, vagy a programok lefutásának megfelelőn, időben "szétterítve" kell elszámolnunk az összeget. Másrészt vita van a MVM tőkeemelésének ügyében, ebben egyeztetünk az Eurostattal, az unió statisztikai hivatalával, itt is a tőkeemelés jellegétől függ majd az elszámolás - mondta.

2 százalékos növekedéssel számolnak jövőre

A költségvetés bevételi oldalán pedig a kisebb infláció miatt az adóbevételekben van elmaradás - jelezte Varga Mihály. Az infláció tartósan 2 százalék alá került, április óta 2 százalék alatt volt folyamatosan, ezzel elsősorban az áfa és jövedéki adóbevételek lettek kisebbek - mondta.

A jövő évi büdzséről kifejtette: az idei évhez hasonlóan 2014-ben a legfontosabb gazdasági irányok nem változnak. A kormány arra készül, hogy a 2013-as növekedési fordulat folytatódni fog 2014-ben is, ezt mondják már a londoni elemzők is, nevezetesen azt, hogy 2014-ben nem 1,4 százalék, hanem magasabb növekedéssel lehet tervezni a magyar gazdaságban - mondta.

A parlamentnek emiatt javasolja a kormány, hogy kétszázalékos növekedési prognózisra állítsa be a jövő évi költségvetést - jelezte Varga Mihály, hozzátéve: egy szerény, 2,8 százalékos inflációs mértéket tervez a kabinet. A külkereskedelmi folyamatok továbbra is tartósan kedvezőek maradnak, a folyó fizetési mérleg az idén is végig pozitív volt, a külkereskedelmi mérleg is kedvező volt 2013-ban, jövőre 5,4 százalékkal tud nőni az export, és 5,3 százalékos importbővülés várható - mondta Varga Mihály, hozzátéve: 295,1 forintos euróárfolyammal számoltak a jövő évi büdzsé tervezésekor.

Elmondta: a nemzetgazdasági tárcánál háttérszámításokat végeznek majd, milyen hatása lenne a hústermékek esetében az áfa-csökkentésnek. A cél az, hogy a családokat is segítsék, de a feketegazdaság visszaszorítására is ügyeljenek - mondta Varga Mihály.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG