2p
November 6-án visszavonták az engedélyt, letelt a 8 nap, kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását, aztán 20 munkanapon belül pénzt kapnak a Széchenyi hitelszövetkezet ügyfelei.

2014. november 15-én hatályba lépett a Magyar Nemzeti Bank azon határozata, amely visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. Emlékezetes: a jegybank 2014. november 6-án tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely – a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint – a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap elteltével vált hatályossá. E határidő szombaton járt le.

Mikor lesz ebből pénz?

Ezt követően a jegybank által a Széchenyi István Hitelszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását. Ennek megindultával az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal.

6 ezer betétes vár a pénzére

A Széchenyi István Hitelszövetkezet mintegy 6 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. A hitelszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély volt, nem érte el a 0,3 ezreléket sem.

A jegybank azt írja: a szövetkezeti hitelintézeti szektor helyzete – ellentétben ezen egyedi intézménnyel – prudenciális szempontból összességében stabil. A hitelszövetkezetek Magyarországon csak saját részjegy-tulajdonosokai körében gyűjthetnek betéteket és nyújthatnak alapvetően szolgáltatásokat, így ügyfélkörük korlátozott.

Időközben a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Lízing Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-hez és a Platinium Pénzügyi Szolgáltatóház Zrt.-hez is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG