3p
A hivatalosan "digitális adó" néven futó új, egyelőre még csak tervként élő teherrel az összes nagy techvállalatot sújtanák, megkapná a nyakába a Google és az Amazon is.

Példátlan lépésre készül Nagy-Britannia: a világon elsőként adót vetnek ki a nagy techcégekre, így a Facebookra, a Google-re és az Amazonra is, írta meg a Wall Street Journal. A globális techvállalatok ugyan eddig is adóztak a vendáglátó országokban, azonban azt a nyereségük után fizették be, és mivel jellemzően a profitjuk viszonylag kis szeletét jelentették, rengeteg kritikát kaptak miatta. Az új adót már nem a nyereség, hanem a bevétel alapján állapítanák meg.

A hétfő esti bejelentés szerint a digitális adó a legalább 500 millió fontos globális, éves bevétellel rendelkező cégóriásokat sújtaná. A vállalatoknak a Nagy-Britanniában keletkezett bevételeik 2 százalékát kellene befizetniük az államnak, mely így Philip Hammond brit pénzügyminiszter becslése szerint összesen évi 400 millió fontot is kereshetne az új teherrel. A digitális adó a keresőmotorokat, a közösségi oldalakat és az online piactereket sújtaná, de a digitális zene és -filmszolgáltatókat nem érintené. Az adón még dolgoznak, kivetésével 2020-at célozzák meg.

A három nagy - Facebook, Google, Amazon - számára a 2 százalékos adókulcs viszonlag enyhe terhet jelent, a változtatás mégis jelentős, mert világon ez az első konkrét lépés, amit egy kormány megtesz a globális techóriások adóterheinek növelésére.

Az Amazon brit részlege 1,98 milliárd font bevételt jelentett tavaly, 72,37 millió fontos adózás előtti nyereséggel, de csak 1,7 millió fontot fizetett be a brit államkasszába. A Facebook szigetországi tagozata 1,26 milliárd fontos bevételnek örülhetett 2017-ben, valamint 62,76 millió fontos profitnak, és ezután aligha szomorodott el a 17,19 millió fontos adókötelezettségen. A brit Google 1,26 milliárd fontnyi bevételt termelt tavaly és 200,55 millió font profitot, miközben 47,36 millió fontot adózott.

A digitális adó kritikusai szerint a lépésre válaszul megtorló adókat vezethetnek be a brit cégekre az USA-ban, illetve a techóriások kuncsaftokra háríthatják át a többletterhet. A Google-t és a Facebookot is kliensei között tudó lobbiszervezet, a washingtoni székhelyű Information Technology Industry Counci szerint pedig az új adó befagyaszthatja a befektetéseket Nagy-Britanniában, és akadályozná a munkahelyteremtést is.

A britek azonban nincsenek egyedül, Spanyolországban október folyamán hasonló adóterveket terjesztettek be, de ott még parlamenti vita tárgya az ügy.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Erős kínálat, de visszafogott kereslet jellemzi a kkv-hitelezést
PR | 2025. december 24. 11:42
A magyar kis- és középvállalatok számára a finanszírozási források ma is elérhetőek, a kihívás inkább az ideális gazdasági környezet megteremtése. A vállalkozások egyre tudatosabban kezelik hitelügyleteiket, a bankok pedig partnerekként támogatják őket abban, hogy a források valódi beruházásokat szolgáljanak. A Cégkassza Podcast legújabb epizódjában Benkó Tamás, az UniCredit Bank kis- és középvállalati területének ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait a kkv-hitelezés aktuális trendjeiről.
Vállalat Semmi nem állíthatja meg a kínai céget
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:01
A karácsony csak megerősítette a Temu vezető pozícióját a webshopok között.
Vállalat Búcsút intenek keleti szomszédunknak a svédek
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 09:34
Kivonul Romániából a skandináv ország reprezentánsa, a Lindab.
Vállalat Nem áll le a 4iG, újabb felvásárlást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:31
Leányvállalata többségi tulajdonrészt vásárol a HeliControl Kft.-ben.
Vállalat Történelmi döntés, fogyókúrás „csodaszer” kapott zöld utat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 20:00
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a Wegovy nevű fogyókúrás gyógyszer tablettás változatát a gyógyszeripari óriás Novo Nordisk szerint.
Vállalat Gigabírságot kapott a Ryanair karácsonyra
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 13:10
Tisztességtelen eszközökkel buzdított jegyvásárlásra a Ryanair, az olasz versenyhatóság lecsapott.
Vállalat Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:23
Megállapodott a 4iG a befektetőkkel: a kötvények tőketörlesztése 2031-ben, egy összegben történik majd. A Scope Ratings hitelminősítő is támogatja a megállapodást.
Vállalat Bezár az állami posta, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:30
Év végével bezár a dán állami posta.
Vállalat Komoly magyar-amerikai űripari megállapodás született
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 08:27
A tranzakció mérföldkő a magyar-amerikai űripari kapcsolatokban, és megerősíti a 4iG pozícióit a globális kereskedelmi űriparban
Vállalat Visszalép az MVM a nagy román bevásárlástól
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 19:59
Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG