4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Trump elleni eljárás ismét a bizonytalanságot erősítette a tőzsdéken. Pozitív hír viszont, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban a felek álláspontja minimális közeledést mutat. Európában továbbra is a Brexit című tragikomédia az egyik legerősebb hírértékkel bíró történés.

Csütörtökön az európai piacokon mérsékelt optimizmust láthattunk, a főbb indexek felfele mozdultak. Nem volt ilyen jó a hangulat a tengerentúlon, hiszen a Wall Streeten az S&P és a Dow 0,3 százalék körüli mínusszal zárt, a Nasdaq pedig fél százalék feletti gyengülést szenvedett el.

Péntek reggel az ázsiai piacok közül Japánban láthattunk nagyobb esést, az index 1,3 százalékkal csökkent.

1; Megint Trump körül forr a levegő

Noha a szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy a most induló impeachment eljárás végén aligha fog megbukni Donaldt Trump, az amerikai elnök körüli bizonytalanság nem tesz jót az egyébként is törékeny hangulatnak.

Az Egyesült Államokban a képviselőház elindította az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz szükséges vizsgálatot, amely azt hivatott kideríteni, hogy Donald Trump elnök valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Joe Biden jelenleg a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa.

A nyilvánosság előtt ismeretlen amerikai hírszerzési kiszivárogtató csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította, Trump elnök

visszaélt hatalmával, hogy egy külföldi ország beavatkozását kérje a 2020-as amerikai elnökválasztásba,

a Fehér Ház pedig megpróbálta

zároltatni az információt, hogy elsimítsa az ügyet.

2; Az USA és Kína között nem feszül tovább a húr

A CNBC beszámolója szerint október 10-11-én magas szintű tárgyalást tartanak a kereskedelmi háborúban érintett felek. Nagy kérdés, hogy Donald Trump szerdai megnyilvánulása, amely szerint közel a megállapodás, csak a szokásos parasztvakítás volt, amelyet az elmúlt egy évben már annyiszor eljátszott az amerikai elnök, vagy valóban célegyenesben vannak a tárgyalások.

Mindenesetre az a kínaiak részéről gesztusértékűnek tűnik, hogy a beszámolók szerint Peking hajlandó több amerikai terméket vásárolni. Ezt Vang Ji kínai külügyminiszter mondta, aki azt is jelezte, hogy ő is úgy látja, a kereskedelmi tárgyalások eredményesek lehetnek, ehhez arra van szükség, hogy mindkét fél rugalmasan álljon hozzá.

3; Recesszió várható az Egyesült Királyságban megállapodás nélküli kilépés esetén

A Fitch Ratings friss elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben megállapodás nélkül lépne ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, jelentősen gyengülne a font, a gazdaság recesszióba kerülne, és komoly zavarok támadnának a határon, írták reggeli hírlevelükben az Equilor elemzői.

A brit vállalatok jövedelmezősége is nyomás alá kerülne, különösen az autóipari szereplőké, illetve a nagyrészt importtermékeket árusító kereskedelmi láncoké. Már csak egy hónap van hátra a jelenleg érvényes határidőig, és a patthelyzet továbbra is fennáll.

4; Remekelt az Appeninn

A Mészáros Lőrinchez és Tiborc Istvánhoz is köthető ingatlanpiacon aktív vállalat pénteken reggel tette közzé legfrissebb számait. A vállalat impozáns növekedést mutatott a bevételi soron, és a jövedelmezősége is megugrott.

Az első félévben az ingatlan-bérbeadásból származó bevételük éves bázison 79 százalékkal nőtt, és 4,7 millió eurót tett ki. Az EBITDA tavalyhoz képest megháromszorozódott, és 3 millió euró lett, a profit pedig 10,1 millió euróra nőtt.

5; A műhúsos cég már a McDonald's-nak is szállít

Csütörtökön a nagyvállalatok között a nap egyik nyertese a Beyond Meat volt csaknem 12 százalékos nyereséggel.

A meglehetősen nagy áremelkedést annak köszönhette, hogy a növényi alapú húshelyettesítő termékeket gyártó vállalat ügyfelei között tudhatja a McDonald's gyorsétterem-láncot is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36490 36390 37490 +0,33% 36490 36510 6 944 385 720 HUF 2026-03-18 16:40:28
MOL 3762 3744 3840 -1,26% 3758 3760 2 861 403 704 HUF 2026-03-18 16:38:53
MTELEKOM 2030 2020 2090 -0,98% 2025 2030 820 714 340 HUF 2026-03-18 16:40:31
RICHTER 11770 11720 12000 -0,59% 11770 11780 935 197 820 HUF 2026-03-18 16:40:28
OPUS 503 501 510 +0,80% 502 504 30 756 933 HUF 2026-03-18 16:34:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
Részvény / Deviza / Áru Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kigyúrta magát a forint, hogy nyugodtan mehet a strandra
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:27
Tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi devizapiacon kedd estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 06:17
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra az OTP szárnyalása már érezte a ritkuló levegót
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mennyire volt aranybánya az aranybánya?
Eidenpenz József | 2026. március 17. 15:40
A történelmi csúcsokat döntögető arany vajon mennyire növelte az aranybányák árfolyamát? Mennyire jártak jól azok, akik részvényeket vásároltak nemesfém helyett? Rövid távon nagyon jól, több évre visszatekintve nem egyértelmű a kép. De a részvények most sem tűnnek drágának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG