5p
A februári áremelkedés után pár forinttal olcsóbban jöttünk ki márciusi nagybevásárlásunk során. Rossz hír, hogy elszállt a burgonya ára, sajtot viszont harmadával olcsóbban tudtunk venni, mint egy éve. Három hét és itt a húsvét, így ebben a hónapban annak is utánajártunk, mennyibe kerül a legolcsóbb "sonka", tojás, nyúlhús és a csokinyúl.

Előző Árkosár-felmérésről készült cikkünk megjelenése után vettük csak észre, hogy februárban ünnepelte a Privátbankár az Árkosár kilencedik születésnapját. 2007 februárjában kezdtük el minden hónapban végigjárni a hipermarketek egy-egy áruházát, hogy megnézzük, miként alakult 30 termékből álló minta-kosarunk ára. Mint ahogy az elmúlt évek alatt minden hónapban, így márciusban is felkerekedtünk (egészen pontosan március 5-én, a szombati munkanapon), hogy megnézzük az Auchan, a Tesco és az Interspar egy-egy üzletében, miként alakultak az árak.

Mennyivel drágultak a hipermarketek?

Kedvező, hogy márciusban egyetlen áruház sem emelt az árakon, mindhárom egységnél árcsökkenést mértünk előző hónaphoz képest. A legnagyobb áresést az Auchannál mértük, itt 2,2 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint februárban. A francia láncot az Interspar követi 0,8 százalékos csökkenéssel, harmadik helyen így a Tesco végzett a maga 0,6 százalékos csökkenésével.

Ha éves távlatot nézünk, már nem ennyire fényes a helyzet. Mindhárom egységnél drágulás történt. Az Intersparban 6,4, a Tescóban 2,6, az Auchanban 1,7 százalékkal emelkedtek az árak egy év alatt. Így az éves Árindexünk 3,6 százalék lett.

Mintakosarunkért a legkevesebbet, 17 701 forintot ismételten az Auchanban fizettük volna. A Tescóban pedig ugyanezekért a termékekért 18 399 forintot kérnek, az Intersparban pedig most 19 029 forintot fizettünk volna. A három áruház átlagára így 18 593 forintra jött ki, ami kevesebb, mint előző hónapban, amikor 18 321 forint volt a számla vége. Éves alapon tehát 3,6, havi alapon pedig 1,2 százalékkal lett alacsonyabb az átlagár.

Bár minden Árkosár-felmérésünk után elmondjuk: ha a legolcsóbban akartuk volna megúszni a nagybevásárlást, és mindent ott vettünk meg volna, ahol a legkedvezőbb áron kínálják, akkor 1420 forintot tudtunk volna megspórolni. De lássuk be, ez majdhogynem lehetetlen vállalkozás lenne...

Mi lett olcsóbb, mi drágult?

Havi átlagban 10 százalék feletti árcsökkenést öt terméknél (tészta, csokoládé, tojás és a pezsgő) mértünk. (A csokoládénál és a tojásnál tapasztalt árcsökkenésnek valószínűleg a húsvéthoz is köze lehet.) 10 százalékot meghaladó áremelkedés négy terméknél volt. Drágább lett a kávé és a tea (mindkettő 17 százalékkal), de a burgonyáért és az almáért (11, illetve 12 százalékkal) is többet kértek az üzletek, mint februárban.

Ha tavaly márciushoz viszonyítjuk az árakat, 30 százalékkal kerül kevesebbe a sajt és 10 százalékkal a tojás. Drágább lett viszont az alma, a liszt, a kávé, a csokoládé, az olaj, a cukor, a májas és az ásványvíz. A legnagyobb áremelkedést egy év alatt a burgonyánál mértük: 30 százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor. Rossz hír azoknak, akik a krumplit szeretik, a nyári aszályok miatt jóval kevesebb burgonya termett Európa-szerte. Ha ez nem lenne elég, az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer kötelezővé tétele szintén komoly hatással volt arra, mennyit fizetünk kilónként. Részleteket ebben a cikkben olvashat >>>>

Havi legolcsóbbak

Idén különösen korán, március végén lesz húsvét. Ezért már e havi felmérésünkben a húsvéti asztal néhány kihagyhatatlan szereplőjére esett a választásunk, azaz:

  • a sonkára
  • a nyúlhúsra,
  • a csokoládényúlra
  • és a tojásra.

A sonka a húsvéti ünnep egyik főfogása, ezért megnéztük, hogy három héttel az ünnep előtt milyen sonkát kínálnak az üzletek. Ezer forint körül mindhárom egységben találtunk már sonkát (vagy annak nevezett húst). A legolcsóbbat a Tescóban kaptuk: 990 forintba került a "lapockasonka". Az Intersparban 1090 forintért árulták a saját márkás füstölt, gyorspácolt, kötözött sonkát. Az Auchanban pedig 1099 forintba került a hazai füstölt, főtt, szintén gyorspácolt, kötözött lapocka.

Nyúlhúst legolcsóbban az Intersparban kaptunk. A tálcás, előre csomagolt, darabolt, 600 grammos fél nyulat 1399 forintért adták, azaz egy kiló 2332 forintba került. Az Auchanban 2398 forintra jött ki egy kiló nyúlhús, a Tescóban pedig 2831 forintra.

Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben az, aki a legolcsóbb csokinyulat keresi: nehezen összehasonlíthatóak a termékek, nem mindig tüntetik fel a kilónkénti egységárat sem az áruházak. Az Auchanban ottjártunkkor egyébként is éppen átépítették az áruházat, ami a szokásosnál sokkal nehezebbé tette a nagybevásárlást, a nyulak összehasonlítását pedig egyenesen lehetetlenné tette, de máshol is azt tapasztaltuk: a hipermarketek különböző pontjain lehetett csokinyulakba és -tojásokba botlani, így nehéz megmondani, melyik (lett volna) a legolcsóbb. Amit mi találtunk: míg a Tescóban a Nicole márkájú, 60 grammos kiszerelésű csokinyulat 199  forintért adták, addig az Intersparban a Figaro márkájú, étcsokoládé bizonyult a legolcsóbbnak: 189 forint volt 40 grammos kiszerelés.

Bár felmérésünkben egyébként is szerepel a tojás, húsvét alkalmával külön is megnéztük, hogy hol és mennyiért kapni a legolcsóbbat. A Tescóban a 30 darabos, tálcás tojás bizonyult a legkedvezőbbnek, itt egy darab tojás 26,63 forintra, addig az Auchanban 28 forintra jött ki egy darab. Az Intersparban nem találtunk tálcás tojást, a legolcsóbb 10 darabos, S-es méterű tojás 299 forintba került, azaz itt 30 forintra jött ki egy darab. Ez persze nem a legjobb módszer az olcsó tojás megkeresésére: igazából a kilónkénti árat kellene nézni, a darabár a méret miatt igencsak megtévesztő lehet - erre nemrég ebben a cikkben is felhívtuk a figyelmet >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
Vásárló 7 dolog, amitől az energiaszinted és a fókuszod is a csúcson marad
Márkázott tartalom | 2025. május 20. 09:43
A mai rohanó világban nemcsak fizikailag, de szellemileg is helyt kell állnunk nap mint nap, ennek ellenére gyakran érezheted te is úgy, hogy a nap közepére teljesen lemerülsz. Ilyenkor nem tudsz koncentrálni, a feladatok csak gyűlnek, amitől egyre stresszesebb lehetsz. Ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül. De még ennél is jobb hír az, hogy néhány tudatos döntéssel sokat tehetsz azért, hogy elkerüld ezt a spirált. Íme 7 dolog, amit ha beiktatsz a napjaidba, nagy különbséget tapasztalhatsz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG