1p
Negatívan értékeli a Mol elemzői konferenciabeszélgetésén elhangzottakat a KBC Securities elemzője. Az olajcégre elsősorban a szíriai helyzet és a downstream tevékenység vesszőfutása helyez nagy nyomást. A Concorde viszont úgy véli, az egyszeri tételektől és nem realizált veszteségektől tisztított negyedik negyedéves operatív eredményszámai jócskán meghaladták mind a saját, mind pedig a piaci várakozásokat.

A Mol legutóbbi termelési előrejelzése 14 ezer hordós napi kitermelést feltételezett Szíriában – írja a KBC Equitas elemzése. A cég horvát leánya, az INA ugyanakkor a horvát kormány határozatát követve „force major”-t, azaz a működést hátráltató külső tényezőt jelentett, és a szíriai helyzet rendeződéséig felfüggesztette működését az országban.

Továbbra is a szíriai kockázatok maradhatnak a középpontban (negatív)

Egyre valószínűbb, hogy az olajcégek nem sok bevételre számíthatnak Szíriából, ha folytatják is tevékenységüket. Az Equitas már legutóbbi elemzésében is konzervatív várakozást fogalmazott meg a 2012-es bevételekkel kapcsolatban, mintegy 50 százalékkal csökkentve korábbi előrejelzését. Véleményük szerint a konszenzus nem tükrözi megfelelőképp a lefelé mutató kockázatokat a Mol 2012-es eredményével kapcsolatban, EBITDA-előrejelzésük hét százalékkal alacsonyabb, mint a Bloomberg összesített elemzői várakozása.

Rossz kilátások a downstream szegmensben (negatív)

Nem sikerült túl jól 2011 negyedik negyedéve az olajcég számára, egyrészt a finomítói-kiskereskedelmi üzletág tisztított EBIT-je 82 százalékkal múlta alul a várakozásunkat, másrészt a hordónkénti -3,6 dolláros átlagos tisztított finomítói margin valószínűleg a MOL történetének leggyengébbje lett, és a régiós versenytársak között is csupán az Unipetrol tudott gyengébb eredményt összehozni.

(Fotó: INA)

A korábbi negyedévekkel összhangban az INA teljesítménye húzta le a Molt, igaz, a periódus során csak a Dunai finomító volt képes profitot termelni, a Slovnaft és a mantovai finomítók is csak hígították az olajcég eredményét. A KBC szerint jelentős változást tükröz a működési környezetben, hogy a Mol az INA nélkül is elveszítette vezető szerepét a downstream szegmensben. 2008 előtt még a finomított termékek összetétele dominált a finomítói profitabilitás szempontjából, mostanra azonban már sokkal fontosabbá vált a nyersolaj beszerzési ára és a földrajzi elhelyezkedés, ezek egyikében sem túl erős a MOL.

Az INA finomítói-kiskereskedelmi tevékenysége a működési környezet éles változása miatt 2012 helyett 2014-ben válhat először nullszaldóssá, a marginokban nagy rombolást vihetnek véghez a magas energiaárak.

Veszélyben az osztalékprognózis (negatív)

Az Equitas korábbi várakozásai szerint a Mol 779 forintos osztalékot fizetne részvényenként. A cég egész éves nettó profitja viszont mintegy 30 százalékkal alulmúlja várakozásukat, 779 forinttal számítva az osztalékfizetési ráta így mintegy 50 százalék lenne, ami jócskán felülmúlja a menedzsment által meghatározott 30 százalékos küszöböt. A cég vezetése egyelőre még nem tett javaslatot az osztalékfizetésre, erre márciusban kerülhet sor, azonban végső soron az április 26-i közgyűlés dönthet az osztalékról.

Az oroszországi kitermelés felfutása lehet a katalizátor (pozitív)

A 2011-es napi 18,7 ezer hordós szénhidrogén-termelés 2017-ig 40 ezerre emelkedhet, elsősorban a Baitugan-mezőn történő kitermelés fokozásának köszönhetően. Ez pozitív fejlemény, hiszen eddig 21,5 ezer hordós napi olajtermeléssel számoltak 2017-ig. A kedvezőtlen orosz adórendszer azonban sokat ront a helyi olajmezők profitabilitásán a kiváltandó magyar és horvát mezőkhöz képest, mégis pozitív, hogy a Mol a kurdisztáni termelésének beindítása nélkül is képes hosszú távon fenntartani termelését.

Csökkenő szénhidrogén-termelési előrejelzés (semleges)

Normál működés mellett napi 135 ezer hordó olaj- és gázkitermelésre vágta vissza 2012-es előrejelzését a korábbi 140 ezerről. Ennek hátterében az olaj árának jelentős emelkedése áll, ugyanis a termelés-megosztási szerződés szerint csökken az INA-termelésből való részesedése, ez elsősorban az INA-t érinti Szíriában.

Hosszú távon továbbra is Kurdisztánra érdemes figyelni (semleges)

Annak ellenére, hogy helyi partnere a Gulf Keystone korábban megemelte potenciálisan kitermelhető készleteit, a Mol nem változtatott korábbi becslésén (725 millió hordó), mivel továbbra is konzervatív becslést kíván közzétenni. A kurdisztáni termelés megosztási szerződések következtében a korábbi 64-76 ezer hordós előrejelzést 55-62 ezer hordóra csökkentette a csúcsidőszakra az olajcég.

Idén beruházásra kétmilliárd dollárt kíván elkölteni a Mol, ez tíz százalékkal haladja meg az Equitas várakozásait, ebből az upstream tevékenységre 47 százalék, a downstreamre 37 százalék, míg a gáz-midstreamre 16 százalék jut.

A Concorde pozitív meglepetést lát

A Concorde elemzője, Vágó Attila azt írja, a Mol negyedik negyedéves tisztítatlan operatív (tízmilliárd forint) és részvényesekre jutó nettó eredménye (-31 milliárd forint) egyaránt messze a piaci várakozások alatt maradt. Az egyszeri tételektől és nem realizált veszteségektől tisztított negyedik negyedéves operatív eredményszámai azonban – számításaik szerint –jócskán meghaladták mind a saját, mind pedig a piaci várakozásokat.

Az üzemi eredmény szintjén a társaság 74 milliárdos tisztított profitot jelentett, ami 29 százalékkal volt jobb a várakozásoknál, a Concorde előrejelzését pedig kilenc százalékkal múlta felül. Az amortizáció előtti egyszeri tételektől megszűrt operatív eredménysoron (EBITDA) még látványosabb volt az eltérés A csaknem 200 milliárd forintot elérő negyedéves tisztított EBITDA 47, illetve 36 százalékkal volt magasabb, mint a piaci várakozások átlaga és saját becslésük.

(Friss részvényárfolyamok itt láthatók.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG