3p
Hamarosan lebonthatja a korábban érinthetetlennek gondolt banktitkot az a törvénytervezet, amelynek társadalmi vitája most zajlik Svájcban. Az elmúlt hetek újabb svájci bankbotránya miatt is egyre nagyobb a nyomás, hogy mielőbb leépítsék a vagyonok elrejtésének, és ezzel együtt az adóelkerülésnek is kedvező feltételeket biztosító szigorú banktitkot.

A svájci törvényhozás ősszel tárgyalhatja a Svájci Bankárok Szövetsége által is támogatott tervezetet, amely alapján 2018-tól a külföldi adóhatóságok automatikusan hozzájuthatnak az adózási szempontból lényeges bankszámla információkhoz.

Automatikus lesz az információátadás

A külföldi állampolgárok és cégek számláiról Svájc jelenleg csak akkor ad információt a külföldi adóhatóságoknak, ha azok megkeresését indokoltnak találja. Az idén konzultációra bocsátott svájci törvénytervezet alapján azonban automatikusan információt biztosít majd más államok adóhatóságainak minden olyan tényről, amelynek adójogi vonzata, vagy egyéb törvényi jelentősége van.

„A gazdasági válság óta fokozódó nemzetközi nyomás van Svájcon, hogy kapcsolódjon be az automatikus információcserébe. Ez lehetőséget biztosítana ugyanis arra, hogy más országok hatóságai adatokat kapjanak azokról a vagyonokról, amelyeket állampolgáraik itt helyeztek el, így azokról is amelyek után esetleg nem fizettek adót. Bár Svájc egyik pénzügyi védjegyének számító banktitok hosszú évtizedekig érinthetetlennek tűnt, az elmúlt években megtört a jég, és 2014-ben Svájc is aláírta az automatikus információcserére vonatkozó nemzetközi egyezményt” – mondta el Dr. Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője.

Botrány, botrány hátán

Svájc hozzáállásának megváltozásában hatalmas szerepet játszattok a bankokat érintő nemzetközi botrányok is. Utoljára a HSBC Bank magánbanki részlege tevékenységének leleplezése borzolta a kedélyeket. Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint ugyanis nem csak passzív módon, de ötleteikkel is segédkezet nyújtottak diktátoroknak, bűnözőknek és adóelkerülőknek kétes eredetű milliárdjaik tisztára mosásához. Több mint 100 milliárd dollár (27,7 ezer milliárd forint) mozgott etikailag és törvényileg is erősen megkérdőjelezhető módon az ominózus számlákon.

Az automatikus információcsere feltételeit megteremtő svájci törvénytervezetet a 3 hónapos konzultációs periódus után, várhatóan ősszel fogadhatja el a svájci törvényhozás. A javaslat nem érinti a svájci állampolgárok országon belüli számláit, azonban a külföldiek birtokában lévő számlák egyenlege, tulajdonosának neve, valamint a kamat és osztalék jövedelme, mind automatikusan megoszthatóvá válhat.

Svájc eltökéltségét a kérdésben az is jól mutatja, hogy a törvényjavaslatot a Svájci Bankárok Szövetsége is támogatja. A jogszabály alapján az első bankszámlaadatokat először 2018-ban továbbíthatják majd automatikusan más országok adóhatóságainak.

Bezárul a kiskapu

„A nemzetközi adóelkerülés elleni harc szempontjából is rendkívül fontos lépés lesz a svájci jogszabály elfogadása. Ezzel ugyanis egy újabb olyan, nemzeti szabályozásból adódó kiskapu zárul be, amely kedvező feltételt biztosított ahhoz, hogy bizonyos jövedelmeket kivonjanak az adózás alól. Mivel az adózási információk automatikus cseréjéről szóló nyilatkozatot Svájc mellett olyan adóparadicsomok is aláírták, mint Barbados, Gibraltár, Seychelles, vagy a Brit Virgin szigetek, globális szinten is egyre hatékonyabb eszköze lesz az országoknak arra, hogy fellépjenek a költségvetésüket megkárosító gyakorlat ellen” – mondta Békés Balázs.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG