3p
Az európai részvényeknek csak szerény emelkedésre futotta csütörtökön, ezt a BUX alaposan túlteljesítette a maga 1,3 százalékos növekedésével, amelyet a Mol és az OTP hozott össze. Már 304 forint is volt egy euró, rohamosan gyengült a dollár és a svájci frank. Zuhant az arany, de szépen emelkedett az olaj.

 

Érdekes tőzsdenap volt a csütörtöki is, amely sok európai országban az utolsó a héten. A részvénypiacok péntekesen nyugisak voltak, ám az áru- és devizapiacokon nagy hullámokat vertek a szerdai események, a Fed tájékoztatója, a vártnál is sokkal rosszabb amerikai GDP-adat. Ráadásul csütörtökön még egy amerikai foglalkoztatási adat is érkezett, amely viszont éppen hogy kedvezőbb lett a vártnál.

 

Zuhantak a nemesfémek

Ezzel a jó munkanélküliségi mutatóval magyarázzák, hogy az egyik legnagyobb elmozdulást az arany és az ezüst mutatta fel, a sárga fém kettő, a szürke pedig több mint három százalékot zuhant rövid idő alatt. Pedig a dolár miatt erősödhettek is volna. A dollár körül forgott a világ a héten, a befektetők már szerdán elkezdtek szabadulni tőle, a rossz GDP-adat előtt.

További árfolyamok

A dollárgyengülés folytatódott csütörtökön is, az árfolyam az euróval szemben átlépte az 1,12-es szintet is. A KBC Equitas elemzése erős ellenállásként írja le ezt a szintet, valamint a 1,145 körül húzódót is, amelynek áttörése esetén azonban 1,22-ig is elszáguldhatna a keresztárfolyam. A Bloomberg szerint sokan megijedtek a „dollárbullok”, dollárbikák, azaz a dollárt vásároló, azzal szemben eurót shortoló piaci szereplők közül és zárják pozícióikat.

Kivéreztetik a shortosokat

Ennek következtében hat hónapja nem látott alacsony szinten van az euró/dollár shortok mennyisége. Sokan azonban arra várnak, mikor nyithatják újra azt, mert a hosszú távú trend fennmaradásában bíznak. A jelenlegi dollárgyengülést inkább korrekciónak fogják fel, ami azért is mindenképpen időszerű volt, mert túlságosan is gyorsan és meredeken zuhant korábban az euró/dollár.

További árfolyamok

A forint is okozott izgalmakat, nap közben hirtelen felugrott 302-ről 304 forintra az euró, majd később visszaesett 302-re. Innét újabb ugrás jött, így fél hat körül ismét 303,60 volt az ára.

Szépen ment a Mol és az OTP

Az EU-ban pedig inflációs adat érkezett, ami nulla lett, négy hónap után végre kilábalt az Euróövezet a deflációból, de ez nem volt igazán meglepetés. A Budapesti Értéktőzsde indexének 1,3 százalékos emelkedésénél nagyobbat Európában csak Görögországban és Portugáliában találtunk.

További árfolyamok

Az emelkedés motorja a Mol és az OTP volt, mintegy 2-2 százalékkal, a Richter és a Magyar Telekom 1-2 ezrelékkel követték őket. A 19 milliárdos összes részvényforgalom nagyon jónak számít, kétharmada az OTP-re jutott.

A többi tőzsde alig változott

Az európai részvénypiacok szerény pluszt értek el, a DAX kora este 0,3 százalékot hozott össze, az EuroStoxx 50 index pedig 0,1 százalékot. Amerikában már nem volt olyan vidám a helyzet, a Dow Jones és az S&P 500 0,2 százalék körüli, a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban volt.

Majdnem öt százalékkal ment fel az amerikai földgáz határidős árfolyama és nagyot erősödött a réz is, ezt részben a gyengülő dollárral magyarázzák, amely hagyományosan felfelé hajtja a nyersanyagok dollárárfolyamát. Másrészt a gázzal kapcsolatban kedvező hír volt, hogy a készletek a várakozásoknál kevésbé nőttek. A kőolaj további egy százalékkal tudott emelkedni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG