Az újság szerdai cikke szerint már nem vág bele az idei utazási szezonba a Baobab Travel utazásszervező cég, internetes oldalán közölte, megszünteti tevékenységét a magyar piacon. Az indoklás szerint a csökkenő fizetőképes kereslet, a folyamatos árfolyam-ingadozások és az árháború miatt döntöttek a megszűnés mellett. Az irodának jelenleg is tartózkodnak utasai külföldön, akiknek a hazaszállításáról a Baobab felelősségbiztosítója gondoskodik.
Molnár Judit, a Magyar Utazási irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője az újságnak azt mondta, ma már sokkal kevésbé jellemző a beszerzési ár alatti értékesítés, amely a legtöbb irodai csődöt okozta az elmúlt években. Bár az árfolyammozgások hatnak az árakra, az árfolyamok alakulása az utazásszervezőknek jelenthet nagy kockázatot, az utasokat jogszabály védi. Az eddigi forintmozgások nem kényszerítették az utaztatókat jelentősebb emelésre, azonban a dollár árfolyamának változása nagyobb fejtörést okoz a cégeknek.
Az irodának lehetősége van arra, hogy utólag emeljen az árakon, ám ezt legkésőbb húsz nappal az indulás előtt teheti meg. Ha az indulás előtt 25 nappal legfeljebb 8 százalékot drágít, az ügyfélnek el kell fogadnia, ellenkező esetben kötbért kell fizetnie. Ha viszont jelentősebb árfolyamugrás miatt az utaztató 8 százaléknál többet emel az árain például a nyár közepén, akkor az, aki már most leköti utazását, az emeléskor elállhat a szerződéstől indoklás nélkül, és visszakapja az előleget - mondta a szóvivő.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Orbán Viktor már ma összetörheti az ukrán reményeket?
27 perce
-
Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
11 órája
-
Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
11 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
11 órája
-
Jócskán veszített erejéből a forint
12 órája
-
Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
12 órája
-
Bár Donald Trump nem, de alelnöke Budapestre jön
12 órája
- Mészáros Lőrinc belevágott a villanyszerelésbe is
- Ezt a mazsolát meg ne egye
- Megvan a lakásvásárlók új aranykorlátja
- Már négy napja támadják Moszkvát az ukrán drónok
- Nem fogja elhinni, hogy milyen erős lett a forint
- Nagy bajban Trump az olajárak miatt, lassan Kubára fordulhat rá az amerikai elnök?
- Itt vannak az inflációt meghaladó lekötött betéti kamatok
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben.
-
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50
További hírek >
-
Több szomszédos országban korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét
05:25
-
30 kilométer dönt: ide költöznek tömegesen a magyarok
16:56
-
Szlovákia Csehország felől szerezne kőolajat
16:11
-
Nem a virágok száma dönt: fenntarthatóságra váltott a települések versenye
15:49
-
Mészáros Lőrinc cége tarolt egy nemzetközi versenyen
15:02
-
Zöld csavar az idei pályázati kiírásban – már lehet nevezni a Virágos Magyarország versenyre
15:23
-
Üsd, vágd, nem apád! Budapesten méri össze erejét a sportfavágók elitje
14:42
-
Tokaji Aszú újragondolva: csajos koktél budapesti panorámával fűszerezve
10:15
-
Az Accor új programot vezet be Kelet-Európában
09:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
-
Felismeri valaki? A rendőrség keresi!
16:16
-
Újabb szakaszába lépett a 25-ös főút felújítása Egerben - hosszú sorok várkoznak
15:45
-
Bódis Péter: választási csalás, hogy Pajtók Gábor az egri sportegyesületek sportolóit használja ki politikai rendezvényeken való részvétellel
13:32
-
Megújult a Tittel Pál utcai KRESZ-park – biztonságosabb és korszerűbb lett a közlekedési játszótér
11:39
-
Orbán Viktor Egerben próbálta lelkesíteni a szavazóit
08:33
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
2026. március 18. 14:51
-
Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
2026. március 18. 07:24
-
Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
2026. március 18. 10:21
Ez a „gig economy.” 

