4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A csökkenő kamatkörnyezet és a mentességi szabályok megsokasodása okán csak 3,1 milliárd forint eho-bevétel folyt be tavaly a betéti kamatjövedelmek után. A tranzakciós illeték terén ugyanakkor az NGM szerint rendben indult az idei év.

Az elmúlt év augusztusától év végéig a betétekre kivetett 6 százalékos egészségügyi hozzájárulásból (eho) – eredményszemléletben - 3,1 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek – tájékoztatta a Privátbankárt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Mindez azt jelenti, hogy az ügyfeleknek a bankok az érintett öt hónap alatt 51,66 milliárd forint olyan kamatjellegű kifizetést teljesítettek, aminek esetében már számítható volt az eho. A kamatjövedelmek utáni eho – miként arra az NGM is figyelmeztet - úgynevezett felfutó bevétel, hiszen csak a hatálybalépést követően megkötött szerződések esetében alkalmazható, ráadásul a fizetési kötelezettség csak még később keletkezik: akkor, amikor a kamatfizetés esedékes (vagyis lejáratkor vagy feltört lekötés esetén).

Nem ilyen feltételekkel indult az eho...

Ugyanakkor a kamatok után fizetendő eho-bevételi tervek teljesülését – a bevételek felfutását - nehezíti a csökkenő kamatkörnyezet – ismerték el lapunknak az NGM-nél, hozzátéve, hogy a várt bevételekre természetesen hatással voltak a későbbiekben megszavazott kedvezmények (a tartós befektetési számlákon keletkezett kamatjövedelem adómentessége és az állampapírokból, vagy a kötvénytúlsúlyos alapokból származó kamatjövedelem adómentessége) is. Miután az állampapírokból származó jövedelem továbbra is eho-mentes, ezért az elmúlt hónapok állampapír boom-ja is csökkenti az Egészségbiztosítási Alap kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételi összegeket. Az idei évre az eho-előirányzat 157,5 milliárd forint, de ez nem csak a kamatjövedelmek utáni eho összegét foglalja magában, hanem a teljes eho bevételi tervet – tájékoztatták lapunkat a nemzetgazdasági tárcánál.

Nem lesz pótlólagos illeték-kivetés?

Az NGM-nél ugyanakkor egyelőre nem látják jelét, hogy az elmúlt évhez hasonló problémák keletkeznének a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos bevételek kapcsán. Mint elmondták, idén januárban 29,7, februárban 22,4 milliárd forint tranzakciós illeték folyt be a költségvetésbe a bankoktól. Összehasonlítani a két februári adatot lehet: tavaly februárban (a 2013. januári bevallás alapján) 13,4 milliárd forintnyi tranzakciós illeték folyt be a költségvetésbe. Mindezek nyomán a szaktrárca szerint az eddigi bevételek az előzetes várakozásoknak megfelelően alakulnak. Mindez azt vetítheti előre, hogy az idén nem lesz ok a korrekciós pótlólagos illeték-kirovásra – bár a szkeptikus vélemények szerint, amennyiben a költségvetés pozíciói megrendülnek, ez az unortodox intézkedés az első lehet, amivel a kabinet élni próbál.

Kiszámíthatóságra utalt a miniszterelnök?

A kiszámíthatóságot ugyanakkor a jelek szerint a miniszterelnök is fontosabbnak tartja. Orbán Viktor tegnapi beszédében bár megerősítette, hogy marad a bankadó (erről Varga Mihály már a választások előtt is hasonló értelemben szólt), jó jelnek minősítette és „örömmel látta”, hogy az intézmények beépítették működésükbe a bankadót és immár ismét nyereséget értek el. (Persze, a bankszektor nyereségességét – miként arra korábban rámutattunk – nehéz lenne a számok mögé nézve bizonyítani.) Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza úgy véli, a befektetők körében a nagy kérdés az, hogy Orbán Viktor a választásokat letudva béket köt-e a külföldi nagyvállalatokkal, enélkül ugyanis aligha lehet növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot. A kormánynak sürgősen át kell térnie kiszámíthatóbb, stabilabb gazdaságpolitikára, mert a befektető környezet nem szereti a gyakori változásokat, különösen az adópolitikában nem – vélekedett Ash.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
Pénzügyi szektor Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:42
Az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG Defence részesedésszerzését a Rába Nyrt.-ben.
Pénzügyi szektor Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:34
Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 
Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
Pénzügyi szektor Többnyire nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 19:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,88 dollárral (4,41 százalékkal), 84,05 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Vegyesen alakult hétfő estére a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:41
Kisebb volatilitástól eltekintve mérsékelt erősödés látszik a forint piacán.
Pénzügyi szektor Kedvező nemzetközi hangulatban történelmi csúcsra menetelt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:25
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor Elindul a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 16:10
Fejlesztenék a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét. 
Pénzügyi szektor Újabb piacokat keres Albániában a 4iG, ezért járt Jászai Gellért Tiranában
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 20:17
A telekommunikáció után az energiapiacon is lát lehetőségeket a cégcsoport. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG