6p
A híresen pesszimista – vagy mondjuk inkább úgy, konzervatív - Richtertől már-már elvárás, hogy minden negyedévben meg kell verniük az elemzői várakozásokat, a 2017. harmadik negyedéves jelentés azonban néhány fontos soron még a legoptimistább elemzőket is felülmúlta. A társaság új vezérigazgatójától megtudtuk: igazából nagyon úgy mennek a dolgok, ahogy a Richter szeretné.

Jelentősen nőtt az árbevétel és a profit

A társaság árbevétele a harmadik negyedévben 11 százalékkal, 107,36 milliárd forintra nőtt, a nettó profit 16,4 milliárd forint lett, ami jelentősen, 14,4 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakit (euróban 19,1 százalékos a növekedés). A portfolio.hu által készített elemzői konszenzusban átlagosan 108,7 milliárd forint árbevétel és 14,5 milliárd forint nettó eredményvárakozás szerepelt.

Az eredményeket bemutató sajtótájékoztatót hosszú idő után először nem Bogsch Erik tartotta – bő egy hete, november 1-je óta Orbán Gábor a társaság vezérigazgatója, aki 25 év után váltotta Bogsch Eriket ebben a pozícióban.  A Richter és Bogsch neve ezidő alatt gyakorlatilag egybeforrt, nem meglepő, hogy a társaság elnöki pozícióját meg is tartotta a neves szakember.  Orbán Gábor elmondta: folytatni fogja a megkezdett stratégiát, egy olyan Magyarország központú gyógyszeripari vállalatot vezet, amely törekszik arra hogy magas szellemi hozzáadott értéket teremtsen.

Honnan jön a növekedés?

Orbán Gábor elmondta: az első 9 hónapra vonatkozó magas ütemű, euróban kifejezve 19,1 százalékos árbevétel-növekedés elsősorban 4 tényező következménye: az Oroszországi, FÁK piacok eredménye, valamint a nőgyógyászati termékek piaca, a bioszimiláris termékek fejlesztése és  gyártása, valamint az originális kutatás eredménye, elsősorban a központi idegrendszer terápiája terén.

Az árbevétel növekedése földrajzi leosztásban 4 területről jön: Oroszországból, Nyugat-Európából, az USA-ból és a román nagykereskedelmi tevékenységből A 173,6 millió eurós növekményből 149,5 millió eurót ez a négy terület adott össze. A vezérigazgató szerint örvendetes, hogy a növekedés motorjává a zászlóshajó, specialty termékek váltak – ez teljes mértékben megfelel a Richter kitűzött és korábban bejelentett céljainak ahogy az is, hogy az árbevétel egyre nagyobb arányban származik Oroszországból és az Egyesült Államokból, míg Kelet-Európa részesedése csökken.

Oroszországban nem csak a rubel-árfolyamváltozás hatása miatt növekszik a Richter árbevétele: a javuló termékösszetétel, azaz a nőgyógyászati készítmények magasabb aránya is egyre inkább hozzájárul az árbevétel növekedéséhez, márpedig ezen a területen továbbra is van tér a növekedésre. Az orosz nőgyógyászati termékek esetében a Richter piacvezető.

Nyugat-Európában leginkább az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Franciaországban sikerült nagyobb növekedést elérni. Az Egyesült Államokban a  Vraylar royalty-bevétele 35,9 millió euró, ezen felül magasabb sürgősségi fogamzásgátló-eladások segítették az árbevétel bővülését.

Nehézségek és lehetőségek: mire kell figyelni?

A bruttó fedezet nem nőtt olyan mértékben (+16,6% euróban kifejezve), mint az árbevétel (+19,1%), az üzleti eredmény viszont sokkal jobban nőtt (+24,5%).

A bruttó fedezetet továbbra is az mozgatta, mint eddig: csökkenti a teljes piacot jellemző árerózió, a szabályozás változása miatti növekvő költségek (főként a szerializáció). A nagy- és kiskereskedelmi szegmens növekvő arányban szerepel az eredményben (elérte a konszolidált árbevétel 20 százalékát), ezek azonban alacsonyabb profitabilitással működő szegmensek, mint a gyógyszergyártás – ez is a bruttó fedezet csökkenését okozza. Az Esmya és Bemfola amortizációja is minden negyedévben a csökkenésre ható tényezők között fog megjelenni, amíg nem éri el az érték a nullát.

A fedezetet növeli viszont a Vraylarból származó bevétel, a rubel-árfolyam alakulása és a gyakorlatilag minden piacon jellemző növekvő árbevétel.

A gyengébb pénzügyi eredmény a korábban nem realizált árfolyamveszteség realizálásának, a leányvállalatoknak adott (elsősorban CHF-alapú) devizakölcsönök árfolyamváltozásának köszönhető.

Specializált, zászlóshajó-termékek: nagy dolgok mennek a háttérben

Az vezérigazgató felidézte az elmúlt időszakban ezen a téren történeteket:

  • Júliusban a Reagila készítmény forgalombahozatali engedélyt kapott az Európai Bizottságtól (cariprazine)
  • Október 10-én megtörtént a Ulipristal Acetate törzskönyvezési kérelmének befogadása USA-ban (méhmióma kezelése)
  • Október 12-én licenc-megállapodást kötöttek a Pharmanesttel (nőgyógyászati helyi érzéstelenítő)
  • Október 31-én kisebbségi részesedést szereztek az amerikai Prima-Temp vállalatban, ehhez egy licenc-megállapodás is kapcsolódott (egy, az ovuláció pontos meghatározását szolgáló  orvostechnikai eszközre vonatkozik, fertilitást / gyermekvállalást segíti)

A specializált portfólió árbevétele a központi idegrendszer esetében 17 százalékkal nőtt (149,3 millió euróra), a nőgyógyászaté 39 százalékkal. (350,9 millió euróra) – ez egyre jelentősebb arányt jelent.

Egy kicsit javítottak az éves várakozásokon

Nincs olyan piac, ahol most az eddig előrejelzettnél alacsonyabb bevételt várna a társaság, néhány területen és terméknél viszont kicsivel javítottak a várakozásokon:

A Richter menedzsmentjének várakozásai az árbevétel alakulásáról a teljes 2017-es évre (2017. november)
Árbevétel várt változása Megjegyzés
Fontosabb piacok
Magyarország 0% változatlan, kis felfelé mutató kockázat
Lengyelország 0 - 5% változatlan
Románia +5% Javítottak az előrejelzésen (mivel a várt hatósági árcsökkentés még nem történt meg)
Kelet-Európa 0% változatlan
Nyugat-Európa +15% változatlan
Oroszország 20 mrd rubel változatlan
Ukrajna +10% némi javulás
Egyéb FÁK 0% változatlan
USA 0% jogdíjak nélkül, mivel az nem a Richteren múlik
Kína +10% változatlan
Latin-Amerika +5% változatlan
Egyéb országok 0-5% változatlan
Főbb termékek (millió EUR)
Esmya 85 korábban 80, javulás
fogamzásgátlás / Grünenthal-portfólió 40 változatlan
Bemfola 30-35 változatlan
Eredményhányadosok
Bruttó fedezet 57% kis javítás
Értékesítési költségek 27% kis csökkentés, korábban 28-29%
K+F ráfordítások 10% kis csökkentés, nem a K+F kiadások csökkennek, hanem az árbevétel nő
Üzemi eredményhányad 16-17% kis javítás
Mivel a nagykereskedelem szerepe megnőtt a teljes árbevételen belül, ez pedig a stratégiától nagyjából független, jövőre nem a teljes, hanem a gyógyszergyártási árbevétel arányában fogalmazzák meg a mutatókat, közelítve az iparági sztenderdekhez.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szárnyalt a BUX júliusban, a Wood vezeti a brókerlistát
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 08:01
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is megsínylette Trump legújabb húzását
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 100 518,47 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Meg fog lepődni, mi történt a forinttal pénteken
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,25 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Trump valami nagyon furcsát tett az Apple-lel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:21
Pánikvásárlás hajtotta az Apple-t.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:41
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Rossz érzés meglátni, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:43
Nemzetközi devizakereskedelemben vitézkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:11
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 18:55
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG