3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szépen zöldbe borultak ma az árfolyamjelzők a kriptodevizáknál, miután a Wall Street két nagyágyúja, a Soros és Rockefeller nevével fémjelzett cégek is az ágazat felé fordulnak. Ám lehet, hogy Rothschildék már régen beszálltak.
(Fotó: Eidenpenz József)

Ma 7100 dollár körül jár a bitcoin árfolyama, 1-2 százalékos pluszban. Harmadik napja lassan emelkedik, miután pénteken 6500 körül kéthavi mélypontot ért el. A kriptodeviza-sajtó ezt azzal magyarázza, hogy két Wall Street-i nagyágyú is a kriptodevizák felé fordult.

Pénteken a Bloomberg szellőztette meg a “családi irodához” közel álló forrásokra hivatkozva, hogy a Soros Fund Management makrobefektetési vezetője, Adam Fisher engedélyt kapott kriptodevizákba fektetni. Pedig január végén Davosban maga Soros Görgy még azt mondta, a kriptodevizák nem tölthetik be fizetőeszköz-szerepüket magas volatilitásuk miatt, és más konzervatívabb befektetőkhöz hasonlóan buborékot emlegetett.

Közvetve azonban eddig is érdekelt volt már a Soros-birodalom az üzletágban, az Overstock.com internetes kereskedőház részvényein keresztül. Amelynek egyik érdekeltségét, annak ICO-ját (elsődleges érmekibocsátását) viszont nagyon vizsgálják a hatóságok, és a részvény is sokat esett azóta.

Mi történt az etherrel?

Igazán nagyot ma a második legnagyobb összértékű kriptodeviza, az ether drágult, hét százalék körüli mértékben 422 dollárra. Úgy tűnik, nagyobb hír nélkül, bár az is igaz, hogy ez a kriptodeviza mostanában alulteljesítő volt, ezért még így is eléggé olcsó bitcoinban számolva.

(A BTC/ETH keresztárfolyam február elsején 0,1196 is volt, most csak 0,5952. Vagyis az ether nagyjából kétszer akkorát esett azóta, mint a bitcoin.)

Az évszázados mágnás Rockefeller-családról a Fortune magazin oldala azt írta, kockázatitőke-üzletáguk, a Venrock is a kriptovilág felé fordul. (Szójáték, venture+Rockefeller.) David Pakman, a Venrock egyik partnere szerint együttműködésbe kezdenek a CoinFund nevű kriptodeviza-társasággal, amely más vállalkozóknak segít felépíteni saját kriptodeviza-üzleteiket.

Pakman azt állítja, ők mások, mint a többi bitcoin-kereskedő, vagy kriptodeviza-hedge fund, amelyekből nagyon sok van. Ők hosszú távú kockázati befektetők. A CoinFund partnerei közé tartozik a YouNow közösségi videómegosztó és a Telegram chatprogram is – állítják. A Venrock és a CoinFund (valamint nagyon sokan mások) abban látják a blokklánc-technológia hatalmas előnyét, hogy kikapcsolja a költséges közvetítő szereplőket az üzleti életből.

A Newsbtc.com kriptodeviza-híroldal szerint már tavaly voltak arról pletykák, hogy egy másik milliárdos család, a jó bakári kapcsolatokkal rendelkező Rothschild a kriptodevizákba fektetett, mégpedig a GBTC befektetési társaságon keresztül. (Ennek egy éves hozama 681 százalék volt.)

Tavaly mintegy 167 kriptodevizákhoz kapcsolódó hedge fund-ot hoztak létre, az idén további 20-at. (Az Autonomous Research adatai szerint, a Fortune egy másik cikke alapján.) Az idén azonban már meg is szűnt jó néhány.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27600 27600 28100 -1,46% 0 0 7 432 915 590 HUF 2025-07-08 17:05:09
MOL 3000 2966 3006 +0,60% 0 0 770 368 630 HUF 2025-07-08 17:05:07
MTELEKOM 1764 1760 1778 -1,01% 0 0 442 099 886 HUF 2025-07-08 17:05:09
RICHTER 10080 10010 10130 +0,40% 0 0 1 535 725 260 HUF 2025-07-08 17:05:03
OPUS 596 591 601 +0,17% 0 0 156 162 916 HUF 2025-07-08 17:07:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint nem királykodott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:44
Vegyesen alakult a magyar deviza árfolyama a keddi nap folyamán.
Részvény / Deviza / Áru Eldobálták az OTP részvényeit kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 472,9 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 98 986,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdék keresik az irányt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:55
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A BUX enyhén esik kedd délután
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:33
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,16 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban jár a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,16 százalékkal csökkent kedden délelőtt. Csak a Richter árfolyama emelkedett.  
Részvény / Deviza / Áru Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:25
A BUX esik, de az európia tőzsdék többsége pluszban nyitott kedden – írja az MTI. 
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a tőzsdék Ázsiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:10
Jórészt erősödtek az indexek az ázsiai börzéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,36 százalékkal, 39 728 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,28 százalékkal nőtt – írja az MTI.
Részvény / Deviza / Áru Megvan, melyik befektetés a nyerő a vámháborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:40
Az ipar számára fontos ritkaföldfémek ára jelentősen emelkedett a kínai exportkorlátozások szigorítása óta a bajor gazdasági szövetség (vbw) havi nyersanyagár-indexe alapján.
Részvény / Deviza / Áru A forint erejét is elmosta a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:15
Ismét 400 forint az euró, nem tud erősödni a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Amerikában nincs ok az örömre
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:06
Hétfőn masszívan estek az amerikai tőzsdeindexek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG