3p
Nagy a bizonytalanság a kőolaj világpiaci ára körül. Ami most látszik: csak találgatások vannak, hogy meddig zuhanhat még az energiahordozó ára. 40 dollárig, netán 20-ig, vagy 60 dollár körül marad, esetleg újra felmegy 80-ig? A Gazprom Nefty orosz olajipari cég vezetője most 60 dolláros olajárral számol, ugyanakkor szerinte nem kizárt, hogy jövőre ennél sokkal alacsonyabb is lehet az olaj. A szaúdi miniszter nemrég ennél meredekebb számot dobott be. Kinek lesz igaza? Ez egyelőre a jövő zenéje.
Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 79 cent csökkenéssel 59,45 dolláron zárt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 1,11 dollárral 54,73 dollárra esett.

Alekszandr Djukov, a Gazprom Nyefty (Gazprom Neft) vezérigazgatója a minap azt mondta, tekintettel a kőolaj jelentős ármozgására, cége ideiglenesen áttért arra, hogy csak egy hónapra előre ad ki árra vonatkozó várakozást. A vállalatvezető szerint januárban 60 dolláros hordónkénti olajárral lehet számolni. Alekszandr Djukov azonban nem zárta ki, hogy jövőre lehet ennél jóval alacsonyabb, akár 40 dolláros olajár is.

30 dolláros mozgástér

Van aki szerint a 2015-ben az olajár akár 30 dollárra süllyedhet hordónként. Például a Bank of America Merrill Lynch nem tartja kizártnak, hogy a jövőben 50-80 dollár közötti is lehet az éven belüli ármozgás, ami részben annak a következménye, hogy az OPEC (Kőolajexportáló Országok Szövetsége )lemond az árbefolyásolásról.

Egyébként a Bank of America Merrill Lynch nemrég az északi-tengeri Brent olajfajta jövő évi hordónkénti átlagárára vonatkozó előrejelzését 98 dollárról 77 dollárra, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajét 90 dollárral 72 dollárra változtatta. Ugyanakkor nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy már a jövő év második felében 80 dollárra emelkedhet az átlagár. További előrejelzéseket itt olvashat >>>

A 20 dolláros olajár se elképzelhetetlen?

Ali Naimi szaúdi olajipari miniszter a fenti találgatásoknál jóval meredekebb kijelentést tett. Azt mondta, az OPEC akkor sem csökkentené az olajkitermelését, ha a nyersolaj hordónként ára 20 dollárra csökkenne. Ali Naimi szerint az OPEC tagországainak egyáltalán nem érdeke, hogy visszafogják a kitermelést, bármilyen alacsonyan is járnak az árak. A miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy az olajárfolyam sosem jut újra 100 dollár fölé a világpiacon.

Mit fogunk ebből mi érezni?

A folyamatosan gyengülő forint és a megtorpanó olajár-esés kevés kétséget hagy azzal kapcsolatban, hogy legkésőbb az év elejétől ismét emelkedésnek indul majd a benzinár Magyarországon.

December 29-én még 2-2 forinttal csökkenti a Mol a benzin és a gázolaj átlagárát is. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 333-334 forintra, a gázolajé 358-359 forintra mérséklődik. Ugyanakkor egy újabb árlépés december 31-én, szerdán is esedékes, a szakértők szerint már ekkor vége szakadhat a hónapok óta tartó gyengülésnek.

Javít a GDP-n az olcsó olaj

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, miszerint ha az olajárak tartósan a jelenlegi alacsony szinten maradnak, a magyar GDP jövőre a tervezett 2,5 százaléknál akár 0,5-0,6 százalékponttal gyorsabban bővülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG