3p
Kiegészítő ítéletében is elutasította az AXA Bank által a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében indított keresetét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletében. Ma nem csak a bank, a Szigetvár Takarékszövetkezet sem járt sikerrel.

A párizsi székhelyű pénzügyi csoport magyarországi leánybankjának keresetét első fokon augusztus 27-én utasította el a bíróság, az AXA azonban fellebbezésében az első fokú ítélet kiegészítését kérte.

A tárgyaláson elhangzott: a kiegészítő ítélet iránti kérelem azért volt indokolt, mert a bíróság korábbi ítéletében nem bírálta el az egyedileg meg nem tárgyalt egyes szerződésekben rögzített kikötéseket.

Az augusztus 27-i tárgyaláshoz képest nem változott a bíróság álláspontja: a bank szerződéses kikötései bár megfeleltek az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének, a tételes meghatározás és az átláthatóság elveinek nem.

A Szigetvár Takarék se járt szerencsével

A Szigetvár Takarékszövetkezet ügyében az ítélet szóbeli indoklása szerint a felperes ugyan a jogszabályi környezet teljeskörű figyelembevételét kérte, azonban a bíróság a perben nem vizsgálhatja a pénzintézet magatartási kódexét sem.

A törvényszék elsősorban a szimmetria elvének az általános szerződési feltételekben történő érvényesülését vizsgálta, azonban azok egyetlen időszakban sem feleltek meg a devizahiteles törvényben foglaltaknak, ezért azok tisztességtelenek és érvénytelenek. A bíróság 441,5 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Szigetvár Takarékszövetkezetet.

A bíróságnak a perekben arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Az eddigi mérleg: 59-ből 56 elutasítva

A bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Eddig a bíróság összesen 59 ítéletet hozott, ebből 56 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

A visszalépő a Banco Primus Fióktelep Magyarország volt, részlegesen pedig a K&H Bank Zrt., az UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Magyar Cetelem Bank keresetét hagyták jóvá. Az Alkotmánybírósághoz az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank összevont perében, valamint az OTP Ingatlanlízing ügyében fordult a Fővárosi Törvényszék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek. 
Pénzügyi szektor Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
Pénzügyi szektor A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 12:06
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Pénzügyi szektor Igazán jól teljesített az október végén lejárt OTP Megatrend II. Hozamvédett Zártvégű Alap
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 11:29
Jó befektetésnek bizonyult az alap, amely azokra a cégekre tett, amelyek a mesterséges intelligenciák fejlesztéséhez és alkalmazásához kínálnak hardver és szoftver megoldásokat.
Pénzügyi szektor Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 07:53
Ismét javították a 2025-ös pénzügyi kilátásokat.
Pénzügyi szektor Győzött a mesterséges intelligencia: közel ezer banki dolgozót készülnek lapátra tenni Hollandiában
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 19:12
Az ING Bank akár 950 munkahelyet is megszüntethet Hollandiában a jövő év végéig, részben azért, mert bizonyos munkaköröket mesterséges intelligencia (MI) válthat fel – derül ki a bank előrejelzéséből, amelyet a holland munkaügyi hivatalhoz (UWV) nyújtottak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG