4p
Egy ideje feltűnő volt, hogy sok befektetési eszköz (részvények, kötvények, arany) ára nem emelkedett tovább, sőt inkább lefordult. A mi tőzsdénken is az eladók vannak túlsúlyban hónapok óta, és a tőkekiáramlást a forint gyengülése is jól mutatta. A pénzt pedig megdöbbentő módon néhány gigantikus részvény nyeli el, de most kijózanító figyelmeztetést kaptak a befektetők.

Nifty Fifity

Előfordult már a részvénypiacokon, hogy egyre több részvényt kezdtek eladni a befektetők, végül már majdnem mindent adták, de volt egy csoport, amelyet nem, sőt még vettek is belőle a többi helyett. Egy ilyen klasszikus eset a 70-es években zajlott, a nagyjából 50 darab favorizált részvényt el is nevezték Nifty Fifity-nek (különleges ötven), de végül, amikor már mindenki bevásárolt belőlük, és értékeltségük a teljesítményükhöz képest irreálisan magas lett, ők is összeomlottak, és sokáig gyengébben is szerepeltek, mint más papírok.

Most úgy tűnik, hasonló folyamat kezd kibontakozni, de ez már nem csak az amerikai tőzsdét, sőt, nem is csak a részvénypiacot érinti, hanem kiterjed a világ szinte minden befektetési eszközére. A tőkepiac globális, könnyen mozog a pénz az egyes befektetési termékek és az egyes piacok között, sokkal többen vehetnék részt most ebben, mint a 70-es években.

Öreg a bika, de túl sok a pénz

A jelenség alapját az adja, hogy 2009 márciusa, azaz több mint 9 éve tart az emelkedő trend az amerikai tőzsdéken, de nagyjából az összes fejlett ország részvénypiacán is. Nálunk ez már nem volt ilyen egyértelmű: az első nagy, 2009-2010-es fellendülés megtört, komoly visszaesés következett be, és csak bő 3 éve kezdett szárnyalni a BUX, igaz, meg is döntötte korábbi, 2007-es csúcsát, sőt, jócskán túl is lépte. Idén februárban tetőzött, és most főbb részvényeink lényegesen lejjebb vannak, mint az év eleji csúcson. A jelenség azonban sokkal széleskörűbb: az európai tőzsdék is el vannak maradva korábbi legmagasabb értékeiktől, de ami különösen érdekes, hogy az arany ára is lefelé tart.

A világban rengeteg a pénz, hisz a nagy jegybankok által az eszközvásárlási programok során bő 10 ezer milliárd dollár került ki, és bár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már havi 50 milliárd dollárt visszavon ebből, az EKB még év végéig pénzt juttat a piacra, és a japán jegybank is ezt teszi, így egyelőre nem fogy ez az összeg.

A mánia iránya

Az amerikai tőzsdeindexek közben igen magasan vannak: a főleg technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq örökös csúcson, az S&P 500 pedig olyan magasan, aminél csak a januárban ért többet pár napig. Nyilvánvaló, hogy a tőke errefelé áramlik, viszont ha jobban megnézzük, csak a részvények egy kisebb csoportját veszik célba. Ezek abból az iparágból kerülnek ki, amelyek az elmúlt 10 évben húzóágazatnak minősültek, a legnagyobb internetes és technológiai cégekről van szó.

Áremelkedésük tulajdonképpen az elmúlt egy évben vált meredekebbé, miközben értékeltségük alapján egyre inkább elszakadnak a realitásoktól: olyan magas jövőbeni nyereséget áraznak, ami a mostani adatok és a piac várható telítődése alapján elképzelhetetlenek. De melyek is ezek a cégek? Ahogy ilyen mániáknál lenni szokott, már kezdőbetűikből mozaikszót is alkottak: FANG, vagyis Facebook, Amazon, Netflix és Google. Valóban ezek a cégek vezeti a mániát, de csatlakozott hozzájuk a Microsoft is.

Túl nagyra nőttek

Ezeknek a cégeknek van egy különlegességük: olyan nagyra híztak a nagy áremelkedésben, hogy a világ legnagyobb tőzsdei kapitalizációjú cégei lettek belőlük. Némelyik az ezermilliárd dollárt közelíti, ami bizony a tizede a jegybankok által kiszórt pénznek, így pár ilyen cég már fel is tudja szippantani annak nem kis hányadát. Ez egyúttal meg is magyarázza, miért tudja ezen cégek árfolyamának vég nélküli emelkedése ellensúlyozni a világ sok más instrumentumának esését.

Amazon, egy év

A legnagyobb növekményt az Amazon tudhatja magáénak: jelenleg 1800-1850 dollár az árfolyama és 900 milliárd a kapitalizációja, tavaly októberben 1000 dollár volt az ár, vagyis 400 milliárd a cég összértékének növekménye. A Google esetében a növekmény nagyjából 200 milliárd tavaly ősz óta, a Microsoft esetében nagyjából 300 milliárd, a Facebooknál „mindössze” 100 milliárd.

Pofára esés

Nos, ez utóbbi tegnap egyetlen pillanat alatt eltűnt. A Facebook árfolyama 20 százalékos mínuszban nyitott egyik napról a másikra, miután a cég profitfigyelmeztetést adott ki, jelezve, hogy vége a gyors nyereségnövekedésnek. Nos, akik vég nélkül vették a Facebookot az elmúlt hónapokban, máris méretes bukóban vannak, Kérdés, hogy átgondolják-e ezt a helyzetet a többi mániapapírnál, és elkezdik zsebre tenni az azokban meglevő nyereséget, vagy megvárják, amíg ott is eljön a hasonló, csúnya vég.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17300 17265 17580 -2,26% 17290 17300 2 614 140 030 HUF 2024-04-16 12:11:35
MOL 3018 3016 3056 -0,98% 3016 3018 704 123 656 HUF 2024-04-16 12:10:33
MTELEKOM 910 906 925 -1,09% 909 910 170 404 252 HUF 2024-04-16 12:11:34
RICHTER 9140 8790 9360 -2,09% 9130 9140 1 914 427 465 HUF 2024-04-16 12:09:34
OPUS 394 391 396 -0,51% 392 394 10 706 215 HUF 2024-04-16 11:57:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG