4p

A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.

A működési- és költséghatékonyság elérése minden vállalat napirendjén ott van, nincs ez másképpen a bankszektorban sem. Komoly kérdés azonban, hogy hogyan tud megküzdeni ezekkel a kihívásokkal az a szektor, ahol napról napra változnak az ügyfelek elvárásai, a szabályozási környezet és folyamatosan bukkannak fel az olyan kihívók, mint például a Revolut.

A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása, amelyben több mint 200 bankvezető véleményét gyűjtötték össze, jól rávilágít: a szektor óriási nyomás alatt áll, és az áttörés kulcsa az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a központosított, világos stratégiák lesznek.

A kihívások ellenére a bankok ambiciózus terveket és elképzeléseket fogalmaztak meg: a Banking CEO Outlook kutatásában megkérdezettek több mint négyötöde szeretne legalább 10 százalékkal, és csaknem egyharmaduk legalább 20 százalékkal kevesebbet fordítani a működésre. Mindezek mellett szembetűnő, hogy a költséghatékonyság elérése mellett a bankvezetők fele arra számít, hogy az intézetük az elkövetkező időszakban legalább 2,5 százalékkal fog növekedni.

Nem varázsszer, de sok mindent megold
Nem varázsszer, de sok mindent megold
Fotó: DepositPhotos.com

Mindezt hogyan lehet elérni? A KPMG felmérésében résztvevő sikeres bankvezetők válaszaiból kirajzolódik:

  • világosan definiált és kommunikált költségcélokkal dolgoznak,
  • központilag irányítják a transzformációt,
  • vezetőiket számonkérhetővé teszik,
  • és integrált módon vezetik be az AI-t és az automatizációt az ügyfélkapcsolatokban, a csalásmegelőzésben, a dokumentumfeldolgozásban és a back-office folyamatokban.

Mindezekkel el is érkezünk azokhoz a területekhez, amelyeken a legnagyobb változást lehet elérni a költséghatékonyság és a profitnövelés érdekében. A válaszadók három olyan területet tudtak azonosítani, ahol a szükséges változtatások a prioritási sorrend élén szerepelnek: a mesterséges intelligencia mindennapi munkába való adaptálása, kibervédelem és kiberbiztonság és a rendelkezésre álló adatok hatékonyabb feldolgozása.

A bankok 38 százaléka szerint a legfontosabb tényező a hatékonyság növelése automatizációval, míg 37 százalék a kulcsfunkciók digitalizációját említette első helyen. Érdekes regionális eltérések is látszanak. Az amerikai és ázsiai bankok sikeresebbeknek érzik magukat, több mint egyharmaduk számolt be erős eredményekről, míg Európában ez az arány mindössze 25 százalék volt.

És az ügyfél?

Viszont a bankok esetében is az egyik legfontosabb szempont az ügyfél megtartása és annak igényeinek kiszolgálása. Nem csoda, hogy a megkérdezettek 50 százaléka azt mondta, hogy már alkalmazzák az AI-t az ügyfelekkel való kapcsolattartás és kommunikáció során, és további 36% tervezi, hogy a közeljövőben igénybe fogják venni a mesterséges intelligencia segítségét.

Azonban a már említett legfontosabb tényezők (automatizáció és digitalizáció) területén még ennél is több – 89, valamint 91 százalék – szeretne a mesterséges intelligencia segítségére támaszkodni.

A kutatás végén öt kulcslépést fogalmaz meg a KPMG:

  1. Világos célmeghatározás – nem elszigetelt költségvágások, hanem az ügyfél- és termékstratégia mentén.
  2. Értéksorrend tudatos kialakítása – nemcsak technológia, hanem például kiszervezés vagy szervezeti átalakítás.
  3. Költség- és transzformációs célok összehangolása – a rövid távú nyereségek támogatják a hosszabb távú változásokat.
  4. Központi irányítás és elszámoltathatóság – a vezetés szoros bevonásával.
  5. Tapasztalt partnerek bevonása – kipróbált módszertanok és globális tanulságok alapján.

„A magyar bankszektor is azon érett piacok közé tartozik, ahol az extenzív növekedésnek már viszonylag szűk tere maradt. Így a működési- és költséghatékonyság mellett a fő fókuszba a termékek, szolgáltatások minősége, az ügyfélélmény javítása került. Kiemelt jelentősége van az AI megoldásokkal támogatott digitális értékesítési csatornáknak, az online onboarding biztosításának és a gyorsított ügyintézésnek. Ezzel természetesen együtt jár az, hogy a bankoknak új szintre kell emelniük a csalásmegelőzéssel, IT biztonsággal és kiber-védelemmel kapcsolatos ellenállóképességeiket is.”   – emelte ki Diófási Zoltán, a KPMG vezető tanácsadója.   

A banki transzformáció nem puszta költségcsökkentési program. Az igazi nyertesek azok lesznek, akik képesek adatvezérelt, központilag irányított és AI-ra épülő működési modellt kialakítani, amely egyszerre hoz költségmegtakarítást és javítja az ügyfélélményt. A jövő bankja nem olcsóbb lesz – hanem okosabb, gyorsabb és ügyfélközpontúbb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG