1p
Adókedvezménnyel hozza magát helyzetbe az állam a megtakarítási piacon. Ha bankok nem tudnak betétet gyűjteni, a hitelezésben sem fognak felbátorodni.

Az államkötvényekből származó kamatjövedelem mentesül a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetési kötelezettség alól; a mentesítés pedig nemcsak a magyar állam, hanem bármely EGT-állam által kibocsátott államkötvényre vonatkozik, ha a parlament elfogadja a gazdasági bizottság erre vonatkozó, kedden benyújtott módosító javaslatát.

Ki rakja majd a pénzét bankbetétbe?



Nem először fordul elő, hogy a hirtelen összerántott gazdaságpolitikai csomagot utólag finomhangolni kell. Varga Mihály tegnap jelentett be váratlanul néhány megszorító intézkedést, mert a kabinet annyira fél a túlzottdeficit-eljárástól, hogy inkább újabb terheket rótt a bankok és a telekomcégek nyakába. A megszorító lépések közé tartozik az eho kiterjesztése is.

Így szól a javaslat másik fele

Mossunk pénzt?
Az eddig kedvezményes öngondoskodási formákat Varga Mihály második csomagja megadóztatja. Ha adókedvezményeket akar, szerezzen valahonnan sok pénzt és mossa tisztára az államnál. Így legalább az adósság elleni harcból is kiveheti a részét.
Részletek >>>

A bizottság másik módosító javaslata arra vonatkozik, hogy ne kelljen ehót fizetni akkor sem, ha a kamatjövedelem utáni adó az szja törvény rendelkezései szerint 0 százalék. Így például nem terheli adófizetési kötelezettség a 2006. szeptember 1-je előtt határozott időtartamú kamatperiódusra megkötött betét- , folyószámla-, bankkártya- és takarékbetét-szerződések esetében jóváírt vagy kifizetett kamatot. Nem kell adót fizetni egyes – 2006 . szeptember 1. előtt megkötött – értékpapír-ügyletek, illetve biztosítási szerződések esetében sem. A jogbiztonság követelményeit szem előtt tartva ezekben az esetekben indokolatlan a kamatjövedelem egészségügyi hozzájárulással való megterhelése - szól a módosító.

Indul az állami pénzszivattyú

Ez azt jelenti, hogy akik korábban, vagyis 6 évvel ezelőtt, hosszú távra félretették a pénzüket, banki betétbe, biztosításba rakták, vagy részvényt vettek, azoknak most nem kell fizetniük a kapott kamatok után. Akik viszont az elmúlt 6 éven belül fektették be a pénzüket a fent felsorolt eszköz valamelyikébe, azok bizony fizethetnek. Kivéve akik állampapírt vettek.

A csökkenő kamatkörnyezetben a betéti kamatok egyre kevésbé vonzóak, pláne, ha az eho kiterjesztése a kamatadóval együtt már 22%-os terhet jelent. Ezzel szemben az állam által kínált adósságpapírok sokkal jobban megérik, főleg ha adókedvezményt is kapunk rá - vagyis erőteljesen érvényesülni fog az állami pénzszivattyú hatása a megtakarítási piacon. Nagy kérdés persze, hogy ha a bankoknak a betétgyűjtés ilyen nehéz lesz, akkor miből fognak majd felbátorodni, ha hitelezni kell? A pénzügyi szféra legnagyobb versenytársává lép elő az állam, mely újabb pluszadókkal sújtja a szektort akkor, amikor arra már senki sem számított.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG