2p
A török jegybank kamatot emelt, hogy megállítsa a líra zuhanását, ezt komoly ugrás követte az árfolyamban, de újra gyengül a török fizetőeszköz. Nagyot estek a kriptodevizák, igaz, volt honnan. A tőzsdék megnyugodtak, Amerika nagyon stabil, nálunk a Mol és az OTP emelkedik a tegnapi nagy esés után.

Napok óta lázban tartja a devizapiacokat a török líra gyorsuló esése. Tegnap végül a török jegybank 300 bázispontos emelés mellett döntött, amire a két nap alatt 10 százalékkal zuhanó líra hirtelen 7-8 százalékot felpattant: míg a leggyengébb ponton 5,75 lírát adtak az euróért, addig a felpattanás után csak 5,32-t. Azóta újra gyengülés mutatkozik, 5,47 az árfolyam, kérdés, hogy megszakad-e a spriál, esetleg megindul-e egy komolyabb korrekció.

Euró/török líra

A forint gyenge maradt, 319 az euróhoz képest, és a cseh korona is szerényen teljesít: 25,80 az euróhoz képest.

Tegnap felbolydult a kriptodevizák piaca is: a bitcoin 10 százalékal esett, és a többi kriptodeviza is hasonló mozgást mutatott. Az utóbbi pár hétben nagyot emelkedtek ezek az eszközök az előző mélypont óta, ennek pedig nem volt különösebb oka, hisz fundamentális érték továbbra sincs ezen eszközök mögött, így a mostani esés nem meglepő. A bitcoin a hónap elején még a 10 ezer dollárt ostromolta, most 7600 az ár. Az összes kriptodeviza együttes piaci értéke bő két hete 470 milliárd dollár volt, most 330 milliárd.

Az amerikai tőzsdéken tegnap kisebb emelkedés zajlott, nagyon erős a piac, nem tudja egyelőre megviselni semmi olyan esemény, ami más piacokon ijedelmet okoz. Ma a tegnap nagyot zuhanó európai piacok is mérsékelten emelkednek, a tegnap ugyancsak megviselődött BUX pedig fél százalékkal van feljebb, 35 700 ponton.

Leginkább a Mol emelkedik, másfél százalékkal, 2584 forintig, az OTP nyeresége 0,3 százalék, ára 10 230 forint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42100 41500 42290 +2,98% 42090 42100 11 490 044 590 HUF 2026-06-12 16:16:17
MOL 3826 3822 3960 -2,65% 3822 3830 1 183 589 264 HUF 2026-06-12 16:17:06
MTELEKOM 2728 2702 2740 +1,41% 2724 2728 1 311 288 866 HUF 2026-06-12 16:15:46
RICHTER 11800 11700 11950 +1,29% 11790 11800 785 107 040 HUF 2026-06-12 16:17:15
OPUS 347 333 374 -5,83% 347 351 84 289 165 HUF 2026-06-12 16:14:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG