6p
Megindult a szezon, sokan közölnek befektetési tippeket a következő évre. Tovább gyengülhet a forint, erősödhet a Mol az Equilor szerint. Másoknak bejött? Nem mindig.

Nem kevesebb, mint „13 csábító befektetési lehetőséget gyűjtöttek össze az Equilor Befektetési Zrt. elemzői, üzletkötői, szakértői” – írja a cég közleménye. A szakértők szerint a 2015-ös év sem lesz mentes az izgalmaktól, így az orosz-ukrán válság, a jegybankok intézkedései vagy az olajár alakulása is alaposan felkavarhatja a befektetők nyugalmát. „Az árfolyammozgások azonban számos jó befektetési lehetőséggel is kecsegtetnek, melyek megfelelő kockázatkezelés mellett szép nyereséget hozhatnak a lakosság számára is” – írja a társaság.

Év végén-év elején számos hasonló tippcsokor lát napvilágot, némelyik eléggé extrém befektetési ötletekkel. A Saxo Banknak is szokása extrém szituációkról beszámolni, a tavalyiak mindenesetre csak nagyon kis részben jöttek be. (A tavalyi tippek itt, az ideiek pedig itt olvashatók.) Zsiday Viktor, a Citadella Alap kezelője is nemrég publikálta extrém tippjeit. Az Equilor azonban nem nevezi extrémnek vagy csekély esélyűnek az általa vázolt szcenáriókat, mint a Saxo vagy a Citadella,

Vigyázat, gyengülhet a forint

A 2014-es évben az euró ára alig tartózkodott 300 forint alatt, ami valószínűleg jövőre sem lesz másképp. Az sem elképzelhetetlen, hogy a 2012 év eleji 324-es árfolyamcsúcsnál is magasabb szinteket látunk majd a kurzusban – írja az Equilor. Számos érv szól a forint gyengülése mellett (alacsony állampapír-hozamok, az amerikai kamatemelés lehetősége, a kínai gazdaság lassulása és az európai recesszió réme), ráadásul 2015-ben az Oroszországgal szembeni szankciók, illetve a belső fogyasztás növekedése miatt a külkereskedelmi mérleg többlete is csökkenhet, amely tényezők eddig a forint iránti keresletet erősítették.

Mol-vétel

A magyar olajrészvény 2014 végén technikailag jó képet mutat, az árfolyam a rövid távú támaszokon állomásozik. A későbbiekben erősítheti a papírt a magas osztalékfizetési várakozás: tavaly 590 forint volt az osztalék, ami várhatóan tartható lesz a 2014-es év eredmény után is. A jelenlegi árfolyammal számolva ez mintegy 4,5 százalék osztalékhozamnak felel meg. Emellett hosszabb távon a Mol-INA ügy megoldása vezethet jelentősebb felértékelődéshez, a papír 2015-ben akár 16 000 forintig emelkedhet – írja az Equilor.

Olajat? Most?

A WTI típusú olaj kurzusa visszaemelkedhet a 80 dolláros  árfolyamig jövőre. A most tapasztalható jelentős árfolyamcsökkenés ugyanis növeli majd az olaj iránti keresletet, ráadásul több olajmezőn is szüneteltethetik a kitermelést, ahol a jelenlegi árfolyam mellett ez már nem gazdaságos.

TVK-vétel?

Számos tényező van a TVK-val kapcsolatban, melyek a részvények jelentős áremelkedését okozhatják: a vállalat termékei iránt stabil a kereslet, miközben alacsony az olaj és az energia ára; a butadién üzem kereskedelmi célú termelése várhatóan 2015 második negyedévében indul. Mindezek alapján a TVK-nál 1000 forint feletti EPS (egy részvényre jutó nyereség) és 500 forint feletti részvényenkénti osztalék várható, ami 8000 forintra lendítheti az árfolyamát – véli az Equilor.

Azok az 50-es, 60-as és 70-es évek

A nemzetközi piaci tendenciákhoz hasonlóan a századfordulós, illetve a század eleji, úgynevezett modernista korszak magyar festészeti remekei mellett egyre izgalmasabb vételnek számítanak a második világháborút követő néhány évtizedben született képek – írja az Equilor szakértője. Az 50-es, 60-as és 70-es évek egyes alkotóinak a képei egyre magasabb áron kelhetnek el.

Add a DAX-ot, ne siránkozz

A német DAX indexben, amely az utóbbi időszakban új történelmi csúcsra emelkedett, az orosz-ukrán helyzet rendeződésének csúszása és a deflációs félelmek 2015-ben lemorzsolódást eredményezhetnek

Dollárt vegyenek

A 2014-es év egyik legegyszerűbben megvalósítható kereskedési tippje 2015-ben is megállja a helyét: vásároljunk dollárt forintjainkból. „2015 első felében a dollár erősödése várható: a historikus 1,20-1,40-es kereskedési sáv aljától már nincs messze az EUR/USD árfolyam” – íja a brókercég. Ha az amerikai jegybank (Fed) valóban megkezdi a monetáris szigorítást és az EKB a beharangozottnak megfelelően folytatja a lazítási programot, a kurzus paritást, azaz az 1-es keresztárfolyamot is elérheti.  „Mivel az EUR/HUF árfolyama kapcsán nagyobb árfolyam elmozdulások várhatóak, kézenfekvő választás a dollár vétele forint ellenében” – véli az Equilor.

Ryanair-vétel

A legnagyobb európai fapados társaság pénzügyi mutatóira kedvezően hat, hogy az elmúlt hónapokban több, mint 30 százalékot esett a kerozin árjegyzése. A társaság alacsonyabb üzemeltetési költségei olcsóbb jegyárakat is lehetővé tesznek.

CEZ-osztalékkal csökkentsd rezsid

Hozamokat mind az állampapírok, mind a vállalati kötvények esetében nagyítóval kell keresni. Az alacsony hozamkörnyezetben a befektetők a magasabb hozam reményében a részvénypiacok felé fordulnak. Felértékelődnek a stabil, jó bevételi számokat hozó cégek, az osztalékpapírok. Könnyen reflektorfénybe kerülhet a cseh energiacég, a CEZ, mely a várakozások szerint 30-40 korona osztalékot fizethet jövő nyáron, ami a jelenlegi 600 koronás részvényár mellett 5-6,5 százalék osztalékhozammal kecsegtet – írja a brókercég.

S&P 500 vétel

Jövőre minden bizonnyal kamatot emel az amerikai jegybank (Fed), de a kamatemelésnek várhatóan nem lesz hosszú távú negatív hatása az amerikai részvénypiacra. Az USA gazdasága fenntartható növekedési pályára állt, a vállalati nyereségek további emelkedése várható, így 2015 végére 2300 pont fölött mozoghat az S&P 500 index – gondolta az Equilor szakértője.

Shanghai, már megint

Két év csendet tört meg a kínai jegybank, amikor az alapkamat csökkentéséről döntött novemberben, ráadásul nem ez volt az első monetáris lépés, ami a kínai részvények árfolyamát felfelé hajtja. Kínában jelenleg korlátozás alá esik a külföldiek részvényvásárlása, azonban a kvóták (RFQII) mértékén több lépcsőben emeltek, ami növelte a keresleti oldalt.

Amellett, hogy a kínai piac kifejezetten alulértékeltnek tekinthető a fejlett piacok elmúlt öt évben megfigyelhető tőzsdei szárnyalása tükrében, olyan technikai tényezők is támogathatják a kínai részvényárfolyamok emelkedését, mint egy-egy nagyobb térségi részvényindex kínai piacra nézve kedvező átsúlyozása – írja az Equilor. (Korábbi cikkünk a témában itt olvasható.)

Apple-vétel

Az okostelefonok terjedése megállíthatatlan. Ennek az egyik legnagyobb haszonélvezője az Apple lehet, mivel az iPhone 6 megjelenésével válaszolt a konkurensek által piacra dobott készülékekre. Igaz, a fanyalgók szerint semmi újdonság nincs benne, amit már más ne csinált volna meg, viszont minden benne van ami a következő évek terjeszkedését segíti. Verseci István, üzletkötő

Biotechnológiai csoda

Több nagyobb biotechnológiai cég csak úgy tud növekedni és a befektetők elvárásainak megfelelni, ha kisebb cégeket vásárol fel. Ennek a folyamatnak az egyik nyertese a Jazz Pharmaceuticals lehet, melynek legismertebb terméke a GHB-t tartalmazó Xyrem nevű gyógyszer; amit kataplexiában, valamint a túlzott nappali álmosságban (narkolepszia) szenvedő betegek kezelésére használnak – írja az Equilor.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG