1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Deutsche Bank vezére nagyon elkötelezettnek tűnik a tervezett restruktúrálás mellett.

Christian Sewing, a német nagybank CEO-ja a fizetése 15 százalékát visszaforgatja a bank részvényeibe, ezzel valóra váltva korábban tett ígéretét – írja a Reuters.

A mostani döntés még Sewing júliusi fogadkozására vezethető vissza, a bankvezér ugyanis ekkor megígérte, hogy a bejelentett komoly átalakítások mellett saját fizetésének jelentős részét visszaforgatja majd a pénzintézet részvényeibe.

A közzétett beszámoló szerint 2022 végéig átlagosan 21 250 euró értékben vesz majd havonta Deutsche Bank részvényeket az ügyvezető igazgató. Ez a Reuters számításai szerint összesen közel 850 ezres befektetést jelentene.

Augusztus 16-án történelmi mélypontra esett a bank részvényeinek árfolyama, miután 5,78 euró/papír áron adták őket, ehhez képest a mai árfolyam már valamennyivel jobb volt, délután egy óra körül 6,64 eurót kellett adni egy DB papírért.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26870 26530 26910 +1,78% 26870 26890 3 722 743 160 HUF 2025-05-09 10:38:01
MOL 3044 3026 3044 +1,47% 3040 3044 407 282 440 HUF 2025-05-09 10:38:49
MTELEKOM 1648 1634 1654 +0,86% 1646 1654 434 374 746 HUF 2025-05-09 10:36:26
RICHTER 10810 10760 10850 -0,37% 10800 10810 71 763 270 HUF 2025-05-09 10:38:12
OPUS 557 555 560 +0,18% 555 557 3 533 444 HUF 2025-05-09 10:35:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban, mit csinál a forint az euróval és a svájci frankkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 07:53
Az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankkal szemben viszont erősödött csütörtök estétől péntek reggelig.
Részvény / Deviza / Áru Ha jó áron akar eurót venni, várjon reggelig
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:07
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,24 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 92 728,02 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Hogyhogy esik a bitcoin, ha az a digitális arany?
Eidenpenz József | 2025. május 8. 15:01
A bitcoin idén csúnyán lemaradt az aranytól, és miközben a sárga fém új és új rekordokat döntögetett, a digitális eszköz megnézett néhány csúnya gödröt. Mi lehet ennek az oka? Miért nem sikerül felbeszélnie a kriptók árfolyamát a Trump-családnak? Mi lehet a kiút az oldalazásból?
Részvény / Deviza / Áru Felfedi a lapjait az OTP, ezért lett felülteljesítő Németország
Eidenpenz József | 2025. május 8. 12:54
A tőzsdék jó hangulatban vannak csütörtökön délben, Budapesten azonban a gyorsjelentési szezon első napja előtt visszafogottak a befektetők. A forint is gyengül, 406 közelében jár az euró.  Pesszimista az egyik brókercég, mintha túljutott volna a magyar piac a zenitjén az eredménytermelő képesség terén. Újra majdnem százezer a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Az éjszakai birkózásban csak a svájci frankot tudta lenyomni a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 07:49
Idén kereken 10 százalékot erősödött a forint a dollárral szemben – de csütörtök reggelre csak a svájci frankkal szemben tudott vitézkedni a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Meglepő dolgot produkált a forint szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:46
Erősödött a dollárral és az euróval szemben is.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Telekom miatt dübörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 897,67 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 92 823,26 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a szakadék széléről a forint, az OTP viszont elcsúszott
Csabai Károly | 2025. május 7. 12:36
A hazai fizetőeszközt az hozta vissza, ami gyengítette: a németországi választási purparlé, amely végül pozitívan zárult. A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon vegyes a hangulat. Az európai tőzsdék esnek, szerencsére Budapest kivételével, ahol a BUX-ot csak az OTP húzza vissza. Az olaj és a gáz drágul, a nemesfémek az amerikai-kínai vámtárgyalások pozitív végkimenetelében bízva gyengülnek, ezzel szemben a kriptóknak jó napjuk van.
Részvény / Deviza / Áru Ne örüljön korán: csak az egyik fontos pénznemmel szemben erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 07:41
A másik kettővel szemben tehát gyengült szerda reggelre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG