1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A BUX index 20,41 százalékkal csökkent tavaly, ráadásul a papírok több mint háromnegyede okozott veszteséget tulajdonosainak, és csak ötöde nyereséget. Sok emelkedő részvény ráadásul igen illikvid, ezek gyakran óriási kilengéseket és eséseket produkálnak, özvegyeknek és árváknak semmiképpen sem ajánlhatók. Főleg a kevés számú osztalékrészvény egy része teljesített valamennyire jól.

A 47 általunk megfigyelt, a BÉT-en forgó részvényből 36, azaz a papírok 77 százaléka ért el veszteséget tavaly, csak ötödük, 21 százalékuk emelkedett, és egynek az árfolyama nem változott 2010 utolsó tőzsdenapjához képest. (Néhány frissen bevezetett papírt, illetve pár olyat, amelyikre egész évben nem is született kötés, figyelmen kívül hagytunk.)

A komolyabb cégeket tartalmazó A kategóriában is alig akad emelkedő részvény, talán nem véletlen, hogy a négy pluszosból kettő kifejezetten osztalékrészvény (Zwack és Magyar Telekom), és egy harmadik, a Graphisoft Park is szokott számottevő osztalékot fizetni. Más osztalékpapírok viszont, mint az Elmű, az Émász vagy az Állami Nyomda elég csúnya esést produkáltak, ami szintén logikus az állampapír-hozamok jelentős év végi megugrása miatt.

Jegyzett A kategória

Cég 2010 2011 Változás

december december (százalék)
APPENINN 407 473 16,2
GSPARK 783 887 13,3
ZWACK 12 800 13 100 2,3
MTELEKOM 516 519 0,6
EGIS 20 090 17 700 -11,9
MOL 20 790 17 350 -16,5
ANY 735 601 -18,2
RABA 802 653 -18,6
RICHTER 42 550 34 200 -19,6
DANUBIUS 4 500 3 360 -25,3
FOTEX 383 260 -32,1
TVK 3 300 2 240 -32,1
PANNERGY 904 610 -32,5
OTP 5 020 3 218 -35,9
E-STAR (RFV) 8 510 4 350 -48,9
FHB 955 465 -51,3
SYNERGON 476 229 -51,9
EST MEDIA (ECONET) 900 186 -79,3

Az OTP és az FHB a bankszektort súlytó bizonytalanságok miatt teljesített alul 36, illetve 51 százalékos eséssel. A Mol (-16,5) és a Richter (-19,6) esése némileg elmaradt a BUX-étól, az említett Magyar Telekom 0,6 százalékos emelkedése nélkül pedig a BUX is csúnyábban nézett volna ki.

Két cégnél, az Est Médiánál (volt econet.hu) és a Nutexnél (volt Humet) vettünk figyelembe részvényösszevonást, mintkét cég tízesével vonogatta össze elértéktelenedő papírjait, de így is hatalmas kilengéseket és nagy zuhanást produkáltak. Úgy tűnik, az elmúlt év az igazság pillanata volt sok illikvid, azaz alacsony forgalmú, esetleg még pénzügyi vagy működési nehézségekkel is küzdő társaság számára, mert három olyan cég is volt, amely részvénye értékének több, mint 90 százalékát veszítette el (Nutex, Hybridbox, Kartonpack), de az 50-80 százalékos zuhanás sem volt ritka.

Néhol talán csak a forgalom szinte teljes hiánya a ludas, mint a Kartonpacknál, amely egyszer forgott egész évben, mrciusban, előtte pedig majdnem másfél évig egyáltalán nem, és egyébként is csak pár részvénye van közkézen. A nagy kilengések miatt a B kategóriás részvények többségére valószínűleg érdemesebb azt mondani: kerülendő.

Jegyzett B kategória

Cég 2010 2011 Változás

december december (százalék)
KREDITJOG 130 500 284,6
FEVITAN 500 1 440 188,0
CSEPEL 259 313 20,8
EHEP 350 400 14,3
QUAESTOR 280 300 7,1
TVNETWORK 297 300 1,0
FINEXT 1 120 1 120 0,0
BOOK 455 433 -4,8
PFLAX 585 509 -13,0
AAA 230 190 -17,4
BIF 650 501 -22,9
KONZUM 96 73 -24,0
FREESOFT 2 020 1 503 -25,6
NORDTELEKOM 778 568 -27,0
PVALTO 1 665 1 215 -27,0
ELMU 28 500 20 500 -28,1
CIGPANNONIA 715 512 -28,4
FORRAS/OE 780 550 -29,5
EMASZ 22 500 15 240 -32,3
FORRAS/T 803 502 -37,5
PHYLAXIA 44 26 -40,9
KULCSSOFT 460 268 -41,7
KEG 140 53 -62,1
EXTERNET 480 172 -64,2
ORMESTER 3 601 1 080 -70,0
HUNMINING 177 33 -81,4
NUTEX (HUMET) 900 60 -93,3
HYBRIDBOX 519 25 -95,2
KPACK 22 000 510 -97,7
Forrás: BÉT havi jelentések

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44380 44060 44700 -0,60% 0 0 21 855 662 590 HUF 2026-09-02 17:07:24
MOL 4990 4978 5110 -1,87% 0 0 5 732 682 952 HUF 2026-09-02 17:05:16
MTELEKOM 2562 2544 2580 -0,62% 0 0 1 108 927 392 HUF 2026-09-02 17:05:17
RICHTER 12800 12750 13120 -2,36% 0 0 4 813 141 720 HUF 2026-09-02 17:08:18
OPUS 305 305 324 -4,68% 0 0 25 659 001 HUF 2026-09-02 17:08:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:14
Erősödött kissé a magyar fizetőeszköz szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1849,84 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 146 772,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan indult a reggel az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:58
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt a napot se sírja vissza a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Egyelőre minden nagy papír gondban van a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 12:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 2. 11:38
Három és fél éve nem voltak ilyen magas szinten a földgázárak Európában, miközben a tárolókból sok tartalék hiányzik. Nem volt ugyanis olcsó gáz nyáron, amiből be szoktak vásárolni, így sokan téli gázválságtól tartanak. Az állami felvásárlás azonban csak még inkább felhajtaná az árakat. Megoldás lehetne, ha az adóterheket csökkentenék Németországban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kedvez a nemzetközi hangulat a budapesti tőzsdének sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 09:54
A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:53
Az euró jegyzése 1,1577 dollárra csökkent az előző esti 1,1591 dollárról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 06:22
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG