1p
A Mol Nyrt. 32,3 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 első negyedévében, 56 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint a csoport speciális tételek nélküli nettó eredménye 65 százalékkal csökkent, 29,6 milliárd forint volt. A "tiszta", újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 2 százalékkal emelkedve, 141,2 milliárd forintot ért el.

Mit mond az OTP?
Az OTP a vártnál jobb számokkal rukkolt elő. Részletek >>>

Az EBITDA valamivel jobb lett, mint az előzetes elemzői konszenzus (140 milliárd), de nagy eltérés itt nincs. Jobb lett a várakozásnál a nettó profit is, a KBC Equitas elemzői - ahogy arról múlt heti elemzésében a Privátbankár beszámolt - 27,7 milliárdot vártak, ez 32,3 milliárd lett, az 56 százalékos visszaesés meglehetősen nagy, de negyedéves szinten a tavaly év végi  magas adófizetés miatt több mint 150 százalékos bővülést mutat.

Mol-csoport pénzügyi összefoglaló - 2013 Q1



Az olajtársaság bevételei 1293 milliárd forintot értek el az év első három hónapjában, ez 4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál.

Mit mond Hernádi Zsolt?
Forrás: Huncro
A negatív hatások ellensúlyozására a következő fő célokat tűztük ki magunk elé ebben az évben: az upstream üzletágban már rövidtávon meg kívánjuk állítani meglévő portfóliónk termeléscsökkenését, emellett pedig folytatjuk kutatási területeink szénhidrogén-potenciáljának feltárását készleteink mielőbbi növelése érdekében. Ugyanis ezek az új készletek képezik majd középtávú termelésnövekedésünk alapját. A downstream üzletágban pedig folytatjuk az Új Downstream Program megvalósítását. A tavalyi 150 millió dolláron felül az idei évben további 250 millió dollár hatékonyság javulást kívánunk elérni.

Továbbra is törekszünk pénzügyi stabilitásunk fenntartására, ugyanakkor kellő pénzügyi rugalmassággal rendelkezünk ahhoz, hogy akvizíciókat hajtsunk végre upstream és downstream eszközállományunk megújítása érdekében, amennyiben egy ilyen lépés jelentős hozzáadott értékkel bír a csoport számára - idézi a jelentés Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgatót.



Up...

Az upstream (kutatás-kitermelés) üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja 4 százalékkal, 106 milliárd forintra esett vissza 2013 első negyedévében. Egyrészt a Szírián kívüli termelés 10 százalékkal csökkent, napi 110 ezer hordó olajegyenértékre, másrészt az átlagos realizált szénhidrogén ár 8 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

And down

Múlt héten jött ki számaival a Telekom
A hazai börze blue chipjei közül múlt héten a Magyar Telekom tette közzé negyedéves gyorsjelentését: a számokat itt, az elemzést itt találja.

A downstream (feldolgozás és kereskedelem) üzletág tiszta, újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 42 milliárd forintot ért el, 25 milliárd forinttal meghaladva a bázisidőszaki teljesítményt. Az eredményjavulást a növekvő benzin termék árréssel és a hatékonyságjavító intézkedésekkel magyarázza a jelentés, továbbá a javuló integrált petrolkémiai árréssel.

A gáz üzletág EBITDA-ja, speciális tételek nélkül 14 százalékkal 15 milliárd forintra csökkent, részben a közüzemi szolgáltatások díjcsökkentésének hatására, részben pedig a szállított földgáz mennyiségének visszaesése miatt.

A Mol-csoport üzemi eredménye az előző évi bázishoz képest 22 százalékkal csökkent, 65,4 milliárd forintot ért el. Az újrabeszerzési árakkal becsült, tiszta üzemi eredmény 70 milliárd forint volt, 8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Beruházások a keleti végeken

A beruházások és befektetések első negyedévi értéke 32 milliárd forintot tett ki. A beruházások az upstream szegmensben Irak kurdisztáni régiójára, a kelet-közép-európai régióra és Oroszországra, míg a downstream szegmensben elsősorban a szintentartási munkálatokra irányultak.

A működési cash-flow összege 57 milliárd forint volt. A működőtőke kiáramlás 2013 első negyedévében 78 milliárd forintot, míg a tavalyi első negyedévben 155 milliárd forintot tett ki.

A nettó hitelállomány 2013. március végére 784 milliárd forintra növekedett a 2012. év végi 749 milliárd forintról, a gyengébb forint miatt. A Mol nettó eladósodottsági szintje ugyanakkor változatlan maradt, 25 százalékon állt az első negyedév végén.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: kihívásokkal teli időszakkal indult a 2013-as év. A legfőbb külső nehézséget továbbra is a lassú gazdasági növekedés, az üzemanyagok csökkenő kereslete, illetve a szigorú szabályozói környezet jelentették. Mindemellett a szíriai termelés egy évvel ezelőtti kiesése továbbra is jelentősen érezteti hatását.

A Mol részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzik. A papír 16 610 forinton zárta a hétfői kereskedést, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 19 345 forint, a legalacsonyabb 14 800 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29080 28850 29120 +1,04% 0 0 5 919 217 140 HUF 2025-10-03 17:10:29
MOL 2770 2758 2776 -0,14% 0 0 571 953 420 HUF 2025-10-03 17:05:20
MTELEKOM 1852 1818 1860 +1,76% 0 0 277 361 744 HUF 2025-10-03 17:05:29
RICHTER 10170 10000 10230 +1,19% 0 0 1 007 483 520 HUF 2025-10-03 17:11:38
OPUS 561 558 564 +0,18% 0 0 79 000 288 HUF 2025-10-03 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillan a szeme, ha a forint teljesítményére néz
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 18:48
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedett a Magyar Telekom a mezőnyből, nem érteni miért
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hiába áll az élet az Egyesült Államokban, egy kellemes hírt hozott a péntek
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 15:55
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Erőtlen őszi légy lett a Molból
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,54 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Felfelé törnek az OTP-papírok, a BUX is emelkedett
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:51
A péntek az OTP napja: 1,11 százalékkal emelkedett a részvények értéke délelőtt. A Richter 0,6 százalékos emelkedéssel folytatja a tegnapi szériáját.
Részvény / Deviza / Áru Átlépte a lélektani határt a Richter, a Mol is erősödött
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:42
Erős napot zárt a Richter és a Mol csütörtökön, a BUX azonban minimális csökkenéssel kezdte a pénteket. A tokiói tőzsdén jó hangulatban telt a hét utolsó napja, a Brent-olaj ára viszont 1 százalékkal emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a 332-es szintet közelíti a dollár
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 08:14
Az euró és a svájci frank árfolyama nem változott nagy mértékben péntek reggel, de a dollárral szemben erősödni tudott a forint.
Részvény / Deviza / Áru A shutdown ellenére is emelkedni tudott a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 07:06
A három fő mutató közül a technológiai részvények értéke nőtt a legnagyobb mértékben.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, merre tartott ma a forint!
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 18:41
Felemás a kép. 
Részvény / Deviza / Áru A Richter lökte a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 17:51
Átlagos volt a forgalom, miközben a gyógyszerpapírok több mint 2 százalékot erősödtek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG