3p
Az első devizahiteles törvény szerint a pénzintézeteknek szerdáig kell benyújtaniuk az elszámolási képletüket a jegybanknak. A bankok elszámoltatásáról is dönthet ma a parlament.

Bár az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége miatt az ügyfeleknek visszajáró összegeket a jegybank képlete alapján kell majd kiszámítaniuk a bankoknak, a hatályos, első devizahiteles törvény alapján azonban szerdáig be kell nyújtaniuk az MNB-nek saját képletüket is.

A nyáron elfogadott első devizahiteles törvény alapján az árfolyamrés semmis, az ügyfeleknek visszajár az ilyen címen elvont pénz, és ennek kiszámítási módját a bankoknak szeptember 24-ig be kell nyújtaniuk az MNB-nek.

Érdekesség, hogy az Országgyűlés ma minden bizonnyal megszavazza az elszámolási törvényt - az adatszolgáltatást innentől ez alapján kell értelmezni. Az új jogszabály viszont egyebek mellett változtat az érintett termékek körén is a nyári jogszabályhoz képest, így a korábban kötelezővé tett adatszolgáltatás a képletről értelmetlenné válik.

Dönthet a parlament

Az Országgyűlés a mai ülésén fogadhatja el a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot. A kabinet számításai szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A törvényjavaslathoz mindösszesen egy MSZP-s módosító indítvány érkezett. Részletek >>>

Az MNB korábban közzétett egy iránymutatást a számításhoz, a parlament azonban éppen szerdán tárgyalja a második devizahiteles törvényt, amely az árfolyamrésen kívül az egyoldalú szerződésmódosítás miatt visszajáró összegekre is vonatkozik, ezeket együttesen, egyetlen képlet alapján számoltatja ki.

Az elszámolási módszertan részletszabályainak megállapítását a jogszabály a Magyar Nemzeti Bank kompetenciájába utalja, az MNB pedig az MTI érdeklődésére korábban azt válaszolta, hogy a rendelet november elsején léphet életbe.

Az MNB megjegyzi, hogy a pénzintézetek a jegybank július végi módszertani iránymutatásának beküldésével teljesíthetik törvényi kötelezettségüket.

A végleges elszámolást azonban a november elején megjelenő MNB rendelet tartalmazza majd, ezzel kapcsolatban folyamatosan egyeztet az MNB a Magyar Bankszövetséggel és annak tagjaival - jegyezték meg.

Így kell számolni

A júliusi jegybanki iránymutatás szerint a kizárólag az árfolyamrés semmisségének következményére vonatkozó átszámítási iránymutatás szerint úgy kell számolniuk a bankoknak, mintha 2004. május 1-jétől fogva érvényben lett volna az MNB hivatalos árfolyamának alkalmazási kötelezettsége a törvény hatálya alá eső szerződésekre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a számítás szerint a túlfizetést minden időpontban tőke(elő)törlesztéseként, illetve a fennálló adósság folyamatos csökkentéseként kell értelmezni. 

Ez alapján újra kell számolni visszamenőlegesen minden érintett szerződést. Meg kell határozni az ügyfél kezdeti, devizában kifejezett adósságát és az ebből adódó első havi devizában kifejezett törlesztőrészletét. Ezek után ki kell számolni a megvalósult első havi törlesztés során forintban felmerülő túlfizetés mértékét devizában kifejezve, majd az ezzel csökkentett még fennálló devizaadóssággal kell tovább számolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG