3p
Sokat rontott az ország egy év alatt.

Magyarország az 57. a Transparency International (TI) korrupció érzékelési indexe alapján összeállított világranglistán, a tavalyihoz viszonyítva hét helyet csúszott vissza. Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet jelentését bemutatva elmondta: tavaly Magyarország az elmúlt hat év leggyengébb értékét érte el a listán, korrupció elleni teljesítménye szembetűnően visszaesett az EU-n és a kelet-közép-európai régión belül.

A világranglista,
57. helyen Magyarország.
(Forrás: transparency.hu)

Az országok zömének korrupció elleni teljesítménye tavaly is rendkívül gyenge volt, a vizsgált 176 ország közül 121 ért el 50 pontnál kevesebbet az államok korrupciósmegítélését mérő 0-tól (nagyon korruptnak érzékelt) 100-ig (nagyon tisztának érzékelt) terjedő skálán.

Ahogy a korábbi években, 2016-ban is a skandináv országok, Új-Zéland és Svájc áll a ranglista élén, a lista alján pedig a korábbiakhoz hasonlóan Észak-Korea, Dél-Szudán és Szomália.

Magyarország a világ korrupciós rangsorában 48 pontot ért el, ami hárommal kevesebb az előző évi teljesítményhez képest. Az EU-n belül Magyarország holtversenyben áll Romániával. Görögország, Olaszország, és a leginkább fertőzött Bulgária van a listán lejjebb az Európai Unió tagállamai közül.

Hátráltat a korrupció

Martin József Péter arról is beszélt, hogy szakértőik szerint az unióban a korrupció és az egy főre jutó GDP között jelentős összefüggés figyelhető meg. Úgy vélte, a korrupció Magyarországon is megakasztja a gazdasági fejlődést, bizonytalan üzleti környezetet eredményez, ami romló versenyképességhez és egyenlőtlen jövedelem-elosztáshoz vezet. A magyar gazdaság versenyképessége nemcsak az uniós tagállamokétól, hanem a régiós országokétól is távolodik, és ennek fő oka az állami intézményrendszer elégtelen működése.

Köddé vált közpénzek

Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója úgy látja, hogy az elmúlt évek több példával szolgáltak arra, hogy "a hatalom birtokosai a sajátjukként tekintenek a közpénzekre Magyarországon".

Az EU-n belüli eredmény. Holtversenyben Romániával. (Forrás: transparency.hu)

Azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank csaknem 267 milliárd forintot jutatott alapítványoknak, és több mint 100 milliárd forinttal gazdagodtak azok az ismeretlen tulajdonosi hátterű, javarészt off-shore paradicsomokban bejegyzett cégek, amelyek letelepedési államkötvényeket értékesítenek az EU-n kívüli országok polgárainak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG