4p
A magyar dolgozók száma megint eléggé megnőtt Ausztriában, miközben több más ország polgárai kevesebben lettek. Egyes kutatók a kelet-közép-európai országok bérnövekedése miatt a migráció lassulását várják, de ellenérvek is vannak. Leginkább az, hogy a bérszakadék még mindig óriási.
Kétszázzal.

Jelentősen, 5557 fővel 98 412-re emelkedett decemberben az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma. Ez a legnagyobb növekedés, egyik ország sem ért minket utol ebben a hónapban. Sok ország polgárai még kevesebben is lettek, jelentősebb mértékben a német (+3500 fő) és a horvát (+1500) dolgozók létszáma bővült.

Az egész osztrák munkaerő-piac mintegy 23 400 fővel csökkent ugyan, de év/év alapon 43 500 új munkahely keletkezett. Ennek túlnyomó részét, 42 200 munkahelyet külföldiekkel töltöttek fel. Ezen belül is 32 200 volt az Európából érkezettek száma.

A magyar alkalmazottak bővülése egy év alatt, decembertől decemberig 4102 fő volt. Ez hosszabb távra tekintve nem túl magas szám ugyan, de az utóbbi hónapokhoz képest határozott növekedés. (Második ábra.) Mostanában a hazai munkaerő kivándorlásának legalábbis az üteme sokat csökkent Ausztria felé, vagyis lassult a magyarok számának növekedése szomszédainknál. Azért a trend változatlanul emelkedő. (Első ábra).

Egy szezon, vagy két szezon

Ami a többi országot illeti, a harmadik és negyedik ábrán jól megfigyelhető, hogy egyes országok dolgozói évi kétszeri szezonra számíthatnak. A magyar és német dolgozók száma télen és nyáron is megugrik, ez vélhetően a turizmus miatt van így. Ott ugyanis a nyári szabadságok és a téli síszezon is munkaalkalmat jelent. (Az európai sípályák ugyanakkor válságban vannak a felmelegedés miatt, erről itt írtunk.)

1. ábra

Más országoknál, mint Lengyelország, Szerbia vagy Románia, évi egyszeri szezont látunk tavasztól őszig, és november-decemberben esik vissza nagyon a foglalkoztatottak száma. Ez vélhetően olyan ágazatok miatt lehet, mint az építőipar és a mezőgazdaság, ahol télen sokkal kisebb, időnként nulla az aktivitás.

Tanakodnak az osztrákok

Az osztrák Der Standard arról tudósított, hogy a volt szocialista országokból milliók vándoroltak Nyugatra, ezért erős a munkaerő-hiány ezeken a területeken. Ez felhajtja a béreket, különböző országokban 4-10 százalékkal is emelkedtek tavaly a reáljövedelmek (Románia, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia).

2. ábra

Mit jelent ez számunkra? – kérdezik egymástól az osztrákok. Egyrészt ők nagybefektetők a térségben, számos kereskedelmi vagy pénzügyi vállalkozás tulajdonosai, ami szép osztalékokkal kecsegtet. Másrészt viszont a nagy kérdés, hogyan hat mindez a migrációs folyamatokra. “Az utóbbi években százezrek érkeztek Magyarországról, Romániából és Szlovákiából az osztrák építőiparba, turizmusba és kiskereskedelembe. A jövőben kevesebben jönnek majd?”

Még mindig nagy a bérszakadék

Vasily Astrov, a bécsi Kelet-Európai Intézet (Wiiw) közgazdásza szerint igen, a Nyugatra tartó migráció csökkenni fog. Főleg a naponta ingázó dolgozók számára lesz vonzóbb, hogy otthon maradjanak. Ami persze súlyosbítani fogja a munkaerő-hiányt Ausztriában.

3. ábra

De ellenérv is van: Az eddigi béremelkedések ellenére az átlagos órabér Ausztriában még mindig négyszerese annak, mint Magyarországon, Romániában vagy Lengyelországban. Valamint háromszorosa a cseh vagy a szlovák szintnek. Ezt a különbséget az árszínvonal, a megélhetési költségek különbsége sem nullázza le.

Tovább fejlesztik a vasutat

Az Ausztriában koalíciós partnerré vált Zöldek az ingázást is zöldíteni szeretnék, de igazából még nem tudni, hogy ez mivel jár majd. Drágább lesz-e autózni? Ami biztos, az az, hogy a vasutat viszont fejlesztik. Karácsony előtt már kaptak az ausztriai ingázók egy ajándékot, sűrítették az ingázó vonatokat, többek között a soproni vonalon is.

4. ábra

Ezzel azonban nincs vége. Az osztrák vasút egy hír szerint 670 millió eurós fejlesztéseket tervez az idén Ausztria keleti részén. Többek között a Bécs és Bécsújhely közötti szakaszon is. Vasárnap egyébként Burgenland tartományban választásokat tartanak, a kampányban pedig komoly szerepet kapnak a közlekedési kérdések is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
Személyes pénzügyek Meghökkentő dolgok derültek ki a magyar egyetemistákról
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 10:48
Alig találni olyan egyetemistát, aki ne akarna dolgozni a nyáron. A fizetési igények sokszor meghaladják a 300 ezer forintot is, és meglepően népszerű a készpénz.
Személyes pénzügyek Bővülő hiteltermékek az MFB-nél – Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram
PR | 2025. július 15. 13:55
Elstartolt a GINOP Plusz program részét képező Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, amely 155 milliárd forintos keretösszegből nyújt segítséget a beszállító és exportáló kkv-k számára. Az új EU-s társfinanszírozású konstrukció fix 0%-os kamatozás, illetve akár 30%-os vissza nem térítendő támogatás mellett érhető el. A terméket a zöld és digitális fejlesztésben gondolkodó, versenyképes vállalkozások igényelhetik az MFB Pont Plusz vállalati hálózat bankfiókjaiban.
Személyes pénzügyek Vigéckedett a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 11:38
A világban dúló geopolitikai konfliktusok, a vámháború és a zsenge hazai makrogazdasági adatok ellenére egyre stabilabb a hazai fizetőeszköz.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mekkora károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:07
A lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Személyes pénzügyek Nem akar lemaradni a szuperkedvezményes lakáshitelről? Akkor ezzel érdemes tisztában lennie
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:31
Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG