Főként az árukészlet beszerzéséhez vettek fel hitelt a július 1-jétől működő nemzeti dohányboltok üzemeltetői – derül ki az OTP Business felméréséből. A hitelintézet a második körös trafikpályázat napokban kihirdetett győzteseinek is változatlan formában biztosítja a nemzeti dohányboltok üzemeltetői számára kidolgozott speciális hitelkonstrukciót.
Speciális trafikos-hitel
Augusztus végén 549, zömében kistelepüléseket érintő koncessziókra vonatkozóan hirdette ki a második körös trafikpályázat nyerteseit a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. A mintegy 5400 koncesszióról döntő első pályázati kör tapasztalatai alapján az új nyertesek is várhatóan banki hitelből oldják majd meg az üzlethelyiségek kialakításához szükséges bútorok, illetve egyéb berendezések (például pénztárgép, számítástechnikai eszközök), valamint az árukészlet folyamatos beszerzéséhez szükséges több millió forintos forrás előteremtését.
A kifejezetten az induló trafikok számára kialakított folyószámlahitel-konstrukció számos olyan elemet tartalmaz, amely könnyítést ad az új vállalkozások számára. A trafikkoncessziót elnyert magánszemélyek ugyanis általában új, kezdő vállalkozásokat hoznak létre a dohányboltok üzemeletetésére, vagyis sem lezárt éves gazdálkodási adatokkal, sem számlaforgalommal nem rendelkeznek, így ezeket a hitel igénylésekor nem várja el a bank. A hitelintézet a dohány-kiskereskedelemmel foglalkozó ügyfeleknek a számlanyitást követően hat hónapig nem számítják fel a számlavezetési havi díjat.
A trafikosok fele az OTP-hez fordult
Az első pályázati körben koncessziót elnyert trafikosok mintegy fele nyitott számlát hitelintézetünknél, akiknek több mint 50 százaléka kezdő vállalkozás – mondta Csonka Tibor.
Az OTP Business felmérése szerint a már működő trafikosok többsége a felkínált hitelkeretet a koncessziónként igényelhető maximális, vagyis 5 millió forintos értékben igényelte. A lehívott összegeket pedig elsősorban az árukészlet beszerzéséhez használták fel.
A trafikosok nagy része kihasználta az OTP Csoporthoz tartozó Merkantil Bank által a pénztárgépek lízingelésére nyújtott finanszírozási lehetőséget is. Továbbá a legtöbb dohánybolt üzemeltetője POS-terminált is igényelt az OTP-től. A kártyaelfogadást lehetővé tevő terminálok felszerelése a bankkártyát használó vásárlók kiszolgálása mellett biztonsági szempontból is előnyös a trafikosok számára, hiszen az megakadályozza, hogy jelentős mennyiségű készpénz halmozódjon fel az üzletben.
Az OTP speciális trafikosoknak szóló hitelkonstrukciót hozott létre, amelyet a kiskereskedők fele felvett.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hivatalosan is épül Paks II
14 perce
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
28 perce
-
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
körülbelül 1 órája
-
Hiába nőtt a Qualcomm bevétele, a nyereség csökkent
körülbelül 1 órája
-
Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
körülbelül 1 órája
-
Fontos vendég érkezett Kijevbe
2 órája
-
Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
2 órája
Mfor.hu Top24
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Jön: 1000 adag ingyencsirke február 7-én Budapest szívében
- Beelőzte Magyar Péter Orbán Viktort, de van egy kis csavar
- Orbán Viktor kiutasításokról döntött
- Bajban lehet a Paks II. Zrt, jogellenes volt a tőkeemelés?
- Egyelőre nem találni az MSZP-t az induló pártok között
- Kemény dolgokat mondott Zelenszkij a háború állásáról és a béke esélyeiről
Pénzügyi szektor
Rengeteg hitelt vesznek fel a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 10:45
A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és drasztikusan megugrott a támogatott hitelek aránya is.
Pénzügyi szektor
A kriptotörvény miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:21
Azt is megállapították, hogy károsította az ügyfeleket.
Pénzügyi szektor
Donald Trump bejelentette, hogy kit választott a Fed elnökének
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 13:41
Az amerikai elnök Kevin Warsht, a Federal Reserve korábbi kormányzóját választotta a jegybank következő vezetőjének, miután Jerome Powell elnök májusban lemond.
Pénzügyi szektor
Az orosz-ukrán háború a zöld befektetési alapok piacát is megváltoztatta
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 29. 17:01
Az orosz-ukrán háború kitörése után több olyan iparág is bekerült a fenntartható befektetési alapok látókörébe, amelyek korábban inkább tiltólistán szerepeltek. Ékes példa Németország nukleáris energiával kapcsolatos attitűdje, de a hadiipari cégek is egyre elfogadottabbá váltak, ahogy társadalmi elvárás lett a biztonság megerősítése – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában az Amundi Magyarország vezérigazgatója. Vízkeleti Sándorral a mesterséges intelligencia befektetési döntésekben játszott szerepéről is beszélgettünk.
Pénzügyi szektor
Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor
Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor
Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor
Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor
Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor
Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Makro / Külgazdaság
Hivatalosan is épül Paks II
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
14 perce
Nemzetközi
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
Kis lépés is lépés, ha a béke felé vezet? Foglyokat cserélnek a harcoló felek.
28 perce
Makro / Külgazdaság
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24

