3p
A német német autógyártó konszern kiemelkedő eredményeket ért el az első félévben.

Rekordszintet értek el a Volkswagen csoport eladási 2018 első felében, a hat hónap alatt 5,5 millió járművet értékesítettek, ami 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Júniusban 4,1 százalékkal nőttek az eladások, csaknem 959 ezerre. A vállalatcsoport legfontosabb piacán, Kínában az értékesítés 9,2 százalékkal nőtt, az ázsiai országban csaknem 2 millió járművet adtak el az első hat hónapban. Ugyancsak jelentősen, 22,6 százalékkal nőtt az értékesítés Brazíliában, míg az eladások az Egyesült Államokban 6,3 százalékkal, Németországban pedig 4,6 százalékkal bővültek.

A csoporthoz tartozó márkák közül a Skoda és a Seat eladása nőtt leginkább, miközben az Audi eladásokban 3,8 százalékos csökkenést tapasztaltak. A Volkswagen csoport tagjai a Volkswagen, az Audi, a Porsche, a Skoda, a Seat, a Bugatti, a Lamborghini és a Bentley.

A cég várakozásai szerint az év második felében csökkenhetnek az eladások, mert késedelmeket okozhat Európában egyes modellek értékesítésénél az átállás az új emissziós követelmények teljesítésére. A vállalat a harmadik negyedévben emiatt kénytelen lesz leállítani a szerelőszalagokat a wolfburgi üzemében.

Egész Európában pörög az újautó eladás

Ahogy arról korábban is írtunk, a Volkswagen eladásai egész Európában felpörögtek, éves összevetésben ugyanis 5,2 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személyautók száma az Európai Unióban júniusban – ennek a növekedésnek pedig többek között főleg a német autógyártó konszern volt a haszonélvezője.

Feldobtak egy nagy halat a mérnökök: újabb gyanúsított a dízelbotrányban

Az Audi vezérét is utolérte az ügyészség nyomozása. Tovább >>>

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában több mint 1,56 millió autót helyeztek forgalomba júniusban, a legnagyobb piacok közül Franciaországban 9,2 százalékkal, Spanyolországban 8,0 százalékkal, Németországban 4,2 százalékkal nőtt, míg Olaszországban 7,3 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 3,5 százalékkal esett vissza az új autók száma.

Piaci részesedés alapján a német Volkswagen-csoport, a legnagyobb európai gyártó 8,0 százalékkal, a Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS márkákat magába foglaló PSA-csoport több mint 65 százalékkal, míg a francia Renault 5,0 százalékkal tudta növelni eladásait január-júniusban. (A PSA esetében a kiugróan magas arányt az Opel/Vauxhall tavaly augusztusi átvétele magyarázza.) További részletek >>>

Ezt az autófajtát veszik legjobban a magyarok

Az újautó-piac bővülésének egyértelmű nyertese Magyarországon is a városi terepjárók (SUV) szegmense, a Volkswagen ebben a piaci kategóriában mostanra négy, jövőre pedig már öt modellel vesz részt - mondta Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria márkaigazgatója a márka prémium SUV-ja, az új Touareg bevezetése alkalmából. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG